• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Állampolgári kezdeményezés az abortusz visszaszorításáért

Állampolgári kezdeményezést nyújtottak be a mai napon Lengyelországban az abortuszok visszaszorítása érdekében azokra az esetekre fókuszálva, amikor fennáll a magzat betegségének vagy fogyatékosságának esélye.

Így hálálja meg egy nehéz sorsú fiatal a szeretetet

Milyen jó lesz a mennyek országában találkozni olyanokkal akik talán nekünk köszönhetik az üdvösségüket – ezzel a mondattal ajánlja szeretettel Böjte Csaba testvér egyik „leányának” megható történetét. Avagy az emberi szeretetnél tényleg nem létezik szebb dolog!

Megnyugodni Benned

Gyakran tapasztalom – most is, ahogy éppen szárazabb időszakot élek meg az imádságban -, hogy az egyetlen menedék nem más, mint Isten, Benne nyugszik meg igazán a lélek. Semmi, de semmi nem pótolhatja Őt, Ő az egyetlen vigasz.

Persze, ez a vágyódás nem egyoldalú. Ő is vágyik az emberre, vágyik a vele való mély találkozásra. Az alábbi dal, s a hozzá kapcsolódó videó is ezt sugallja – számomra legalábbis. Kívánok mindenkinek hasonló, elmondhatatlanul gyönyörű élményt, amit ennek a dalnak meghallgatása okoz. Kívánom, hogy ez a dal azokban is felélessze a vágyat Isten után, akikben esetleg még alszik.

Ahogy Szent Ágoston mondja, s ahogyan a dalban is megjelenik: „Magadnak teremtettél, s nyughatatlan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.”

Hihetetlen történet – így menekült meg egy iraki pap a kivégzéstől

Keresztényként az Urat szolgálni a Közel-Keleten sosem volt veszélytelen. Vannak azonban olyan történetek, amelyekben rendkívüli módon nyilvánul meg az isteni gondviselés és csodaszámba mennek. Abuna Nirwan iraki ferences atya rémisztő történetében arról ír, hogyan menekültek meg a dzsihádisták kivégzése elől egy Moszul felé történő utazás során.

Gyermekre vágyva – Kitörni a falak közül

  1. Gyermekre vágyva – egy nem létező gyermek levele
  2. Gyermekre vágyva – Ketten egyedül
  3. Gyermekre vágyva – Kitörni a falak közül
  4. Miért nem lehet (még) gyerekem – átok vagy bosszú lenne?
  5. Gyermekre vágyva – az apa küzdelme
  6. Gyermekre vágyva – a családtervezés
  7. Gyermekre vágyva – néhány fontos jó tanács
  8. Gyermekre vágyva – az utolsó írás

„Ifjú Sára” már két írással (ez és ez) is megörvendeztetett bennünket, amelyeket nagyon szerettetek! Most újra megajándékoz bennünket egy cikkel, amelyet attól függetlenül érdemes elolvasni, hogy olvastátok-e a korábbi írásait!

Ezt teszi Roger Federer egy jobb világért

Korábban épp világrekordot jelentő sikere kapcsán foglalkoztunk Roger Federerrel: a keresztény svájci teniszező nem csak a pályán klasszis, hanem a tetteiben is. Érdemes kicsit jobban megismerni humanitárius oldalát!

Ilyen egy „Old School Biblia”

Nem volt nehéz észrevenni a polcon ezt a „kis könyvecskét”, amikor Nyíregyházán vendégségben voltunk…
Kézbe vettem, megnézegettem, körbefotózgattam, és közben elgondolkodtam…

Hogyan elmélkedj a Bibliáról?

Az elmélkedés természetéből adódik, hogy nincsen egyetlen módszer vagy technika, de szükséges egy általános útbaigazítás. Az itt következő javaslatok Pablo Martínez személyes imaéletének tapasztalatait foglalják össze.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    Szeretetország: a haza, amely a szívben kezdődik

    2026. 07. 21.
  • „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

    „Köldökzsinór a mennyországgal” – 10 férfi vallomása a rózsafüzérről

  • Amikor Isten összetöri a terveidet – hogy valami jobbat építsen

    Amikor Isten összetöri a terveidet – hogy valami jobbat építsen

    2026. 07. 11.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • interjú
  • kereszténység
  • karácsony
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • katolikus
  • fiatalok
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • hivatás
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére