Blog, Hodász András

Jézusban hiszek, keresztény vagyok

Eltelt kicsit több, mint egy hét a nagy vihart kavart bejegyzés óta, és most, hogy lecsillapodtak a kedélyek, arra gondoltam, hogy tisztázásként leírok néhány szempontot a témával kapcsolatban. Talán jobb ez így, mintha minden egyes kommentre egyenként válaszolnék.

A legszembetűnőbb, újra és újra visszatérő gondolat volt a kommentekben, hogy minden vallás egyenlő, el kell fogadnunk egymást, sőt akár ötvözhetjük is a kelet hagyományait a nyugati spiritualitással (lásd jezsuita zen mester), úgymond kölcsönösen gazdagítva egymást. Tudni kell, azonban, hogy ez veszélyes elképzelés, és alapvetően szembe megy a kereszténység tanításával (ezt találtam megfogalmazni előző cikkemben).  Sőt, ez az egyik legfontosabb célkitűzése a hetvenes években indult New Age-nek. A gondolat maga egészen 1875-ig nyúlik vissza, amikor egy orosz médium, Helena Blavatsky, megalapította a Teozófiai Társaságot New Yorkban. Ennek a szervezetnek fő célja volt létrehozni az Emberiség Egyetemes Testvériségének magját, ahol nincs megkülönböztetés fajok, hitek, kasztok vagy bőrszín alapján. Ez akár még jól is hangozhatna, ám ez a társaság a cél érdekében a vallások összemosását tűzte zászlajára, kifejezetten kereszténység-ellenes éllel. Alapból elutasítják a hagyományos kereszténység ’irracionális bigottságát’ és ’szektásságát’, pontosan azt, amit néhány kommentelő számon kért rajtam, ti. hogy azt vallom, hogy egyedül a Jézus Krisztusba vetett hit üdvözít (amit egyébként a Biblia is tanít). (Különösen érdekes, amikor magukat kereszténynek valló kommentelők hitellenes gondolatokat szajkóznak.)

Félreértés ne essék, az Egyház igen is fontosnak tartja a vallásközi párbeszédet, tiszteli a vallásokat, és mindig is hangsúlyozta, hogy bizonyos értékek, úgymond az “igazság magvai”, megtalálhatók lehetnek más vallásokban is (lásd pl. Nostra Aetate kezdetű zsinati dokumentum). Ám ez nem jelent vallási pluralizmust, tehát az Egyház soha, sehol nem tanította, hogy lényegtelen lenne, hogy ki miben hisz, sem azt, hogy az egyes vallások teljesen egyenlőek volnának egymással az igazság keresésében, vagy bármelyiken keresztül üdvösségre lehetne jutni. Tovább megyek: ezt az elméletet sehol nem támasztja alá sem a Biblia, sem maga Jézus Krisztus, akire épp az ilyenfajta gondolatok terjesztői oly nagy előszeretettel hivatkoznak. Istenhez tartozni, aki “féltékeny Isten” (Kiv 20,5), mindig is kizárólagosságot jelentett. Az Ószövetség tele van Isten figyelmeztetéseivel, amelyekkel óvja a választott népet a keveredéstől a környező pogány népekkel (lásd: MTörv 5,7; Zsolt 81,10; Józs 23,7; 2Kir 17,35; és még számos helyen). Nemcsak a hitüket, de szokásaikat nem vehették át, tilos volt beházasodni, párt választani más népek leányaiból, és főleg nem tisztelhették a bálványaikat (ezért nincs keresnivalója egy hindu istenség ábrázolásának egy katolikus pap övén.) Ezt a kizárólagosságot képviselte Jézus is, hiába akarjuk őt polkorrekt színben feltüntetni. Amikor az üdvösségről beszélt, igencsak egyértelműen fogalmazott: “Senki sem juthat el az Atyához, csak általam” (Jn 14,6), „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.” (Mk 16,15) és még számos helyen. Mily meglepő, pontosan ugyanezt vallották az apostolok is:

“Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” (Apcsel 4,12)

Ezért az Egyház, ami őrzi (és nem átírja) Jézus és az apostolok tanítását, sem vallhat mást:

hirdetés

“Szilárdan kell ugyanis hinni, mint az Egyház hitletéteményének állandó részét, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia az Úr és az egyetlen Üdvözítő, aki megtestesülésével, halálával és föltámadásával elhozta az üdvtörténet beteljesedését, melynek Ő a teljessége és a középpontja.” (A Hittani Kongregáció Dominus Iesus kezdetű nyilatkozata, 13. pont)

A modern világ szeretné, ha az evangelizációt felváltaná a tolerancia, sokak szerint a lényeg a szeretet és az elfogadás, és nem kell törődni vele, hogy ki miben hisz, amit a hitükben megfásult keresztények szépen magukévá is tettek. A Biblia egyértelmű tanítása ezzel szemben, hogy nincsen üdvösség, csak Jézus Krisztuson keresztül. Ez nem egy hegy, amin különböző oldalon, de ugyanarra a csúcsra tartunk. Sokkal inkább olyan hegy, amin az igazi csúcshoz csak egy út vezet fel, minden más út járhatatlan (Jn 14,6). Ezért megfosztani másokat az igazság megismerésétől, és így veszélybe sodorni az üdvösségét, nem szeretet, hanem szeretetlenség. Az már csak hab a tortán, hogy néhányan az ősmagyar vallást siratják, és haragszanak a kereszténységre, amiért felváltotta azt. Ez olyan, mintha azért haragudnánk a szüleinkre, mert elárulták, hogy a Télapó nem létezik.

Ha ez így van, meditálhatnak-e a keresztények?

Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy mit nevezünk meditációnak. Van, aki a csendes zenehallgatást is már ide sorolja, más pedig kifejezetten az ősi, keleti technikákat érti alatta. Ez utóbbiakat én személy szerint nem javaslom. Természetesen elismerem a keleti meditáció technikáiban rejlő emberi tapasztalatot, ami időben sokszor még ősibb, mint a kereszténység. Ám egyrészt pusztán az, hogy valami régi, még nem jelenti azt, hogy jó (vagy jobb) is, másrészt lényegi különbség van a meditáció és az imádság között. A technikák által elért nyugalom nem egyenlő a Szentlélek vigasztalásával. A keresztény elmélkedés egyetlen tárgya Isten szeretete, nem pedig a saját belső világom. Itt az énközpontúság áll szemben a Teremtő Isten előtti leborulással. Az önmegváltás a megváltás elfogadásával, amelyet semmilyen módszerrel vagy technikával nem lehet birtokba venni, mert kegyelemből kaptuk. Ezt a múltkori cikkemben már néhány mondatban kifejtettem, de álljon most itt kiegészítésül két rövid gondolat az Egyház hivatalos megnyilatkozásaiból.

A Kultúra Pápai Tanácsa kiadott egy dokumentumot, ami a New Age-dzsel foglalkozik, engedjetek meg egy hosszabb idézetet, mert hiszem, hogy fontos. A Jézus Krisztus az élő víz hordozója c. dokumentum így fogalmaz:

“A keresztények számára a lelki élet az Istennel való kapcsolat, amely az Ő kegyelme által fokozatosan elmélyül… A New Age nyelvezetében a lelkiség tudatállapotok megtapasztalása, amelyekben az összhang és az Egésszel való összeolvadás érzése dominál. Így a „misztika” nem a transzcendens Istennel való találkozást jelenti a szeretet teljességében, hanem az önmagunkba fordulás által keltett tapasztalatot, a mindenséggel való egység ujjongó érzését, melyben egyén voltunk elmerül a Lét nagy óceánjában”…A pszichológia és a spiritualitás összetévesztésének tendenciája miatt kénytelenek vagyunk szóvá tenni, hogy a használatos meditációs technikák közül sok nem imádság. Gyakran jó előkészítései az imádságnak, de nem többek, még akkor sem, ha kellemesebb belső állapotra vagy testi kényelemérzetre vezetnek el. Az átélt élmények valóban intenzívek, de ha valaki ezen a szinten marad, akkor egyedül marad, és nem lép be a másik jelenlétébe. A csöndesség elérése az Imádott szemlélésének csöndje helyett az ürességet állíthatja szemünk elé. Emellett, a saját lelkünkbe való mélyebbre ereszkedés technikái végső soron a magunk képességeire építenek, hogy elérjük az istenit, sőt istenivé váljunk: ha megfeledkezünk arról, hogy Isten keresi szívünket, akkor az nem keresztény imádság.”

Ezek azok a szempontok, amiket figyelembe kell, tehát vennünk: a meditációs technikák előkészíthetik az imát, amennyiben segítik az elcsendesedést és a koncentrációt, de önmagukban nem nevezhetők imának, ha nem az élő Istent – aki önálló személy és a világ Teremtője – szólítják meg. Plusz személyes tapasztalatom, hogy meditálni akár még veszélyes is lehet, ám olvasgatva azokat a megerősítő leveleket, amiket a múltkori cikkem után kaptam (nagyrészt magánban), úgy tűnik nem vagyok egyedül ezzel a tapasztalatommal. Talán itt az idő, hogy a hatodik parancsolat magyarázatáról áttérjek az első parancsolat kifejtéséhez. Aktuálisnak tűnik a kérdés.

Ajánlott olvasmányok:

Biblia

Dominus Iesus

Jézus Krisztus az élő víz hordozója

Orationis formas – A keresztény elmélkedés néhány szempontja

Nostra Aetate kezdetű zsinati dokumentum

Kovács Gábor – Mágia és hit

Gál Péter – A New Age keresztény szemmel

 

Hodász András

2 hozzászólás

  • Válasz Dr.Leitner Tünde 2017. 10. 07. 20:51

    Dicsértessék..!
    A Mindenható,Teremtő,Egy Igaz Isten áldja meg András atyát, Aki lábainkat Jézus lábnyomaiba irányítja,
    az IGAZSÁG,az EVANGÉLIUM szellemében! Ámen.

    „Ha bevonulsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, ne tanuld el az ottani népektől az utálatos dolgokat. Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át; aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát; aki bűbájosságot űz, szellemet vagy lelket kérdez; aki halottat idéz. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr szemében; az Úr, a te Istened emiatt az utálat miatt űzi el ezeket a népeket előled. Légy egészen hű az Úrhoz, a te Istenedhez. Ha ezek a népek, amelyeket elűzöl, hallgatnak is a jövendőmondókra meg a varázslókra, neked az Úr, a te Istened ezt nem engedi meg. Neked prófétát támaszt az Úr körödből, testvéreid közül, mint engem, ŐRÁ HALLGASSATOK.” MTörv. 18,9-15

  • Válasz Benkő Mária 2017. 10. 09. 06:50

    Tisztelt András atya!

    Köszönöm az írását!