,,Legyünk mindannyian próféták!” – Gájer László atya tanítása a 777 imaestjén

Gájer László atya tanítása a 777 pünkösdi imaestjén

„Amikor pünkösd után Péter apostol elmondta az első nyilvános beszédét, az első igehirdetését az egyház születése napján, röviddel a Szentlélek kiáradása után, akkor magyarázott egy próféciát, talán emlékeztek rá: Jóel prófétának az üzenetét, melyet Istentől kapott, Péter arra a pünkösdi pillanatra értelmezte.

Jóel talán valamikor Krisztus előtt 3-4 évszázaddal jövendölte azt, hogy a végső időkben majd Isten kiárasztja a Szentlelket, Aki betölt mindenkit és

a vének álmokat álmodnak, a fiatalok pedig prófétálni fognak.

Péter apostol arról beszél pünkösdkor, hogy ezek a szavak, ez a prófécia – Jóel könyvének harmadik fejezetéből – most teljesedik be, pünkösdkor, mert a végső időkbe léptünk.

Minden beteljesedett, a megváltás beteljesedett, Isten elvégezte a megváltástörténetben azt, ami a legfontosabb, legmélyebb, ami után úgymond nincs visszaút, és ami után már nem lehet mit mondani: Jézus megszabadított bennünket és a szabad emberek szívébe kiárasztotta a Szentlelket.

Jóel arról jövendölt, hogy az idősek álmokat álmodnak, a fiatalok pedig prófétálni fognak; ez hirtelen valósággá lett: Péter apostol prófétai erővel emelte fel a szavát és az első egyház, az első keresztények prófétai erővel szólaltak meg.

Az álmok, a víziók, amik a szívek mélyén születtek, Istentől váltak ihletetté és kezdték áthatni a történelmet. Máig is ebből élünk. Ezt a korszakot éljük ma is, most is, máig is, hogy

Isten egyszerűen lángra lobbantja az emberek szívét.

Víziókat, álmokat, új kezdetet ad, megengedi, hogy erővel, reménnyel nézzünk a jövőbe. Ez a prófétai szó nemcsak valami álmodozás, hanem sokkal több: Istentől kapott ihlet, merthogy az egyházban olyan prófétai szó csendül fel és hallatszik meg, ami már nem embertől van. Olyan üzenet, olyan erő, olyan átható távlat, ami már nem embertől van, hanem Istentől. A prófécia már több lesz, mint emberi intuíció vagy megérzés: a prófécia Isten cselekvése bennünk, emberekben. A prófétai erő, a prófétai szó a miénk. És ez a kiáltás, ami Istennek ebből a prófétai érintettségéből, az ihlettetésből fakad, hat az idők végéig:

így él az egyház.

Mindennapjaink ünnepe

Ezt ünnepeljük pünkösdkor, erre emlékezünk, de éljük is. Pünkösdkor és mindennap. Persze jó és érdemes külön megünnepelni a Szentlélek eljövetelét, külön emlékezni arra, hogy Isten prófétai erővel kent fel bennünket, de azt is jó tudatosítani ebben a pillanatban, hogy ez nem az évnek egy napjára vonatkozik. Ez az érintettség, ez az ihletettség, ez a prófétai látás, a remény, a jövőbe nézés, a jövőkép a Szentlélek mindennap a miénk kell, hogy legyen. Amikor a Szentlélek eljön, életre kelti a szíveket, életre kelti azokat, akik Jézushoz tartoznak. Elsősorban azokat, akik Benne megkeresztelkedtek – és új élet fakad. Ez a mindennapjaink ünnepe.

Pünkösdkor azt is tapasztaljuk, hogy amikor Péter apostol megszólal, számtalan ember, számtalan nép fia ott van Jeruzsálemben. Az apostolok cselekedetei fel is sorolja azt a sok-sok népcsoportot, akik valamilyen formában kötődnek a templomhoz, talán prozeliták, sokan zsidók, akik jönnek fel, hogy imádkozzanak Istenhez, de nem egy nyelvet beszélnek –

és pünkösd napján mégis mindenki a saját nyelvén érti meg a prédikációt.

Ez a pünkösdi nyelvcsoda, amit Babilonnal, Bábellel szoktunk párhuzamba állítani, hiszen az emberi történelem kezdetén, még a bibliai őstörténetben elbeszéli a szentíró Bábel tornyának a történetét és azt is, hogy Babilon előtt minden nyelv és minden nép egy volt, és aztán az emberi gőgnek ez a terméke: az égig emelkedő babiloni torony leomlása után a nyelvek összezavarodtak.

Azt mondjuk, hogy mikor megtörténik a pünkösdi nyelvcsoda, akkor Istennek valahogy ez az egységet alkotó Lelke jelenik meg és helyreállítja azt az egységet, ami az emberiséget, az embereket a kezdetektől fogva jellemezte, és amit elveszítettünk a bűn miatt.

Pünkösd tehát a nagy helyreállítás.

A népek közötti falak leomlása, az identitások közötti falak leomlása, az eltérő önértelmezések közötti falak leomlása, az emberi megosztottság leomlása, az elfogadás – végre.

A Szentlélek azt hozza el, hogy végre újra egy legyünk!

Beszélnek a nyelvcsodáról és aztán arról is, hogy a tanítványok ezen a napon különböző nyelveken kezdtek beszélni, és amikor kimentek a pünkösdi esemény előtt az utcára, akkor az emberek, akik találkoztak velük, azt hitték, hogy részegek, mert olyan ihletett állapotban voltak, olyan közel kerültek Istenhez, olyannyira megragadta a szívüket Isten ereje és Isten közelsége, hogy ezt a külső szemlélő nem is tudta befogadni. Olyasmi zajlott le bennük, amit csak az tud értelmezni és az tud befogadni, aki már Istenhez tartozik. Valahogy azt a belső átalakulást, azt a belső örömöt, amit a Szentlélek elhoz, a szívünkre tesz, azt azok tudják befogadni, akik Istenhez tartoznak. A külső szemlélőnek, aki távolról és tárgyilagosan szemléli a pünkösdi eseményt, mindig balgaságnak, oktalanságnak, méltatlannak fog tűnni. Azok értik igazán a szív szabadságát, akik közel engedték magukhoz Istent, közel engedték a szívükhöz a Szentlelket.

Isten megérintett bennünket

Azt akarom tehát mondani, hogy amikor Jóel próféta próféciáról beszél, akkor nemcsak emberi intuícióról beszél, hanem arról, hogy Isten a szívünkbe tesz víziót, érintettséget. Amikor az apostolok cselekedetei a nyelvcsodáról beszél, akkor nem csupán a kiengesztelődésnek a szimbólumaként beszél a nyelvek közti különbségek megszűnéséről, hanem arról is beszél, hogy Isten, amikor megérint bennünket, akkor az valami olyan érintettség, olyan mély elfogódottság, amiről a külső szemlélő azt hiheti, hogy részegek ezek, tele vannak édes borral. Akik Isten szerelmesei –, a történelem során többször is – úgy tűntek a világ, az emberek szemében, mint akik tele vannak édes borral. Valahogy az Istentől való érintettséget értelmezni csak az tudja, aki maga is érintett. Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelével ezt is ünnepeljük, ezt ünnepeljük! Hogy Isten megérintett bennünket, hogy közel jött hozzánk.

Jézusnak szüksége volt a Szentlélekre?

Amikor Jézus megkezdi a nyilvános működését, kimegy Keresztelő Jánoshoz és megkeresztelkedik Jánosnál a Jordán folyóban. A Biblia tanulsága szerint akkor Jézusra leszállt a Szentlélek, és az égből az Atya szózata hallatszott. Ez nagyon érdekes. Jézusnak szüksége volt a Szentlélekre? Az a Jézus, aki a Szentháromság egyik személye és az Atya szívén van, betölkezik Szentlélekkel, merthogy

az Atya a és a Fiú szeretete maga a Szentlélek, aki összekapcsolja az Atyát és a Fiút.

Igen ám, de Jézus mint ember jön le erre a földre, és az ember útját járja be. És mint ember, emberi életének egy bizonyos kitüntetett pillanatában megkapja a Szentlelket.

Így érintkezik Istennek a mély közelségével. Jézus mindenben hasonlóvá lesz hozzánk a bűnt kivéve, és emberként végigjárja az ember útját, vagyis betöltekezik a Szentlélekkel is. Ezzel azt is üzeni nekünk, hogy ez a mi utunk is. A Szentlélekkel való betöltekezés nem más, mint az Úrral való mély találkozás, az Úrtól való elragadtatottság pillanata.

Ahogy Jézusnak mint embernek be kellett töltekeznie a Szentlélekkel, úgy nekünk is be kell töltekeznünk a Szentlélekkel, vagyis közel kell engednünk a szívünkhöz Isten erejét.

A pünkösd végső soron azt üzeni, hogy nem vagyunk egyedül

Amikor Jézus betöltekezik a Szentlélekkel, az valami olyasmit jelent, hogy egészen mély közösségre lép Istennel, az Atyával. Amikor mi meghívjuk az életünkbe a Szentlelket, az azt jelenti, hogy Jézushoz hasonlóan ebben az erőben egészen mély közösséget és kapcsolódást élünk meg Istennel, beengedjük a szívünkbe egészen mélyen kapcsolódva Istent, Aki felken bennünket, Aki közel von magához bennünket, Aki megosztja magát velünk. Ezért a pünkösd végső soron azt üzeni, hogy nem vagyunk egyedül. A keresztény hozzáállás mindig kapcsolódásról szól, hogy

Isten nem magányos monolit, akit nem lehet megközelíteni, hanem Isten maga is közösség,

Szentháromság, és ebbe a közösségbe be akar vonni bennünket is, hogy mi is kapcsolódjunk Hozzá – és benne egymáshoz is. Ezért a keresztény ajánlat mindig egy viszony, egy szeretetviszony, egy szeretetkapcsolat. Pünkösdkor Isten kapcsolatba lép velünk. Betölt bennünket, végső soron ennek a kinyilatkoztatása, hogy mi magunk is kapcsolódásra és közösségre vagyunk elhívva. Elsősorban Istennel – és Benne egymással. Így nyer mélyebb értelmet a nyelvcsoda, az új  egység pillanata, így nyer mélyebb értelmet a prófétai szó, a prófétai ihletettség, amelyben az idősek, a vének álmait a fiatalok fogják átvenni, mintegy új kapcsolódás gyanánt. És a fiatalok prófétai erővel néznek majd az jövőbe, mert ebben a kapcsolódásban már van jövőképünk, már nem veszünk el elszigetelten egymástól, ahogy ma oly sokan elvesznek ezen a világon.

Isten tüzet ad

Mert jóllehet rengeteg kapcsolatunk van, igaz és őszinte szeretetkapcsolódásunk talán alig. Sokan úgy halnak éhen, úgymond a szeretet híján, hogy közben rengetegen vannak körülöttük. Isten helyre akarja állítanai a mi kapcsolódásainkat. Ez a pünkösd! Isten tüzet ad és ez a tűz lángra lobbantja a világot, életre kelti a szívünket és életre kelti a viszonyunkat egymáshoz, és életre kelt bennünket úgy, hogy be tudjuk tölteni ebben a történelemben a sorsunkat.

Isten hazavár bennünket!

A cenákulumban, az emeleti teremben, ahol  a pünkösdi esemény lezajlott, ott történt az utolsó vacsora is, ezért talán kettős értelemben is igaz, hgy ez az emeleti terem, a cenákulum az egyház születésének a helye. Mert az egyház áldozatból és a pünkösdi tűzből él, a kapcsolódásnak a Lelkéből él.

A világ szomjazik!

Azért imádkozzunk, hogy egy olyan világba, ahol nagyon sok a megosztottság, ahol nagyon sok a békétlenség, ahol rengeteg a fal, a Szentlélek újra jöjjön el, tárja fel bennünk az Ő Igéjének mélységét, ragadja meg, hívja megtérésre a lelkeket, hívja haza az embereket. Ez egy eszkatologikus, egy végidőbeli távlat, de már ma is a miénk lehet.

A világ szomjazik arra, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak, a világ szomjazik arra, hogy tanúságot tegyünk arról, hogy bennünk él a Lélek.

Akik megbérmálkoztak, azokban különös erővel működik és él, elevenséggel Isten Szentlelke. De mindannyiunkban máshogy működik a Szentlélek. Engedjük meg Istennek azt, hogy lángra lobbantson bennünket, hogy bevonjon bennünket a maga szívébe,

engedjük meg Neki, hogy érintsen bennünket és így mi is érinteni tudjunk másokat.

A pünkösd az új kezdet, a tavasz, az új kapcsolódás. A Lélek ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és merre tart. Isten valahogy mindannyiunkat erre hív, hogy legyünk egészen elevenek, egészen szabadok Benne, legyünk egészen tudatosak ebben az istengyermeki érintettségünkben.

Legyünk mindannyian próféták, akik nyelveken szólnak, és akik körül ledőltek már régen az emberi szeretetlenségből fakadó falak és akadályok!”