• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Nálad vagyok otthon, Istenem” – Szalézi Szent Ferenc esti imája

„Most nyugodni térek a te áldásoddal” – készüljünk Szalézi Szent Ferenc imájával közösen a következő hétre.

Csendes, gyertyafénynél elmondott imádság. Puha paplan, nyugalom és biztonság. Ezek az érzések és képek jelennek meg előttem miközben ezt a békés imát olvasom. Szalézi Szent Ferenc tollával sok minden íródott, most az egésznapi szétszórtság után ezzel a kis fohásszal vigyük haza Istenhez a szívünket.

„Istenem, te mindenütt jelen vagy.

Jézus Krisztusom, Megváltóm,

ki oly közel vagy hozzám szereteteddel,

egész napi szétszórtságom után

hazahozom hozzád a szivemet.

Nálad vagyok otthon, Istenem és Atyám.

A jóért, amelyet kegyelmeddel cselekedtem,

hálát adok neked.

Jóságos Istenem, te ajándékoztad azt nekem.

A rosszért, amelyet elkövettem gondolattal,

szóval, cselekedettel és mulasztással,

bocsánatodat kérem.

Segíts, hogy jobb legyek!

Most nyugodni térek a te áldásoddal.

Egyszer eljön életem utolsó estéje is,

amikor örök nyugalomra térek.

Engedd, hogy úgy éljek,

hogy minden cselekedetem

előkészület legyen erre az örök nyugalomra,

hogy hitemből kivirágozzék

a színről színre való látás,

reményemből a birtoklás,

s tökéletlen szeretetemből a veled való

tökéletes egyesülés!”

Ámen!

 

Forrás: kattima.hu

Teheránban a Szent Mária nevet viseli az új metróállomás

Új metróállomást adtak át Teheránban, amelyet Maryam-e Moghadassnak, vagyis Szent Máriának neveztek el. Sokakban felmerült a kérdés, hogy milyen üzenete van annak, hogy Jézus Édesanyja hogyan jelenik meg egy síita állam metróállomásán. Csak egy szép művészeti alkotás, vagy sokkal mélyebb jelentése van a választásnak egy vallásilag ilyen sokszínű országban?

Irán fővárosában október 14-én került átadásra az említett Szent Mária metróállomás, amely sok kérdést vetett fel az emberekben. Fontos megemlíteni, hogy Teheránban a kereszténység, judaizmus és az iszlám vallások mind elismertek és egymás mellett élnek. A keresztények közül az örmények vannak túlnyomó többségben – mintegy 120-150/375 ezer ember, akik már hosszú évszázadok óta formálják Irán vallási örökségét.

De miért neveznek el, a történelem során először, egy keresztény személyről egy iszlám államban található metróállomást?

Ennek oka az, hogy Szűz Máriát nemcsak mi, keresztények tiszteljük nagyon, hanem az iszlám vallásban is különleges szerepet tölt be. Ők Jézust prófétának tekintik, és így a Szűzanya felé is tisztelettel vannak. A Koránban is több fejezetben olvashatunk róla. Teherán főpolgármestere úgy fogalmazott a megnyitón, hogy:

„ez az állomás annak a nőnek állít emléket, aki tisztaságával és anyai szeretetével felébresztette a világot.

Egyben azt is üzeni, hogy Teherán a vallások békés együttélésének városa.” Ezenkívül a metróállomás közelében található a Szent Szárkisz-székesegyház, amely az iráni örmények legnagyobb központja, valamint a főváros legnagyobb keresztény temploma. Tehát a különleges névválasztással az örmény közösség felé is egy támogató üzenetet küldtek: tisztelik és segítik a vallások békés egymás mellett élését.

Mit ábrázol az átadott dombormű?

Az állomás központi festményen Szűz Mária látható, amint éppen mélyen imádkozik, lehunyt szemmel, és felette galamb képében a Szentlélek található. A folyamatot összefogó művész részletesebben is mesélt az alkotás jelentéséről: „a galamb a Szentlelket, az olajág a békét és barátságot, Mária alakja pedig a tisztaságot és az isteni szeretetet jelképezi.

A célunk az volt, hogy bárki, aki áthalad ezen az állomáson, átérezze: Teherán minden vallást tisztelettel fogad.”

A másik Máriát ábrázoló képen megjelenik a Szent Szárkisz – székesegyház is, amely mellett a Szűzanya ül és Jézus nekitámaszkodik a vállával.  

Mind perzsa, mind keresztény motívumok felfedezhetők az állomáson. Az aranyozott boltívek és a kék mozaik segítik, hogy az emberek, akik arra utaznak,

tényleg a békés párbeszéd jelképeként tekintsenek Szűz Máriára, illetve a metróállomásra.

Remélem, hogy ezáltal is Mária a hit és a béke útján mutat utat Jézushoz a világ minden vallása számára. Fontos meglátnunk, hogy a közös értékeket kihangsúlyozva milyen módon tudunk valami szépet alkotni és fejlődni a szeretetben.

 

„A beszélgetést közös imádsággal fejezték be” – Erdő Péter találkozott Pető Attilával

Erdő Péter bíboros úr fogadta Pető Attilát, a találkozóról az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldalán számoltak be.

Egy nyers dicsőítő dal, ha kételkednél abban, hogy Isten szeret

Néha elbizonytalanodom abban, hogy a Jóisten szeret-e engem. Ez a dicsőítő dal egy erős fejmosás az őszinte határozottságával.

„Eleinte egyikőnk sem akarta kiadni a serpenyőt a kezéből” – Közösen a konyhában a kapcsolatunkért

Közelednek a hideg napok, korán kezdődő esték, itt az igazi bekuckózós idő. Ilyenkor bizony randizni is nehezebb, hiszen kinek van kedve a hidegben fagyoskodni? Mégis mit lehet csinálni a filmezésen kívül? Itt egy jó tipp!

„Amikor úgy kerülnek be az óvodába a gyerekek, hogy nem értik az emberi beszédet, akkor ott el kell gondolkodni” – Pécsi Rita megkongatta a vészharangot

A digitális eszközök mára mindenhol jelen vannak, a munkahelyeken, az iskolákban, az otthonokban: egyre több gyermek küzd szorongással, depresszióval, figyelemzavarral. A Sorsfonalak podcast adásában Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, főiskolai tanár és Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő beszélgetnek arról, milyen összefüggés van a túlzott képernyőhasználat és a mentális betegségek között.

30 éve senki nem házasodhatott a Notre-Dame-ban – most kivételt tettek

Különleges engedéllyel házasodott meg egy fiatal pár Franciaországban. A párizsi Notre-Dame-székesegyházban 1995 óta nem tartanak esküvőket, most kivételt tettek.

XIV. Leó pápa türelmet kér Rupnik vádlóitól – VIDEÓ

A szlovén származású Marko Rupnik atyát több szerzetesnő vádolja szexuális visszaéléssel, ezért a neves művészt 2023 júniusában kizárták a jezsuita rendből. Azóta is vita folyik arról, hogy el kellene-e távolítani alkotásait a kegyhelyekről. Mozaikjai a világ számos pontján díszítenek szent helyeket, többek között Lourdes-ban, Fatimában és Mátraverebély-Szentkúton is. A Vatikán októberben bejelentette, hogy kinevezték a kánonjogi per öt bíráját. Az üggyel kapcsolatban a Catholic News Agency kérdezte XIV. Leó pápát.

Régebbi cikkek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Nálad vagyok otthon, Istenem” – Szalézi Szent Ferenc esti imája

    „Nálad vagyok otthon, Istenem” – Szalézi Szent Ferenc esti imája

    2025. 11. 09.
  • Egy nyers dicsőítő dal, ha kételkednél abban, hogy Isten szeret

    Egy nyers dicsőítő dal, ha kételkednél abban, hogy Isten szeret

    2025. 11. 07.
  • „Eleinte egyikőnk sem akarta kiadni a serpenyőt a kezéből” – Közösen a konyhában a kapcsolatunkért

    „Eleinte egyikőnk sem akarta kiadni a serpenyőt a kezéből” – Közösen a konyhában a kapcsolatunkért

    2025. 11. 06.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • tanúságtétel
  • szeretet
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • abortusz
  • kereszténység
  • egyház
  • blog
  • család
  • keresztény
  • szerelem
  • vers
  • dicsőítés
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • karácsony
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • fiatalok
  • hivatás
  • zene
  • katolikus
  • bizalom
  • kapcsolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2025 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére