Találtunk egy 1972-es kiadású, jegyeseknek szóló könyvet (dr. Lengyel Antal: Házasság előtt). Az egyik vaskos fejezet híres emberek gondolatait tartalmazza szerelemről, házasságról. Ebből szemezgettünk nektek néhányat. Jó olvasást!

Találtunk egy 1972-es kiadású, jegyeseknek szóló könyvet (dr. Lengyel Antal: Házasság előtt). Az egyik vaskos fejezet híres emberek gondolatait tartalmazza szerelemről, házasságról. Ebből szemezgettünk nektek néhányat. Jó olvasást!

Körülbelül egymillió emberből álló imalánc vette körül szombaton Lengyelországot, a hívek több mint 3500 kilométer hosszan, az országhatár közelében kijelölt mintegy 4 ezer helyen, 320 templomban, valamint hajókon, hegycsúcsokon és több repülőtéren is rózsafüzért imádkoztak a világ és a haza békéjéért – írja az MTI lengyelországi tudósítója.

Csütörtökön rendezik meg a második Management by Jesus szimpóziumot. A keresztény vállalkozók céljairól, a szeminárium lényegéről és az esemény apropójáról Kiss Ulrich SJ atyával beszélgettünk.

A Trump-kormány nem támogatja többé, hogy a munkaadók kötelezően finanszírozzák dolgozóik egészségbiztosítása alapján a születésszabályozás költségeit.

Kétszázezernél is többen látták a Zagyvaparti Idősek Otthonának videóját, amelyben a bentlakók rappelve mesélnek életükről. A zeneileg is teljesen értékes, de mondanivalójában még különlegesebb produkció megérintette a nézőket is, akik kommentek formájában kívánnak sok egészséget az újszászi nyugdíjasoknak!

Eltelt kicsit több, mint egy hét a nagy vihart kavart bejegyzés óta, és most, hogy lecsillapodtak a kedélyek, arra gondoltam, hogy tisztázásként leírok néhány szempontot a témával kapcsolatban. Talán jobb ez így, mintha minden egyes kommentre egyenként válaszolnék.

Megtalálták Líbiában a több mint két éve lefejezett 21 kopt keresztény holttestét – közölte a líbiai ügyészség.

A 41 éves amerikai újságíró, Lori Gottlieb minden álma az volt, hogy férjhez menjen, és gyermekeket szüljön. Mint a legtöbb nő, ő is hosszú listát írt jövendőbelije tulajdonságairól, a hozzá illő tökéletes férfiról álmodott, és álmaihoz egész életében tartotta magát. Noha a modern kor vívmányai lehetővé tették számára, hogy gyermeket szüljön anélkül, hogy ehhez férfira legyen szüksége, legfőbb álma, hogy férje legyen, mégsem teljesült. 41 évesen úgy döntött, kideríti sikertelensége okát.
