Blog, Gyermekre vágyva

Gyermekre vágyva – a családtervezés

Isten szelíd noszogatására végre veszem a bátorságot és az egyik legkényesebb témáról írok. Minden bizonnyal sokakat sarkall majd erős véleménynyilvánításra, de szeretném előre bocsátani, hogy ez a mi személyes életünk története. Nem szükséges mindenkinek egyetérteni velünk vagy azonos utat választani, megérteni bennünket. Megfontolni viszont érdemes Isten eredeti ötletét a szexualitást és a gyermekvállalást illetően.

Ahogy már korábban is utaltam rá, komolyan készültünk a gyermekvállalásra és a házaséletünk megélésére is. Egészen pontosan: tisztán mentünk a házasságba, szüzességünket mindketten megőriztük egymás számára. Nemcsak a katolikus tanítások miatt, nem félelemből, nem azért mert lúzer keresztények vagyunk. Hanem egy mély meggyőződés miatt, melyet eleinte még kevésbé tudtunk volna megmagyarázni. A házasságunkat megelőző négy és fél évben volt időnk közösen megtalálni a frappáns szavakat, elmélyedni a nálunk okosabb és tapasztaltabb tanítók, szerzők és szent életű emberek munkásságában. Kezdve a sort Szent II. János Pál pápával.

Mikor jegyes oktatásra jártunk, akkor találkoztunk először felnőtt fejjel a természetes családtervezéssel. (Természetes családtervezés – TCST: a női ciklus megfigyelésén alapuló módszer, melyben férfi és nő egyaránt feladatot és felelősséget vállal. A termékeny időszak ismeretében a családtervezési szándékuk szerint dönthetnek a közösülés időpontjáról.) Rögtön nagyon szimpatikus volt, hogy nem szükséges beavatkozni a szervezet természetes működésébe, sem a szerelmi együttlétbe ahhoz, hogy elkerüljük avagy éppen elősegítsük a fogantatást.

Ez mindkettőnk számára mély tiszteletet jelentett a másikkal szemben, hiszen nem kényszerítettük egymást olyan cselekedetekre melyek akár az egészségünket, a nyugalmunkat vagy biztonságunkat veszélyeztette volna. Ez a tudat már akkor jóleső érzéssel töltött el minket, amikor még házasok sem voltunk. Nagy reményeket fűztünk ehhez a módszerhez, így már jegyességünk alatt elkezdtem a megfigyeléseket, méréseket (naponta nagyjából 5 percet vett igénybe), akkor még egyedül.

Ahogy azt már az első részben is írtam, az első évet a házasságunk megalapozására szántuk, így a megfigyelési, mérési eredményeket a terhesség elkerülésére használtuk fel. Miután Isten elé helyeztük döntésünket és kértük, hogy áldjon meg bennünket egy gyermekkel, az eredményeket fordított szempontból kezdtük vizsgálni. Az együttlétekkel éppen a termékeny időszakokat céloztuk meg, persze nem kizárólagosan!

Éppen ezért hamar rádöbbentünk, hogy valami nincs rendben. Tudtuk, hogy az időzítéssel nem lehet probléma. Innentől kezdve jöttek a vizsgálatok.

Hála Istennek a nőgyógyászom hitelt adott a mérési eredményeinknek, így hamar elindultunk a vitaminok, vérvételek és egyéb vizsgálatok útján. Egy ponton azonban továbbküldött bennünket egy meddőségi klinikára, ahol már nem kaptunk annyi megértést, elfogadást. Az orvos, bár kereszténynek vallotta magát, szinte az első perctől nevetségesnek tartotta aggodalmunkat és vázolta a különböző beavatkozási lehetőségeket. Megtehettük volna, hogy élből elutasítjuk ezeket az eljárásokat keresztény hitünkre hivatkozva, de szerettük volna először körbejárni, hogy melyik eljárás pontosan mivel jár. Ahogy a pro és kontra érveket, statisztikákat, tanulmányokat és beszámolókat olvasgattuk, megerősödött bennünk az érzés, hogy rossz helyen keressük a választ. A világban megtalálható minden érv és ellenérv, például a lombikprogram vagy a donorhasználat kapcsán, az embernek csak döntenie kell és millió érvvel alá tudja majd támasztani a választását. Kérdés az, hogy ezek az érvek Isten előtt is megállják-e a helyüket. Éppen ezért mi megpróbáltunk visszamenni, rátalálni Isten eredeti tervére a szexualitással és a gyermekvállalással kapcsolatban.

Belső megérzéseinket nagyon jól szavakba öntötte Christopher West a Jó hírek a házasságról és a szexualitásról című könyvében, amit II. János Pál pápa tanítása ihletett a test teológiájáról, aminek a forrása pedig a Biblia. A könyvben ugyanis feketén-fehéren le van írva, hogy a házasság és az abban megélt szexualitás Isten szeretetének emberi leképezése. Számunkra olyan felfoghatatlan misztérium, ahogyan az Atya szereti a Fiút és folytonosan egymásnak ajándékozzák önmagukat szeretetből. Ennek a mélységes szeretetnek a mása a házasság, melyben folytonosan egymásnak ajándékozzák magukat a házastársak, szeretetből. Ez a gondolat pedig a Biblia szavain alapul:

“Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére;
Isten képére teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” (Ter 1.27)

Isten tehát direkt úgy teremtett meg bennünket embereket, hogy képesek legyünk az Ő szeretetmisztériumából valamit megragadni és kinyilvánítani egymás számára a házasságban. Annak is a legbensőségesebb részével, a teljes önátadással. Isten azonban továbbment. Nem pusztán az isteni önátadás tiszta szeretetét szerette volna nekünk embereknek érthetővé tenni, hanem magát a szeretet valóságát, a teremtést. Ahogy az Atya és a Fiú hűséges, mindent elsöprő szeretete életre hívta a harmadik személyt, a Szentlelket, úgy a házasság gyümölcse lehet a gyermek is. Ugyanakkor nagyon veszélyes gondolat, ha visszafelé kezdjük fejtegetni a dolgot.

A gyermekáldás ugyanis nem egyenes következménye a jól megélt házastársi szeretetnek, hanem Isten ajándéka, így hibás elgondolás, hogy a meddő párokon nincs Isten áldása. Másfelől pedig a házasságnak és a benne megélt szexualitásnak elsődleges és legfontosabb célja, hogy Istenhez kerüljünk közelebb és megértsünk valamit az ő mélységes szeretetmisztériumából.

Ezen a gondolatmeneten végighaladva nem volt kérdéses számunkra, hogy meddig mehetünk el a vizsgálatok és a beavatkozások során. Egyszerűen Isten eredeti tervét dobnánk el, ha a gyermekünk nem egymás kölcsönös, testi, lelki és szellemi önátadásából foganna. Ennek a mondatnak a különböző szavai adnak választ arra, hogy egyes eljárásokra miért mondunk nemet és miért tudjuk elfogadni a tudomány segítségét bizonyos határokig. Hogy kicsit konkretizáljam: számunkra elfogadhatatlan megoldás lenne egy spermadonor igénybevétele, hiszen az nem kettőnk kölcsönös testi önátadásán keresztül ajándékozna meg bennünket gyermekkel. Ugyancsak ez a probléma a laboratóriumi körülmények között, a testünkön kívül megtermékenyített petesejt bejuttatásával a női szervezetbe. Ugyanakkor egy gyógyszeres kezelés, vagy egy laparoszkópos endometriózis műtét elfogadható megoldás lehet, hiszen utána a gyermek ugyancsak kettőnk kölcsönös testi önátadásából foganna meg.

Márpedig bármennyire fontos lehet számunkra egy gyermek érkezése, bármennyire érezhetjük akár kínzó hiányát egy kisbabának, Isten eredeti lenyűgöző tervét nem sorolhatjuk hátrébb. Mélységes megtiszteltetésnek érezzük mindketten, hogy az Atya és a Fiú felfoghatatlan szeretetéből tapasztalhatunk meg valamit. Egyszerűen lenyűgöz bennünket, hogy az Atya méltónak talált minket embereket, hogy a házasságban megélhessünk valamit az ő isteni szeretetéből. Óriási dolog ez! Ettől végig fut a hátamon a borzongás, hiszen ez felfoghatatlan ajándék. Sokkal nagyobb, mint egy gyermek! És ami a legszebb az egészben, hogy amikor Isten megajándékoz bennünket egy kisgyermekkel, akkor ezt a szeretetet még mélyebben, még “istenibben” élhetjük majd át.

Hiszen nem “csak” a teljes és hűséges önátadó szeretetről szerzünk majd tapasztalást, hanem a teremtő szeretetről is. Erre megéri várni, “… mert Isten a szeretet.” (1. Jn 4.8)

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás