Sokszor elképzeltem már a beköltözésem napját: Elhúzzák a függönyt, ami a klauzúra ajtaját takarja és hónom alatt a bőrönddel végre átlépem a küszöböt… szinte misztikus szintre emeltem magamban a monostor azon részét, melyet „beavatatlan” szemek nem láthatnak. Meg sem fordult a fejemben, hogy méltó lehetek előbb is betenni a lábam, mint a beköltözésem napja.
Amikor Karácsony után egy hetet töltöttem a nővéreknél, nagyon izgatott voltam, mert addig a legtöbb idő, amit náluk lehettem 4 nap volt. Miután az elöljáró közölte velem, hogy abban az egy hétben beengednek a klauzúrába, majd kiugrottam a bőrömből izgatottságomban. Persze ideges is lettem, hogy mi lesz rólam a véleménye azoknak a nőknek, akikkel az életemet tervezem leélni. (Meg, hogy nekem mi lesz a véleményem – ennyi nővel együtt élni, nem hangzott mindig túl csábítóan.)
Addig nem sok kapcsolatom volt a nővérekkel. Bár már ismertem az arcukat, a nevüket, meg nyilván ők is az enyémet, de beszélgetni csupán néhányukkal volt lehetőségem pár szót – elvégre ez az élet nem arról szól, hogy teadélutánokat rendezünk a látogatókkal. Innentől viszont, ha nem is vehettem részt mindenben, de már jóval több rálátásom volt, hogy hogyan telnek a napjaik, amire nem csak én voltam kíváncsi…
A reggel 4:55-kor kezdődik, kollektív ébresztéssel. Fél óra áll a rendelkezésünkre, hogy elkészüljünk, mert aztán kezdődik az első program, a Matutinum (olvasmányos imaóra), melyet hagyományosan hajnalban végeztek, mostanra azonban a legtöbb közösség nap közben mondja. Az egész nap percre pontosan egy napirend alapján zajlik, és mindent csengetés jelez (majdnem mint az iskolában). Délelőtt még Szentírás elmélkedés, Laudes (reggeli imaóra), szentmise/igeliturgia és a reggeli után munka van. Nagyon boldog voltam, hogy végre én is részt vehettem a munkában. Takarítás, fahordás, kerti munkák (a legjobb az volt, amikor a kápolnát takaríthattam). Mások az ebédet készítik, vagy éppen egyéb kreatív munkát végeznek, mellyel önmagukat tartják fent. És ez bizony néha egészen megterhelő is tud lenni. Hiszen amikor egy héten keresztül pucol az ember ablakot, akkor igen súlyossá válik a zsolozsmás könyv.
hirdetésNem éppen könnyed wellness élet a nővéreké.
A következő közös ima a Sexta (déli imaóra), mivel a Tertiát (délelőtti) és a Nonát (délutáni) egyénileg mondják. Ebéd után még egy kis csöndes ima, aztán rekreáció. A rekreáción csak vasárnap vehettem részt, ilyenkor lehet kötetlenül beszélgetni, játszani, és végre megtapasztalhattam, hogy aki addig talán mogorvának is tűnt, valójában kedves, szórakoztató és barátságos.
A délután további részében lelki olvasás, engesztelő imaóra, még egy kis munka, Vesperás (esti imaóra), elmélkedés és végül Kompletórium (befejező imaóra) zárja a napot. Ott minden Istenről szól. A munkának is minden pillanata dicsőítés, minden fáradtság és minden öröm engesztelés, minden mozdulat imádság. Ez pedig a legcsodálatosabb, amit csak el tudok képzelni.
Munka előtt és után a kápolnába mennek. Onnan indulnak és oda térnek vissza. Isten az origó. Az egész életük egy hatalmas imádság és hiszem, hogy az Ő imáiknak is köszönhetem, hogy az Úr annyi kegyelmet nem sajnálva elvezetett Magához.
És ha életem végére az imáimmal csak egyetlen egy ember életét segítettem közelebb Istenhez, akkor már igazán elégedett lehetek.
De azt, hogy az imáink mennyire hatásosak, soha nem tudjuk meg. Az Úr nem küld hetente jelentést, hogy milyen eredményesek az imáink. Csak a hitünk van, hogy amit teszünk, ahogy élünk azzal valakinek segítünk. Ezért van az, hogy a kontemplatív szerzetesek nem végeznek munkát a világban. Nem ápolnak beteget, nem tanítanak, nem nevelnek, „csak” imádkoznak.
Imádkoznak azokért és azok helyett, akik ezt nem tudják, vagy nem akarják megtenni.
És talán el sem tudjuk képzelni, hogy azzal, hogy a kereszt előtt „tátják” a szájukat, mennyit segítenek. Nem látni közvetlenül az eredményét, de érezhetjük és láthatjuk itt kint a világban, ha elég figyelmesek vagyunk.
A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük.
Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek.
Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. (ApCsel 2,44-46a.)
Pusztai Renáta
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás