A közösségi médiában gyakran találkozom azzal a jelenséggel mind a tartalomgyártók, mind a fogyasztók részéről, hogy a Z generációhoz tartozó fiatalokat éltetik az újító hozzáállásuk és meg nem alkuvásuk miatt, míg az idősebb generációk tagjait egész egyszerűen a boomer jelzéssel illetik, különösképp, amikor valami olyan hangzik el részükről, ami a fiataloknak kevésbé van az ínyükre. Van, hogy ez a kifejezés csak poén, de gyakran sajnos lenézést, megvetést sejtet.
fiatalok
“Szomorú volt látni, hogy egyre kevesebben járnak templomba, mígnem realizáltam, hogy az Egyház mi vagyunk, nemcsak a papok, hanem az egész hívő közösség, így a saját szintemen én is tehetek a változásért.” Karáth Péter és Werner András egyetemista fiatalok, akik a közelmúltban csatlakoztak az ÉlesztŐ misszióhoz, hogy az Evangélium örömhírét minél többekhez eljuttassák. A Magyar Schönstatt Mozgalomból indult kezdeményezéshez mára már több tucat fiatal kapcsolódott. Péter és Andris megosztotta, hogyan próbálják megszólítani az embereket a missziós hét során, milyen megérintő találkozásokban volt részük, és hogyan formálja a szolgálat saját istenkapcsolatukat.
Két éve indította útnak a Katolikus Szeretetszolgálat a uspace.hu ifjúsági oldalt, amelynek bemutatását ebben a cikkben olvashatjátok. A tavalyi év nagy újdonságaként berobbant a videós podcast műfaja is, Keresztes Ilona szerkesztő-riporter szervezésében. A médiában szerzett több évtizedes tapasztalattal és az ifjúság iránti lankadatlan elköteleződéssel érkező szakember olyan profi csapatot alakított ki, akik a beszélgetések során fel merik vállalni katolikus hitüket, dilemmáikat, útkereséseiket, esetlenségeiket is – mindezt kamaszos lendülettel, lazasággal és humorral. A sikeres első év összegzéséről kérdeztük Keresztes Ilonát.
A francia válogatott Olivier Giroud videóüzenetben köszöntötte az Ifjúsági Világtalálkozón résztvevő fiatalokat.
A holnapi naptól kezdetét veszi az Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) Portugáliában, melyen katolikus fiatalok tízezrei vesznek majd részt a világ minden tájáról. Az idei találkozó mottója – „Mária felkelt, és sietve útnak indult” – a himnusz szövegében is tükröződik. A dal igazán fiatalos és lelkesítő, ízelítőt ad a találkozó várhatóan öröm-és kegyelemteli hangulatából. Hallgasd meg te is!
15 koncert, értékes előadások, sörözés és beszélgetés papokkal, (szó szerint) mennyei ételek kóstolása, zenés foglalkozások, ökumenikus istentisztelet, és még megannyi színes program. Ez a FeltöltŐ, egy dinamikus, modern, fiatalos zenére épülő fesztivál, mely keresztény értékeket közvetít korcsoporttól függetlenül bárki számára. A fesztiválra, mely június 30. és július 2. között kerül megrendezésre Gyergyószentmiklóson, több mint tízezer embert várnak, akik teljesen ingyenesen vehetnek részt a programok nagy részén. Kántor Boglárkával, az esemény főszervezőjével a fesztivál kezdetéről, annak céljairól, az izgalmas programokról és az erdélyi kereszténység helyzetéről beszélgettünk.
„Egy ferencesnek a nagyon egyszerű embertől kezdve a sokdiplomásig mindenkit el kell érnie” – hangsúlyozta beszélgetésünk során Dobszay Benedek OFM, azaz Bence atya. A ferences rend tevékenységét szemlélve hamar rájövünk, hogy ez a kijelentés ma sem marad meg csupán vágynak; a testvérek az élet sok-sok területén szolgálnak, az oktatástól kezdve az ifjúságpasztoráción és a szegények megsegítésén át a lelki egészség megőrzéséig. A szolgálatok a rend központi alapítványa, a Ferences Alapítvány támogatásával működnek. Bence atyával rendjének szerteágazó, folyamatosan megújuló tevékenységeiről és személyes megtapasztalásairól beszélgettünk.
“Ferenc pápa gyakran emlékezteti a híveket arra, hogy az Egyháznak szüksége van ránk, fiatalokra, a kreativitásunkra, a bátorságunkra, a mosolyunkra” – Roseann 2018-ban érkezett családjával Magyarországra, és most szombaton lehetősége nyílik arra, hogy Ferenc pápával találkozzon, akire példaképként, lelkiatyaként gondol. A fiatal, nyíltszívű lány nagy szeretettel és lelkesedéssel mesélt Magyarországról, az őket befogadó közösségről, jövőbeli terveiről, és a szegényekért végzett szolgálatáról.
Ferenc pápa a nagyobb streamingplatformokon is jelen van: a Netflix után most a Disney + oldalán jelent meg egy dokumentumfilm, amelyben tíz fiatallal beszélget.
Ferenc pápa közvetlensége és egyszerű életstílusa miatt nem szűnik megnyerni a fiatalok szívét – írja Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes, aki a Van célom! Kaszap István, egy Istent kereső fiatal című könyvébe egy áttekintést is beleszőtt, mely Ferenc pápa és a fiatalok közötti kapcsolatot tárja elénk. Könyvének részlete a SZÍV jezsuita magazin márciusi számában jelent meg, ezt szemlézzük most.