Legyetek olyanok, mint a kisgyermekek! Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint ez az édes kislány, aki úgy döntött, hogy különlegessé teszi a gyülekezeti tagok számára az áldozást.

Legyetek olyanok, mint a kisgyermekek! Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint ez az édes kislány, aki úgy döntött, hogy különlegessé teszi a gyülekezeti tagok számára az áldozást.

Istenhez szóló ima – így jellemezte legújabb dalát Rúzsa Magdi, aki már korábban is többször tett tanúságot hitéről.

134 éve ezen a napon született Babits Mihály: erre emlékezünk most egy a mai napon épp aktuális istenes versével.

Majdnem 18 ezer (!) ember vett részt egy időben Szentségimádáson szerte a Kárpát-medencében: habár a 20 ezres regisztrációs cél nem sikerült, így is hatalmas létszámról van szó.


„Temperamentumunk sajátos bélyeget süt ránk, amely a bölcsőtől egészen a sírig elkísér bennünket. Ám nem mindegy, hogy teherként cipeljük-e, vagy ajándéknak és kiaknázandó lehetőségnek tartjuk. Ha élünk lelki alkatunk előnyeivel, ugyanakkor tudatosan fegyelmezzük és kordában tartjuk, akkor gazdagítani fogja életünket.” Ole Hallesby könyvében az önismeretre és egymás mélyebb megismerésére hívja fel a figyelmet.

Évek óta a „Boldog ünnepeket!” jókívánság hangzik el az Egyesült Államok elnökének karácsonyi beszédében, ezzel fog szakítani Donald Trump, az ország tavaly megválasztott vezetője.

Mindenkinek lehet rossz napja, mivel sajnos nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. Sőt! Ebben a felpörgetett világban ez gyakran és sok mindenkivel megtörténik. Egy ilyen nap után azért elég nehéz pozitívnak és vidámnak maradni.
