Mindenki azt kérdezi, hogy milyen volt a szentföldi utazás, ám ebben a kérdésben egyetértek bérmalányommal, miszerint ezt elmondani majdnem lehetetlen. Azért megpróbálkozom vele. Bocs, ha nem sikerül.
Címke böngészése
blog
A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtottuk. Nekilendültünk advent utolsó hetének, amely végén karácsony öröme ragyog és hívogat bennünket.
A különleges dolgok mindig is lázba hozták az embert. Egy kis keleti misztikum, afrikai csodafűszer, kefir a Kaukázusból. Mindegy, csak ne a miénk legyen, mert azt már unjuk vagy csak egyszerűen sosem hallottunk róla. A távolság mindent megszépít, így van ez a nyomorral is.
Amikor valamilyen problémával, saját erőből megoldhatatlannak tűnő helyzettel találkozunk, vagy veszteség ér bennünket, és gyászolunk, akkor szinte fizikai fájdalmat tudunk érezni (ennek megvan a biológiai oka). Egy krízishelyzet lélektanilag nagyon összetett, és a segítő részéről nagy bölcsességet kíván. Volt már, hogy nehéz helyzetbe kerültél, és erre valaki kedvesen megveregetve a vállad, mondván: “Olvasd csak el a Róma 8,28-at, neked szól!”. És ha igen, milyen érzés volt? Na ugye!
Itt a nyár, a táborok, a strandolás és a fesztiválok ideje, ám van egy meglehetősen ősi tevékenység, ami kezd kiveszni a divatból: a zarándoklat. Pedig jobban fel tud tölteni, mint pár nap a plázson.
A kereszténység hatalmas múlttal rendelkezik, így nem csoda, hogy az emberekben keverednek a különféle ismeretek, tévhitek, félinformációk. Azonban nagy hiba, ha ezeknek nem nézünk utána, külső szemlélőként hangosan ítélkezünk és olyan dolgokat állítunk a keresztény emberekről, amik egyáltalán nem állják meg a helyüket! Ebben az írásban megpróbáltam pár tévedést összeszedni és válaszolni rájuk.
Manapság a kereszténység napi rendszerességgel kapja meg kritikaként, hogy ne legyen ilyen szűklátókörű, mutasson nagyobb nyitottságot, elfogadást a világi trendek (enyhén szólva érdekesen értelmezett egyenlőség-és szabadságjogok, sokszínűség és így tovább) képviselői felé. Igen furcsa elvárás, több szempontból is.
Modern világunkban a személyes boldogság kérdése igen meghatározó, talán jobban, mint eddig bármikor. Határaink egyre inkább kitolódnak, napról napra kevesebb dolog számít nem helyénvalónak, cikinek, netán elítélendőnek, mondván, „ha ő ettől boldog, hadd csinálja”. Erre az Egyház válasza az szokott lenni, hogy az igazi boldogságot keresztényként élhetjük meg. Igaz-e ez?