• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

„Jól csinálod?” – Jól csinálom?

Többször szegezték már nekem a kérdést, mintsem meg tudnám számolni, hogy honnan tudom, amit írok az helyes, igaz, rendben van? Hát nem tudom. Sőt. Viszont elmondhatom, hogy látom én a dolgot.

A történelem egyik legnépszerűbb szentje – Assisi Szent Ferenc, aki a mai napig hat a világra

Október 4-én a katolikus egyház az egyik legismertebb és legnépszerűbb szentre, Assisi Szent Ferencre emlékezik. Arra a szentre, aki képes volt ismét az evangélium lényegére irányítani a kereszténység figyelmét.

Nemzetközi csűrés-csavarás az abortusz körül

  1. Életbevágó létkérdések
  2. „Nem azért döntenek a nők az abortusz mellett, mert választhatnak, hanem mert úgy érzik, nincs más választásuk”
  3. „Nézzétek az ég madarait!” – beszélgetés egy szokásos család rendkívüli történetéről
  4. Nemzetközi csűrés-csavarás az abortusz körül
  5. Írország: el akarták hallgattatni a nemi erőszakon átesett nőket
  6. Ember-e a magzat?
  7. Átírhatják az Alaptörvényünket – maradhat-e az egy férfi és egy nő közötti házasság definíciója itthon?

Az Életbevágó sorozatunk legújabb írása: lépten-nyomon szembesülünk azzal, hogy az Európai Parlament jelentéseiben vagy az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) egyezményeihez kapcsolódó dokumentumokban meg-megjelennek az abortuszok liberalizálását vagy a szülői jogok csorbítását célzó törekvések.

„Mondd, Uram, mit akarsz tőlem?” – Sík Sándor csodálatos őszi verse

Sík Sándor 1945 októberében, őszi időben írta meg egyik legérdekesebb Istennel kapcsolatos művét. 

„A vallás nemcsak az időseké” – keresztény műsorban vállalt szerepet Caramel

Molnár Ferenc Caramel napjaink egyik legnépszerűbb énekese: a Fonogram-díjas sztár a reformáció 500. éve kapcsán megrendezett műveltségi vetélkedőn vett részt. A műsorról és a hitéről a Petőfi Live-nak nyilatkozott, ebből szemezgettünk.

Tudod, melyik jótanács szerepel legtöbbször a Szentírásban?

Ez a bizonyos tanács 365 alkalommal hangzik el a Bibliában. Isten valóban azt akarja, hogy békében legyünk!

Las Vegas után: a halál kultúrája helyett válasszuk az életet!

A híradások szakadatlanul közlik a szörnyű tragédia részleteit: egy 64 éves férfi szállodai szobájából tüzet nyitott egy zenei fesztivál résztvevőire Las Vegasban, több mint hatvan ember életét kioltva és több százat megsebesítve, mielőtt önmagával is végzett. Egyes nyilatkozatok egyenesen erőszakhullámról szólnak.

Ismerjétek meg Hodász András atya új videó rovatát!

Megérkezett András atya és Kiko új rovata, a Deus ex Cinema, amelyben mai mozifilmeket vizsgálnak teológiai szemüvegen keresztül. Ebben a videóban az Amerikai bérgyilkos című filmet elemezték. Még ebben a B kategóriás filmben is találtak értékes gondolatot, igaz, sokáig keresték…

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    2026. 10. 15.
  • „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    2026. 10. 14.
  • „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” –  20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” – 20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    2026. 10. 12.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • család
  • karácsony
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére