A 777 Podcast adásának vendége Varga László kaposvári püspök volt, akivel az imáról, a lelki életről, a kitartásról beszélgettünk.

A 777 Podcast adásának vendége Varga László kaposvári püspök volt, akivel az imáról, a lelki életről, a kitartásról beszélgettünk.

A 777 Podcast vendége volt Tóth Tamás katolikus pap és egyháztörténész, akivel húsvét mélyebb teológiai és emberi üzenetéről beszélgetünk. Szó esik a böjt valódi értelméről, Jézus szenvedéstörténetéről és a tanítványok esendőségéről. Az interjú rávilágít arra, hogy a kereszténység nem tökéletesség, hanem úton levés, amelyben a kudarcoknak is helye van. Kiemelt hangsúlyt kap a megbocsátás, mint isteni cselekedet, és az egység iránti vágy, amely Jézus tanításának középpontjában áll.

A 777 Podcast adásában Frivaldszky János jogfilozófussal, egyeteni tanszékvezető tanárral beszélgettünk a mesterséges intelligencia történelmi lehetőségéről és veszélyeiről.

A 777 Podcast vendége László Attila énekes, a Csillag Születik harmadik szériájának 15 évvel ezelőtti győztese volt. Beszélgetés a műsorról, hitről, Erdélyről és hazaszeretetről!

A 777 legújabb podcastjében Zsuffa Tünde József Attila-díjas író, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kommunikációs vezetője mesélt arról, hogy életének a legnagyobb mélységeiből hogyan emelte fel a jó Isten. Mélység és magasság, menekülés és hazatalálás, hit és csoda övezik az írónő életútját, aki mély bizalommal éli az életét az Úr felé. A beszélgetésben szó esett családjáról, keresztjeiről, a fiáról és csodáról is, amely a Kongresszussal érkezett az életébe.

A 777 podcast vendége volt Greskó Zsolt asztalos, szárazépítész, akinek élete 1998-ban, fiatalon kisiklott és a bűn útjára tévedt. Húszévesen életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a bíróság, ami akkor a legsúlyosabban kiszabható, 15 év letöltendő börtönbüntetést jelentett. Katolikus családban nevelkedett, mégis rossz útra sodródott: ez végül egy emberi élet kioltásáig fajult. Különös kegyetlenséggel, előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt ítélték el. A börtön falain belül talált rá Istenre, ami megtéréshez vezetett és gyökeresen megváltoztatta az életét. Zsolt ma már boldog családban él és szeretetben neveli gyermekeit. Őszintén mesélt múltjáról, a börtönben töltött évekről, a megélt belső ürességről és megtérésének sorsfordító pillanatáról.

Élete első podcast interjúját a 777-nek adta Őri-Kovács Anna, aki sok helyről ismerős lehet: a Kertész Imre Intézet munkatársaként rendszeresen készít beszélgetéseket, édesapjával Kovács Ákos Kossuth-díjas énekessel többször lépett már fel az ország legnagyobb színpadain, míg novemberben a ForrásPonton dicsőített. Beszélgetés családi értékekről, a „híres szülő” áldásáról és nehézségeiről – de leginkább hitről és Istenről.

A 777 Podcast vendége Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, akivel többek között a görögkatolikus lelkiségről és identitásról, a papfeleségekről, a magyar közbeszédről és az orosz-ukrán háborúról is beszélgettünk.
