2017. 12. 02.

Dos Caminos – Bevezető

Életem nagy álma volt, hogy egyszer véiggmehessek a világ leghíresebb zarándokútján, az El Caminón. Az út, amely megerősítette hitemet és személyiségemet. Hasonló, mint amilyen advent négy hete: az időszak, amikor több időt kell arra fordítanod, hogy elcsendesedj, hogy hálát adj, és hogy megismerd a téged szeretetből teremtő Istent.

Adventi El Camino – Bevezető

Az advent számomra az év egyik legkedveltebb időszakát jelenti. A karácsonyi készülődés hangulata könnyen magával ragad – sajnos sokszor negatívan is, amikor azt érzem a világ által is sugárzott rohanásban, hogy nem készülök el minden tervemmel karácsonyig –, de legfőképpen azért szeretem, mert figyelmeztet, itt az idő kicsit megállni, és Istenre, illetve egymásra figyelni. Minden évben hasonló utat járok végig az advent során, és minden évben elhatározom, hogy majd idén még jobban szeretnék ráhangolódni az ünnepekre.

Ahogy közeledik advent első vasárnapja, egyre izgatottabbá válok. Elkészítjük otthon a közös adventi koszorúnkat, nagyon felemelő, amikor az esti imádság alkalmával meggyújtjuk az első gyertyát. Ekkor megfogalmazódnak bennem a jobbnál-jobbnak tartott elhatározások, lemondások, illetve megtervezem, hogy minimum hány hajnali szentmisére megyek el idén. Aztán ahogy elrepül az első hét és már két gyertya ég a koszorún, konstatálom, hogy még nem sokat haladtam az elhatározásaimmal, de továbbra is hajt a lendület, hogy nem baj, még előttem áll az adventi időszak java része. A harmadik gyertyánál már elszomorodok, amikor azt érzem, hogy a munkában és az ajándékok vásárlásában is elmaradásaim vannak, az advent elején tett lelki elhatározásaimról pedig már nem is beszélve. Ekkor nagyon kevésnek tűnik az az egy hét Jézus születésének az ünnepéig, ami alatt az elmaradásaimat kellene pótolnom. Végül ez a csüggedés Szentestére mégis mindig átfordul békességbe, ahogy megérkezem lélekben is az éjféli misére és a családjainkkal közös ünneplésre.

Kicsit hasonló volt az El Camino is számomra, mint az adventi időszak. A spanyol zarándokútnak a franciaországi Saint-Jean-Pied-de-Port-ból induló szakaszát volt szerencsém akkori barátnőmmel (azóta már feleségemmel) végig járni még 2013-ban. A 800 kilométeres gyaloglás alatt hasonló lelki hullámvasúton mentem végig, mint az adventi időszak alatt. Az utazás előtt nagy volt az izgalom, majd a megtett kilométerek alatt előjöttek a kisebb problémák, vízhólyagok. A Camino vége fele pedig már azon gondolkodtam, hogy mindent megtettem-e az Út során, amit eredetileg elterveztem. Végül, amikor megérkeztünk Santiago de Compostelába a bő 30 napos út végén, a Szentestéken ismert békesség költözött a szívembe.

Ezért is gondoltam arra, hogy az idei adventben párhuzamosan járnám be ezt a két utat. Az érdeklődők számára feleleveníteném a zarándokút legfontosabb részleteit (hátha valaki a jövőben tervezi megtenni ezt a csodálatos utat), továbbá ennek az állomásait hasonlítanám össze az adventi napokkal.

Túl bonyolultnak tartod egyelőre a gondolatmenetem? Semmi baj! Tarts velem az adventi időszakban. Csomagolj elegendő szeretetet a táskádba és nyitottságot a szívedbe, vasárnap indulunk!

Hortobágyi Tibor

Dos Caminos Hortobágyi Tibor
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás