Könyvajánló

A mesebeli herceg ritkán jön el

A 41 éves amerikai újságíró, Lori Gottlieb minden álma az volt, hogy férjhez menjen, és gyermekeket szüljön. Mint a legtöbb nő, ő is hosszú listát írt jövendőbelije tulajdonságairól, a hozzá illő tökéletes férfiról álmodott, és álmaihoz egész életében tartotta magát. Noha a modern kor vívmányai lehetővé tették számára, hogy gyermeket szüljön anélkül, hogy ehhez férfira legyen szüksége, legfőbb álma, hogy férje legyen, mégsem teljesült. 41 évesen úgy döntött, kideríti sikertelensége okát. 

Interjút készített huszonéves, egyedülálló lányokkal: mit várnak el a férfiaktól? Ez a korosztály még mereven ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy a tökéletesnél nem érdemes alábbadni, és megalkuvás lenne, ha valamit kihúznának a listájukról. Úgy érezték, van még bőven idejük megtalálni álmaik hercegét, millió lehetőség közül válogathatnak. A 30-40 éves szingli nők már nem voltak ennyire bizakodóak. Ők felsorolták, milyen okok miatt szakítottak a pasikkal. Ma már ilyen dolgok miatt nem dobnák őket, és ha tudták volna, hogy ennyi idősen is egyedül lesznek, nem vártak volna az „igazira”, hanem most elégedettek lennének a nem tökéletes, nem szívtipró, nem eszeveszetten izgalmas, nem magas, nem lenyűgöző férjükkel.

Lori felkereste azokat a férfiakat, akiket ezek a 30 és 40 közötti nők dobtak. Ők természetesen már mind nősek voltak, és korábbi barátnőjükhöz hasonló lányt választottak. Gottlieb a feleségeket is felkereste, és elmondta, hogy korábban miért szakítottak a nők a férjeikkel, mire ők azt reagálták, hogy ha ilyen okok miatt nem adnak esélyt az ilyen férfiaknak, akkor egyedül maradtak volna, most viszont elégedettek egy megfelelő, rendes férj mellett.

A főhősnő ezután több házasságközvetítő irodát is felkeresett. Amellett, hogy rengeteg pénzt költött rá, mindössze négy-öt férfi profilját tették elé, akik közül többet rögtön elvetett, majd a maradékon is addig gondolkozott, míg azok végül más nőkkel jöttek össze.

Pénztárcakímélőbb megoldásnak tűnt az internetes társkeresés. Ám a válogatás problémáját ez sem oldotta meg, ugyanis mondatról mondatra, képről képre végigelemezte a találatokat, míg végül külső rábeszéléssel elment eggyel randizni.

Az írónő nem azt üzeni, hogy menjünk hozzá az első emberhez akivel járunk, hanem ismerjük meg magunkat, tudjuk meg, mire van szükségünk, milyen tulajdonságokat tartunk nélkülözhetetlennek a jó házassághoz, és ha ezt megtaláltuk, elégedjünk meg ezzel. Főleg ne a külsőségeket tartsuk fontosnak. Hogy egy 168 cm-es lány is járhat egy 160 centis fiúval, ha az kedves, odafigyelő, családcentrikus. Lori arra buzdít, fókuszáljunk az ellenkező nem képviselőinek jó tulajdonságaira, ne a hiányosságain keseregjünk, mert akkor mindig mást fogunk akarni, mint aki van. Emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy noha mindenki azt állítja, hogy ő nem a 10-es pasit keresi, beérné egy 8-assal, sőt épp egy ilyennel jár, de mi van, ha inkább egy másik 8-ast akar? Idővel minden 8-as 6-ossá szelídül. Megszokjuk a társunk jó tulajdonságait, és azon gondolkozunk, hogy már csak egy kicsit kéne jobb partit találnunk, és akkor megállapodhatnánk.

A szerző felvázolja nekünk a társkeresés két attitűdjét: az elégedettségre törekvést és a maximalizálást. Ha az elégetettségre törekvő egy olcsó, kényelmes, kék pulóvert szeretne, akkor amint megtalálja, megveszi, és örül neki. Ha a maximalizáló ugyanezen szempontokkal indul vásárolni, és megtalálja a megfelelő pulcsit, akkor nem veszi meg, hanem elmegy még 5 boltba, hogy nincs-e még olcsóbb, még kényelmesebb, még kékebb. Neki mindenből a legjobb kell, így nem tesz engedményeket, mert fél, hogy azzal már nem lehetne boldog. Rengeteg energiát fektet bele, és a végén mégis az első pulóvert találja a legmegfelelőbbnek, de mire visszamegy, már nem lesz ott, illetve ha meg is veszi, akkor is azon fog gondolkozni, vajon nem talált-e volna még olcsóbbat. Gottlieb arra figyelmezteti olvasóit, hogy ismerjék fel, melyik táborba tartoznak, mert ha még 38 évesen is arra várnak, hogy majd jön egy jobb, mert „ha már ennyit vártam most már nem éri meg megalkudni”, és nem kötnek kompromisszumot, nagy valószínűséggel egyedül maradnak.  A maximalizálók jóval kisebb eséllyel lesznek boldogok az életben, mint az elégedettségre törekvők, akik képesek kompromisszumot kötni.

Faragó Renáta

Lori Gottlieb: Légy a felesége!
Park Könyvkiadó, Budapest, 2011.

 

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás