Buddha és Jézus két jóbarát? – 777
Blog, Hodász András

Buddha és Jézus két jóbarát?

Elhűlten olvasom, hogy az egyik – fiatalok körében népszerű plébánia – vasárnapi miséjén egy indiából jött jezsuita atya hindu táncot táncolt félmeztelenül, és ha ez még nem lenne elég, egy svájcból érkező  – szintén jezsuita – atya a zen meditáció gyakorlatába szeretné bevezetni az arra nyitott keresztényeket. Érdeklődni ugyanitt. Ennek kapcsán hadd hívjam fel a figyelmet néhány fontos szempontra: keresztény hitünk (nem utolsósorban az első parancsolat a tízből), kizárja, hogy bármi közünk legyen akár a hinduizmushoz, akár a zen meditációhoz. Elmondom, hogy miért.

Elöljáróban el kell mesélnem a saját történetemet, hogy értsétek, hogy mindazt, amit most leírok, nem könyvekből olvastam. Gimnáziumi éveim alatt négy éven át jártam Tae-kwon do edzésekre, amelyek általában közös meditációval értek véget. Tizenévesen nem tudtam, hogy ezek a gyakorlatok nem férnek meg a kereszténységgel, és nem volt senki, aki figyelmeztetett volna. Én csupán – mint minden kamasz – lelkesen vetettem bele magam az ismeretlenbe, és ahogy tanultam az önvédelmi technikákat nappal, esténként az ágyamon ülve meditáltam. Sőt, nekem ez sem volt elég, próbáltam elmélyedni a keleti spiritualitás filozófiájába is. Egyik osztálytársammal versenyt olvastuk a spirituális könyveket, sőt kamaszos lelkesedéssel magunk is gyártottunk “bölcsességeket”, amik ma már egészen viccesen hangoznának, de akkor nagyon komolyan gondoltuk. A rendszeres meditáció révén, néhány hónap alatt megtanultam koncentrálni, és ténylegesen megtapasztaltam (vagy tapasztalni véltem) azt az állapotot, amit módosult tudatállapotként írnak le. Ez kezdetben belső békét hozott, sőt egészen fantasztikus teljesítményekre adott lehetőséget főképp így, kombinálva a harcművészettel. Utólag visszagondolva látnom kellett volna a figyelmeztető jeleket, amelyek nem sokkal a meditáció elkezdése után már észlelhetők voltak. Például erősebb lettem, de agresszívebb is. Emlékszem egyszer egy barátom viccből meglepett az utcán és rácsapott a vállamra, én pedig ösztönösen reagálva, fordulásból kis híján eltörtem a bordáját. Ám ez még semmi volt. Ahogy haladtam egyre mélyebbre, azt kezdtem tapasztalni, hogy a belső béke már csak a meditáció alatt van meg, ha nem meditáltam, egyre zaklatottabb lettem. Emiatt aztán még intenzívebben gyakoroltam a technikákat, és lassan elértem, hogy már a meditáció sem hozott belső békét. A fordulatot egy olyan este hozta el, amikor már órák óta képtelen voltam elaludni, csak ültem az ágyamon, és meditálni próbáltam, hogy valahogy lenyugodjak, de sikertelenül, mert egyre csak növekedett bennem a feszültség és a félelem. Ezt akkoriban már hetek óta tapasztaltam. Azt éreztem, hogy nem vagyok ura a belső világomnak, hogy olyan erők járnak át, amiknek a természetéről sejtésem sem volt. A könnyeimmel küszködtem, nagyon mélyen voltam. Ekkor valahogy eszembe jutott, hogy imádkoznom kéne. Ott és akkor letérdeltem a szobámban, és elkezdtem mondani egy Üdvözlégyet. Fantasztikus tapasztalat volt! Abban a pillanatban megszűnt minden félelmem, és teljes belső békét éltem meg. Hónapokba telt ezután, amíg teljesen ki tudtam mászni a meditáció okozta gödörből, de két dologban bizonyosságra jutottam: a keleti spiritualitás igenis valóságos, és semmi köze a Teremtő Istenhez.

Saját tapasztalataimból kiindulva, ebben a folytatásban meg szeretnék világítani néhány lényeges pontot, amiben alapvetően különbözik a keresztény hitünk a hinduizmus és buddhizmus hitétől, hogy nektek ne kelljen ugyanazt az utat bejárnotok, mint nekem.

A létünk illúzió, vagy Isten által teremtett valóság?

A legtöbb keleti spirituális irányzat (hinduizmus, buddhizmus stb.) a tapasztalati világunkat, és benne saját magunkat (ide értve az érzéseinket, vágyainkat, sőt azt, amit “én”-nek, vagy léleknek nevezünk) illúziónak tartja, amitől a meditáció révén meg kell szabadulnunk. A hinduizmus szerint éppen hogy a lét illúziójához való ragaszkodás az, ami megtart minket az újjászületés (reinkarnáció) körforgásában. A tökéletes (érzelem és gondolkodásmentes) tudatállapot elérése azonban megszabadíthat minket ebből a körforgásból. A Biblia azonban arra tanít minket, hogy a világ Isten csodálatos teremtménye, amelyet nekünk, embereknek ajándékozott, és az ember – személyisége, lelke, vágyai, érzései – a teremtés koronája. Sőt: Isten maga is személyes létező, és éppen hogy maga is nem egyszer átél érzelmeket.

Megvilágosodás vagy kapcsolat az Élő Istennel?

A megvilágosodás az a bűvös szó, amit a legtöbb keleti filozófia mint végcélt jelöl meg. Ezt a megvilágosodást általában a meditációs technikák elsajátításával és gyakorlásával lehetséges elérni. Ezzel szemben a keresztény imádság nem egy módosult tudatállapotot hoz létre, hanem kapcsolatot az élő Istennel, aki tőlünk különböző, önálló személy, nem pedig egy arctalan energia. Arról nem is beszélve, hogy az imádsághoz nem elegendő a gyakorlatok pontos végzése, ha nincs segítségünkre Isten kegyelme, mit sem ér a térdünk koptatása.

Reinkarnáció, vagy egyedi és megismételhetetlen élet?

A legszembetűnőbb különbség az, hogy a keleti vallások szinte egyöntetűen hisznek a reinkarnációban, mint ami lehetőséget biztosít számunkra, hogy ha nem tudtuk ebben az életben elérni a tökéletességet, akkor majd a következő életünkben újrapróbálhatjuk. Ez két ponton is tökéletes ellentéte a keresztény hitünknek. Egyrészt a Biblia világosan fogalmaz, hogy egy életünk van, ami után következik a halál, és az ítélet (Bölcs 7, 6; Zsid 9,27; Jézus beszélgetése a jobb latorral stb.). Ez az élet egyedi, a test és a lélek szorosan összetartozik, mindenki a saját testében támad fel, ahogy Jézus is tette. Másrészt a reinkarnáció egyfajta önmegváltást jelent, azaz, hogy saját magam hozom helyre a bűneimet. Ebben a gondolkodásmódban semmi szükség egy Megváltóra, aki meghal helyettem a bűneimért.

Karma vagy irgalmasság?

A karma tulajdonképpen a tetteink következménye, az ok-okozati összefüggés. Nem jutalom vagy büntetés, hanem a következményeket kiváltó szigorú törvény. A karmát nem Isten (Brahman, Ísvara) hozza létre, hanem mindenki maga teremti; minden egyes ember saját tetteinek, gondolatainak és vágyainak az eredménye. Ilyen értelemben, ha valaki gazdag és egészséges, vagy éppen szegény és szenved, az az ő karmája. Éppen ezért Teréz anya nem kis bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor hindu vallási környezetben a szenvedők felé fordult. Egy igazán “hithű” hindu ugyanis nem avatkozik bele a másik ember szenvedésébe, hogy ne akadályozza ezzel az ő karmájának beteljesedését, és a szabadulását a reinkarnációs körforgásból. Ezzel szemben mi, keresztények, Jézust követjük, aki nem egyszer szólít fel a szegények és a szenvedők iránti szolgálatra, sőt egy ízben a végitélet fő kérdésévé teszi, hogy meglátogattuk-e a betegeket, és felruháztuk-e a ruhátlanokat (Mt 25,31)

Jézus egy guru, vagy Isten fia?

A keleti vallások – amelyek általában több istenség és/vagy energia létezésében hisznek – a legjobb esetben is csupán egy gurunak (avatárnak, szellemi tanítónak) tartják Jézust. Ezzel szemben mi, keresztények Jézust a megtestesült Istennek, a második isteni személynek, az emberiség egyedüli Megváltójának tartjuk, aki nem említhető egy lapon Buddhával, aki nem egy út a sok közül, hanem az Út, az Egyetlen, akiben hinnünk kell, mert nélküle nem üdvözülhet senki.

Ma megdöbbentő gyorsasággal terjednek a keleti spirituális irányzatok Európában. Talán a túlracionalizált, hedonizmustol megcsömörlött nyugati ember titkos belső vágyának megnyilvánulása ez a misztika és az aszkétika felé. Csakhogy nekünk, keresztényeknek megvan a saját spirituális hagyományunk, amelynek segítségével nem a saját tudatunkhoz, és nem is valamilyen arctalan energiához tudunk kapcsolódni, hanem a világmindenség Teremtőjéhez, aki a mi szerető Atyánk.

 

Hodász András

A cikken módosítottam egyeztetve a szerkesztőséggel: a jezsuita renden élcelődő mondatot töröltem a bevezetőből. A cikk mondandóját továbbra is fenntartom. H. A. 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

10 hozzászólás

  • Reply Dr.Leitner Tünde 2017. 09. 28. at 20:52

    Dicsértessék..!
    András atya minden szava IGAZSÁG,mert az Ő lelkében ott rejtőznek Isten igazságának üzenetei,amelyet átad nekünk.

    A Biblia azt tanítja,csak egy igaz Isten van,és ezt az örök igazságot az Ó- és Újszövetség is kijelenti:
    “Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” Mtörv. 6,4-5
    „Melyik az első a parancsok közül?”Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr.” Mk. 12,28-29

    Buddha csak egy ember volt; JÉZUS valóságos ember,és valóban az élő ISTEN FIA.
    Buddha bűnös ember volt,aki megvilágosodott;JÉZUS BŰTELEN VOLT egy bűnös világban.
    Jézus maga az IGAZSÁG. Az igazság az EVANGÉLIUM. Az evangélium pedig ISTEN SZAVA,Isten útja az emberekhez….

  • Reply Veronika 2017. 09. 29. at 00:57

    Üdv!

    Vitaindítónak mindenesetre jó ez a cikk.
    Másra aligha. Egyet kéne értenem, mert én is katolikus vagyok? Nem megy. Meggyőzne a kereszténység mellett, ha most ateista lennék? Aligha. Bántana, ha buddhista lennék? Egy kicsit igen.
    András atya ítélkezik, mert rossz neki magának rossz tapasztalata volt. Írjátok oda, hogy ez az ő saját szubjektív véleménye. Nehogy valaki új olvasó ez alapján mondjon véleményt később az egyházunkról, az Istenünkről.

    Hova tűnt a szeretet, az elfogadás, a tisztelet? Vagy egyszerűen nem értem mit akar mondani a cikk? Fejtsétek ki jobban!

    Miért bűn az, ha valaki ismeri a másik vallásokat, megnézi, részt vesz a hagyományaiban, miközben megtartja, megéli, kimutatja a saját keresztény hitét?

    Nem gondolom, hogy megállja a helyét az a kijelentés, hogy “a keresztény hitünk (nem utolsósorban az első parancsolat a tízből), kizárja, hogy bármi közünk legyen akár a hinduizmushoz, akár a zen meditációhoz.” Ha én valóban hiszek Istenben, az Atyában a Fiúban és a Szentlélekben, és megélem a hitem, akkor nincs az a meditáció, vagy nincs az a zen térítő, aki kizökkent. Érdeklődésből elolvasom a tanait más vallásoknak, utána járok a szertartásaiknak, jógázok, mert jó a hátamnak. De attól még Istenben hiszek, Bibliát olvasok, imádkozom. Tisztelem, imádom az Urat, csak neki szolgálok, viszont szerintem nem sértem meg azzal, ha megismerem más népek hitét, kultúráját. Sőt, akkor van esély párbeszédet indítani, ha ismerem a kultúrájukat. Evangelizálni és téríteni pedig csak a párbeszéd útján lehet. Nem kritizálok, nem ítélkezek, nem elzárkózok, hanem meggyőzök. Érdeklődéssel, nyitottsággal és szeretettel.

    • Reply Egy hívő 2017. 09. 30. at 20:36

      András atya mint lekipásztor óvott a nem keresztény behatásoktól. Ehhez joga van, és szerintem kötelessége is. De hát mi már annyira autonómok vagyunk, akkor minek is az Egyház nekünk?

  • Reply Kiss Anna 2017. 09. 29. at 09:52

    Én ott voltam azon a misén, és szerintem a cikk durva túlzásokat tartalmaz ezzel kapcsolatban. A misén arról volt szó, hogy ha már itt van ez az atya, akkor megmutatja, hogy az ő kultúrájában hogyan zajlik az evangelizáció és a személyes találkozás Istennel. Négy jelenetet pantomimezett el (nem igazán táncra kell gondolni, hanem pantomimre), amiket előre el is mondott. Gábriel látogatása Máriánál, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban, a Szentlélek kiáradása az apostolokra, és még egy, ami most nem jut eszembe. Szó nem volt Buddháról, vagy hinduizmusról, vagy mittudomén. Az pedig, hogy az atya a kultúrájára jellemző ruhában pantomimezte el ezeket, szerintem elfogadható még akkor is, ha ez a ruha nem teljesen fedte a felsőtestét (de azért lényegében igen, szóval szerintem nagyon félrevezető a “félmeztelen” kifejezés). A cikk személyes része egyébként szerintem értékes, és nem kételkedem abban, hogy jó szándékkal íródodott.

    • Reply Clyde 2017. 10. 03. at 20:24

      Kedves Kiss Anna!

      Jómagam videón láttam a felvételt, és nem értem, hogy miért beszélsz pantomimről tánc helyett. Mindkettőnél vannak mozdulatok, de a táncnál zene is, és ritmusra történik a mozgás is. Az általam látott felvételeken zene is volt, és ritmusra mozgás is, ergo szerintem tánc egyértelműen. (Nem linkelném be, hogy ezzel is a népszerűségét növeljem, de rákereséssel meg lehet találni.)
      És teljesen egyértelműen félmeztelen volt a férfi (mindössze 1-2 ékszerrel “felékesítve”).

      Elnézést a nyers kérdésért, de ha ott voltál személyesen, nem értem, miért kell így védeni a védhetetlent?

  • Reply Bíró Attila 2017. 10. 01. at 01:41

    Az inkulturáció fontos eszköz, hogy amennyire lehet felvegyék a misszionáriusok az adott nép kultúráját, hogy így alkalmazkodva tudják megismertetni az egy Igaz Istent – a Názáreti Jézus Krisztust, hogy így minél sikeresebben tudják kivezetni a hiábavalóságok kelepcéjéből az Életre azon népcsoportokat akik sötét, lázadó szellemiségek hatalmának vannak kitéve és nyomorúságban tartva (http://lexikon.katolikus.hu/I/inkultur%C3%A1ci%C3%B3.html). De az inkulturációt akkor is kell alkalmazni – hasonló tapintattal, érzékenységgel és alapvetően Isten akaratába gyökereződve – mint a misszionáltak felé tették. Ugyanis amikor valaki ide Európába visszatér akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy itt már elterjedt a New Age hamis-mérgezett lelki táplálékot nyújtva a nyugati lelkileg kiéheztetetteknek … Így sok zűrzavart okoz a keleten használatos inkulturációs magatartás és sok esetben a szélsőséges, megnyilvánulásokat válthat ki. Annak idején a Manrézában Ilusnéni könyvstandján is kapható volt az “Az Élőviz Jézus Krisztus – keresztény reflexió a New Age-ről” c. könyv… Ez nekem sokat segített, hogy megértsem a zűrzavart okozó inkulturációs technikák megkövesedett rárakódása alatt fénylő lényeget és közben én is gazdagodtam ez által … De lassan világossá vált valamelyest, hogy az inkulturációban vannak nagyon kényes területek az az határvonalak ami a kereszténységet megkülönbözteti a népeket leuraló pogány vallásoktól … Ezen a zónán csak Istentől feljogosítva, az Ő akaratában gyökerezve lehet járni az inkulturáció köntösébe mert nagy a veszély, hogy importálunk a misszionált területről a New Age számára “új utakat” – öntudatlanul is – amelyek sokakat becsatornáznak oda és nagy zűrzavart is keltenek … Sokaknak nagy nehézséget, szenvedést okoz az eligazodás és hosszú időbe telik amíg a szélsőségességre provokáló táborok között békét talál és jó esetben keresztény is marad … És ha nem sikerül … akkor nem is kell csodálkozunk, hogy a “keresztény világ” egyre több tagja hisz a reinkarnációban és guruk után csodákért jár a kelet országaiba és egy eléggé szinkretista vallást kavar ki magának amely nem más mint a New Age … De túlságosan is sokan figyelmeztettek erre a veszélyre, hogy csak úgy figyelmen kívül lehetne őket hagyni – és most is figyelmeztetnek és ebben épp Szent II. János Pál pápa volt elől, de Benedek pápa is megírta amit megírt …Mindez itt olvasható: http://maranatha.uw.hu/egyhazidok.html Ugyanakkor van néhány olyan keresztény is akik rendkívüli karizmákkal bírnak és akikre érdemes figyelni, hogy amire azt mondják, hogy veszélyes az tényleg az is! Mijo Barada: (http://eleyson.hu/audio/mijo-barada/Mariabesnyo%202017/), Gloria Polo Ortiz (http://eleyson.hu/audio/gloria-polo/), Emiliano Tardif Jézus él! c. könyve (http://eleyson.hu/manreza/imadoc/J%C3%A9zus%20%C3%A9l!.pdf) ” Az alábbi idézettel zárnám amely nagyon közel áll hozzám és egyben segít a zűrzavar megértésében: “A kultúrkörbe illeszkedésnél (inkulturációnál) a jól értelmezett folyamatban két alapelvnek kell érvényesülnie: „az Evangéliummal való egyezésnek és az egyetemes Egyházzal való közösségnek”. Nagy bölcsesség szükséges e nagyon fontos egyensúly megtartásához. Fönnáll ugyanis annak a veszélye, hogy az adott kultúrát leértékelve, indokolatlan bizalommal fordulnak egy másik kultúrához, amely ugyancsak emberi alkotás, következőleg a bűn jelét viseli. Ezért ezt is „gyógyítani, felemelni és tökéletesíteni” kell. ” Fejlődésre, tökéletesedésre van ítélve az inkulturációs evangelizációnk … Úgy tűnik inkulturálódni mindig szükséges … éppen mindig azok felé akik velünk szemben állnak vagy éppen ülnek … Na ezt Isten online akarata nélkül lehetetlenség jól csinálni … De nem az a jel Isten akaratára, hogy nem lehet feszültség … Sőt … Lehet mindez kultúra-tolerancia határ feszítés, szélesítés mint evangelizáció … A kérdés: Mi volt a cél? Ha nem Isten akaratába gyökerezik a cél akkor New Age előszoba – fordítva elsütött inkulturációs puska … De ha a cél Isten akaratába gyökerezik akkor Evangelizáció … +A.M.D.G.

  • Reply Bíró Attila 2017. 10. 01. at 13:54

    (Az előző bejegyzést lehet törölni, mert ezt javítottam ill. érthetőbbé írtam át …)
    ———————-
    Az inkulturáció fontos eszköz, hogy amennyire lehet felvegyék a misszionáriusok az adott nép kultúráját, hogy így alkalmazkodva tudják megismertetni az egy Igaz Istent – a Názáreti Jézus Krisztust, hogy így minél sikeresebben tudják kivezetni a hiábavalóságok kelepcéjéből az Életre azon népcsoportokat akik sötét, lázadó szellemiségek hatalmának vannak kitéve és nyomorúságban tartva (http://lexikon.katolikus.hu/I/inkultur%C3%A1ci%C3%B3.html). De az inkulturációt minden helyzetbe kell alkalmazni (oda-vissza) hasonló tapintattal, érzékenységgel és alapvetően Isten akaratába gyökereződve – mint a misszionáltak felé tették. Ugyanis amikor valaki ide Európába visszatér akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy itt már elterjedt a New Age hamis-mérgezett lelki táplálékot nyújtva a nyugati lelkileg kiéheztetetteknek … Így sok zűrzavart okoz a keleten használatos inkulturációs magatartás és sok esetben a szélsőséges megnyilvánulásokat válthat ki. Annak idején a Manrézában Ilusnéni könyvstandján is kapható volt az “Az Élőviz Jézus Krisztus – keresztény reflexió a New Age-ről” c. könyv… Ez nekem sokat segített, hogy megértsem a zűrzavart okozó inkulturációs technikák megkövesedett rárakódása alatt fénylő lényeget és közben én is gazdagodtam ez által … De lassan világossá vált valamelyest, hogy az inkulturációban vannak nagyon kényes területek, határvonalak ami a kereszténységet megkülönbözteti a népeket leuraló pogány vallásoktól … Ezen a zónán csak Istentől feljogosítva, az Ő akaratában gyökerezve lehet járni az inkulturáció köntösébe mert nagy a veszély, hogy importálunk a misszionált területről a New Age számára “új utakat” – öntudatlanul is – amelyek sokakat becsatornáznak oda és nagy zűrzavart is keltenek … Sokaknak nagy nehézséget, szenvedést okoz az eligazodás és hosszú időbe telik amíg a szélsőségességre provokáló táborok között békét talál és jó esetben keresztény is marad … És ha nem sikerül … akkor nem is kell csodálkozunk, hogy a “keresztény világ” egyre több tagja hisz a reinkarnációban és guruk után csodákért jár a kelet országaiba és egy eléggé szinkretista vallást kavar ki magának amely nem más mint a New Age … De túlságosan is sokan figyelmeztettek erre a veszélyre, hogy csak úgy figyelmen kívül lehetne őket hagyni – és most is figyelmeztetnek és ebben épp Szent II. János Pál pápa volt elől, de Benedek pápa is megírta amit megírt …Mindez itt olvasható: http://maranatha.uw.hu/egyhazidok.html Ugyanakkor van néhány olyan keresztény is akik rendkívüli karizmákkal bírnak és akikre érdemes figyelni, hogy amire azt mondják, hogy veszélyes az tényleg az is! Mijo Barada: (http://eleyson.hu/audio/mijo-barada/Mariabesnyo%202017/), Gloria Polo Ortiz (http://eleyson.hu/audio/gloria-polo/), Emiliano Tardif Jézus él! c. könyve (http://eleyson.hu/manreza/imadoc/J%C3%A9zus%20%C3%A9l!.pdf) ” Az alábbi idézettel zárnám amely nagyon közel áll hozzám és egyben segít a zűrzavar megértésében: “A kultúrkörbe illeszkedésnél (inkulturációnál) a jól értelmezett folyamatban két alapelvnek kell érvényesülnie: „az Evangéliummal való egyezésnek és az egyetemes Egyházzal való közösségnek”. Nagy bölcsesség szükséges e nagyon fontos egyensúly megtartásához. Fönnáll ugyanis annak a veszélye, hogy az adott kultúrát leértékelve, indokolatlan bizalommal fordulnak egy másik kultúrához, amely ugyancsak emberi alkotás, következőleg a bűn jelét viseli. Ezért ezt is „gyógyítani, felemelni és tökéletesíteni” kell. ” Fejlődésre, tökéletesedésre van ítélve az inkulturációs evangelizációnk … Úgy tűnik inkulturálódni mindig szükséges … éppen mindig azok felé akik velünk szemben állnak vagy éppen ülnek … Na ezt Isten online akarata nélkül lehetetlenség jól csinálni … De nem az a jel Isten akaratára, hogy nem lehet feszültség … Sőt … Lehet mindez kultúra-tolerancia határ feszítés, szélesítés mint evangelizáció … A kérdés: Mi volt a cél? Ha nem Isten akaratába gyökerezik a cél akkor New Age előszoba – fordítva elsütött inkulturációs puska … De ha a cél Isten akaratába gyökerezik akkor Evangelizáció … +A.M.D.G.

  • Reply Fekésházy Kinga 2017. 10. 02. at 14:03

    Kedves András Atya!
    Olvasva a cikkét arra jutottam, hogy a nyugtalanság nem a meditáció elsajátítása miatt történt Önnel, hanem a harcművészet hozta elő.
    Érdemes különválasztani ezt a kettőt. Ha a meditációt, mint technikát tekintjük, bizony ebben a keletiek sokkal gyakorlottabbak, mint mi itt a kapkodó Európában. Az, hogy “Ülj be a templomba és imádkozz!”, sokaknak egy érthetetlen ötlet. Viszont az ellazulás művészetének megtanulásával sokat segíthetünk, hiszen ezt nem tudjuk legfőképp.
    Ahogy a régen leszólt gyógynövényeket, akupunktúrát, stb. ma már tanulhatják egyetemen is az orvostanhallgatók, ugyanígy van a meditációs technikával is. Nem kell hozzátenni a harcművészetet, és az idegen ideológiákat, de az ügyes technikát – elismeréssel – érdemes átvenni.
    A Jóisten áldását kérem nagyszerű munkájára:
    Fekésházy Kinga

    • Reply Egy hivő 2017. 10. 04. at 12:10

      Ajánlanám elolvasásra XVI. Benedek em.pápa még a Hittani Kongregáció prefektusának a Levél a Katolikus Egyház püspökeihez” elolvasását:
      http://www.karizmatikus.hu/hitvedelem/vatikani-dokumentumok/2791-a-kereszteny-elmelkedes-nehany-szempontja.html
      Idézek:
      “Más keresztények a különböző vallásokkal és kultúrákkal történő cserefolyamatok és nyitási mozgalmak nyomán azon a véleményen vannak, hogy az ilyen módszerek által saját imádkozásuk sokat nyerhet. ”

      És ennek a hiedelemnek a cáfolatát!

      A meditáció

  • Reply Bíró Attila 2017. 10. 06. at 10:49

    Akinek van füle hallja meg, hogy mit mondd a Lélek az Egyházaknak!

    http://www.ichtys.hu/webgalamb/page.php?message_ID=3892&code=kbd7c6k7ea7f67958kk27d688887fe3ack92ba

    A Szűzanya 2017. október 2-i üzenete Mirjana Soldo által

    Drága gyermekek! Édesanyaként egyszerű szavakkal szólok hozzátok, de telve sok szeretettel és gondoskodással gyermekeim iránt, akiket Fiam rám bízott. Fiam pedig, aki az örök jelenben él, az élet igéivel szól hozzátok és szeretetet vet a nyitott szívekbe. Ezért, kérlek benneteket, szeretetem apostolai, legyen nyitott és mindig irgalomra és megbocsátásra kész a szívetek. Fiam által mindig bocsássatok meg felebarátaitoknak, mert így lesz béke bennetek. Gyermekeim, gondoskodjatok lelketekről, mert csak a lelketek igazán a tiétek. Elfelejtitek a család fontosságát. A családnak nem a szenvedés és a fájdalom, hanem a megértés és gyengédség helyének kellene lennie. Az a család, amely megpróbál Fiam szerint élni, kölcsönös szeretetben él. Amikor a Fiam kicsi volt, azt mondta nekem, hogy minden ember a testvére. Ezért jegyezzétek meg szeretetem apostolai, hogy minden emberrel, akivel találkoztok, családot alkottok, mert Fiam által testvéreitek ők. Gyermekeim, ne vesztegessétek az időt a jövőről való gondolkodással és aggódással. Egyetlen gondotok az legyen, hogyan használjatok jól, Fiam szerint élve minden pillanatot, és íme, itt a békétek. Gyermekeim, sohase felejtsetek el imádkozni pásztoraitokért. Imádkozzatok, hogy minden embert gyermekeikként tudjanak elfogadni és Fiam által lelki atyjuk legyenek. Köszönöm nektek.

    Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!

  • Szólj hozzá