Mostanában dicsőítésen és miséken két irányba is elkalandoztak néha a gondolataim, amikor szólt a gitáros zene, ment az ének, dal dal után következett. Miértek és hogyanok, felszín és tartalom… Talán már Te is gondolkodtál ilyesmiken.
Szóval két megfigyelésem volt az elmúlt hetekben a zenével kapcsolatban. Mielőtt megosztanám, hadd említsem meg, hogy a szerencsés budapestiek közé tartozom: szerintem két kezem nem elég, hogy megszámoljam, hány zenés mise vagy dicsőítő alkalom van egy héten a 30-40 perces környezetemben. De ha Neked csak havi egy van, akkor is érteni fogod, amiről írok.
1. Érdemes egy kicsit elhallgatni a nagy zenebona közepette
Ezt saját élmény alapján mondom, nem tudom, hogy Te már próbáltad-e. A dicsőítésben – legyen az közösségi alkalom vagy vasárnapi szentmise/istentisztelet – óriási erők vannak. A legnagyobbnak éneklünk, zengünk, dobbal, citerával. Már lassan uncsi, de tudjuk, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. (#napiművelődés: Bis orat, qui cantat.) Szóval én néha egy kedvenc versszak erejére elhallgatok, hogy a mennyben érezzem magam. Néha jobban tudatosul a dal szövege, a közösség ereje, ha hagyom magam elveszni és magamban csak saját szavaimmal fohászkodom az Istenhez a versszak kapcsán, vagy “csakúgy”. Felemelő hallgatni “magunkat”, egymást. És utána még jobb újra bekapcsolódni!
hirdetés2. Csak hangosan szól az ének?
A másik megtapasztalásom eggyel szomorúbb. Néha olyan fapofával tudunk énekelni… mintha csak egy dudorászás lenne, egy századjára énekelt ismert szöveg, hangzatos dallamra. Azt szoktam látni (magamon is néha!), hogy elvagyunk. Ez egy kicsit a másik véglet az előző bekezdéshez képest. Nem éljük át, nem figyelünk oda, nem is imaként fogjuk fel. Pedig hát tartalma van a dalnak, az Istenhez szól! Közben kéne hogy sugározzon az arcunkról a hála és az öröm:
Köszönöm Uram, hogy itt lehetünk, hogy együtt énekelhetünk, hogy dicsérhetünk Téged. Köszönöm, hogy ilyen jól megfogalmazott érzések vannak a dicsőítő dalainkban. Köszönöm, hogy a lelkünk mélyére hatolhat az ének, a Te igéd az éneklésen keresztül!
Hát ezt próbáljuk meg, hogy az éneklés is közelebb emelje a lelkünket az Istenhez, hogy áthasson minket teljesen. Egy kívülálló, vagy a közösséggel először találkozó (talán még nem hívő) ne gondolhassa, hogy muszájból éneklünk. Legyünk hálásak a zenei szolgálatért, a dicsőítő bandákért és közösségekért, és ne engedjük meg magunknak, hogy megszokásból, kissé unott fejjel dudorásszunk!
(fotó: desiringgod.org)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás