Anya leszek!, Kunszabó Anna

Anya leszek! 3. rész – Élet és halál

Első gyermekemet várva rengeteg új lelki élménnyel, tapasztalattal gazdagodom, ezeket osztom meg Anya leszek! című sorozatomban rávilágítva arra, hogy egy gyermek érkezésére való felkészülés nem csak a babaholmik beszerzését jelenti. Az új élethelyzetet Isten elé helyezve testileg és lelkileg is csodálatos folyamat részesei lehetünk, így Benne minél teljesebben megélhető az anyaság mibenléte.

Az túláradó öröm, boldogság mellett a félelem is megtalált a várandósság első hónapjaiban. Nem könnyű erről írni, de a kép torzulása nélkül nehezen megkerülhető. Történetünkhöz az a baba is hozzátartozik, akit ősszel veszítettünk el. Soha azelőtt nem éltem át ehhez fogható szenvedést. Ezen keresztül utólag úgy látom, sokat erősödtem, rengeteget fejlődött a hitem, az Istennel való kapcsolatom. Biztos vagyok benne, hogy a pici elvesztésének feldolgozása nem egy lezárt folyamat bennem, idővel Isten még biztosan dolgozik ezen, ha igazán engedem neki.

A gyászidő alatt kezdtem tudatosabban imádkozni a jövendőbeli gyermekeinkért is. Pár hónap múlva – várakozáson felül hamar – megtudtuk, ismét áldott állapotban vagyok. Határtalanul boldogok voltunk, ám a küzdelmek ideje ismét közeledett.

Egy este nagyon rosszul lettem, ügyeletre kellett rohanni. A jelek arra utaltak, ismét elvesztettük a kisbabánkat. Az orvos, aki felvett, nem sok jóval biztatott először, de az ultrahangon a pici teljesen épségben mocorgott, sőt, volt egy pillanat, mikor a monitoron felénk fordult, úgy tűnt integet. Tizenhárom hetes volt ekkor. Egy vérömleny okozta a problémát, egy hétig feküdtem a kórházban.

Ezalatt a hét nap alatt ki tudtam zárni a külvilágot. Internet és feladatok nélkül feküdtem, szedtem a magnéziumot, figyeltem a tüneteimet. Ott maradtam Istennel és a babával. Ekkor tudatosult bennem, mennyire félek. Úgy éreztem, a félelem megkötöz, hogy most nem tudom őszintén kimondani; legyen meg a Te akaratod.

Sokat imádkoztam és tépelődtem. Rájöttem, hogy abban az illúzióban szeretném ringatni magam, amiben olyan sokan manapság, hogy én vagyok élet és halál ura, hogy én döntök…

Tapasztalatból tudtam, hogy ez nem így van, mégis újra meg kellett küzdenem mindezt.

Egy teremtmény nem veheti át Isten helyét a szívemben, ezt már menyasszonyként is megtanultam, mégis az anyává válás során ismét szembesülnöm kellett vele. Ez a gyermek Istené, Tőle van, ahogy az én életem is kezdettől fogva az Ő kezében van. Ha igazán szeretem az Urat, ezt szem előtt kell tartanom, és ha igazán szeretem a babát, be kell látnom, hogy Isten az ő ura is.

Hosszú, végtelen napok teltek el így, küzdöttem a múlt fájdalmaival és a jövő félelmeivel. Végül sikerült teljes szívből Isten kezébe helyeznem a sorsunkat.

Ahogy végül Ábrahámtól sem kérte el az Úr Izsákot, mi is mindketten egészségesen térhettünk haza. Ezt az ószövetségi történetet mindig úgy olvastam és hallgattam, hogy tudtam, mi lesz a vége. Mikor a saját életemben tapasztaltam meg, nem tudtam, hogyan végződik mindez, és rá kellett ébrednem, hogy könnyű úgy átadni Istennek az életem egyes területeit, a szeretteimet, hogy azt gondolom, ténylegesen semmit nem kér el. A döntés az Ő kezében van.

Megszabadultam a félelmeimtől, mikor ki tudtam mondani; legyen meg a Te akaratod.

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás