Rögtön az El Camino elején megtapasztaljuk, hogy mennyire közvetlenek tudunk lenni a másikkal. Ezt a „formánkat” kellene adventre – és az év többi napjára is – átmenteni. Továbbá az is kiderül miért jó adventben és a spanyol zarándokúton is a korán kelés. Tarts velünk a második napon is!
Elkészült az adventi koszorú, meggyújtottuk már rajta az első gyertyát és még van 23 napunk a negyedikig. Még nem késtünk le semmiről, hogy megtervezzük az adventünket és a lelki felkészülésünket is karácsony ünnepéig. Jó lenne minden héten legalább egyszer eljutnom egy rorátéra. A hajnali miséknek mindig megvan a sajátságos hangulatuk. Bár a korán kelés nehéz, de utána ezerszer megtérül az áldozat és úgy érzem, a napom ezzel lesz teljes.
Az előző rész végén éppen a korán kelésre céloztam akkor, amikor azt írtam, hogy az El Caminón korán fekszenek az emberek. És ahogy a rorátéknál, itt is megtérül a korán kelés. Bár ezúttal nem elsősorban a lelki többlet miatt, hanem azon egyszerű okból, hogy minél hamarabb indulunk, annál hamarabb érkezünk napi úti célunkhoz és így könnyebben lehet majd szállást találnunk. Ugyanis ez is a velejárója a zarándokútnak, hogy többnyire csak tervezzük, hol szállunk meg aznap, de lehet, hogy ennek ellenére egy „completo” felirat vár minket, vagyis, hogy az adott szállás tele van. Ez főleg az utolsó 100 km-en okoz majd gondot, de erről bővebben akkor, ha már ott járunk. Egyelőre csak annyi, hogy második napunkon ahogy Roncesvallesből megérkeztünk Zubiribe, nem sikerült rögtön az első helyen szállást találnunk, mert az már telített volt. Végül egy régi iskolaépületben találtunk éjszakai fekhelyet, amelyet erre a célra alakítottak át (igyekszem a három hét során majd a szállásokról is szót ejteni, amiből láthatjátok, hogy igencsak változatos lehetőségek állnak a megfáradt zarándokok előtt).
Az advent során azzal is készülhetek lelkileg karácsonyra, hogy jobban odafigyelek embertársaimra családomban, munkahelyemen, iskolámban, vagy csak egyszerűen a nagyvilágban. A lehetőségek tárháza elég nagy, hogy éppen egy apró gesztussal, ajándékkal, vagy kedves szavakkal fordulunk a másikhoz. Éppen a vasárnapi prédikációban hallottam az atyától, hogy annyira tudunk közel kerülni a másikhoz, amennyire közel kerülünk Jézushoz. A hét első napján szakítsunk egy pár percet Jézusra napközben is és köszönjük meg neki embertársunkat!
A Caminón nem jelent gondot közel engedni magunkhoz az ismeretlen, a világ különböző pontjairól érkezett embereket. Már az első métereken tapasztalod, hogy ha elhaladtok egy zarándoktársaddal egymás mellett, akkor a „Buen Camino!” (Jó utat!) felkiáltás és a vele járó őszinte mosoly ott lesz mindkettőtök száján. Vajon a hétköznapokban miért nem tudok mindig ilyen vidáman odafordulni a másikhoz?
hirdetés
Azért essen pár szó a második szakaszról is. Roncesvallest erdei terepen elhagyva megérkezünk az első spanyol falvakba utunk során, ahol kiváló lehetőség nyílik feltölteni éléstárunkat. Szép hegyes tájon haladunk (bár azért már nem kell akkora szintemelkedésre számítani, mint az első nap), ami viszont kicsit nehezíti a dolgunkat, hogy sok helyen köves, betonos a talaj, és ez nem kedvez a térdeknek. Szerencsére, ha fáradtan is, de megérkezünk Zubiribe, ahol ahogy fentebb olvashattátok, a szállással sem volt probléma.
Holnap egy igazi spanyol nagyvárossal is megismerkedünk, továbbá kiderül, hogy miként kötődik Szent Fermin a bikafuttatáshoz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás