Életbevágó

Átírhatják az Alaptörvényünket – maradhat-e az egy férfi és egy nő közötti házasság definíciója itthon?

Az egy férfi és egy nő szövetségére épülő házasságfogalmat védő AnyaApaGyerekek kezdeményezést 1 millióan írták alá az EU-ban. Csak Romániában a házasság alkotmányban történő megerősítéséért indított összefogáshoz 3 millióan csatlakoztak. Európa országainak felében törvénybe foglalták az egy férfi és egy nő kizárólagosságát a házasságban. Most mindezt néhány ember egyetlen döntéssel megváltoztathatja?

Az Európai Unió 21. századi mottója „Egység a különbözőségben”, amit a kulturális sokféleségben, nyelvi kavalkádban és vallási különbözőségekben próbálnak megvalósítani.

Az Unió számos területen próbál integrálni és harmonizálni, mindeközben figyelembe kell(ene) vennie a tagállami hatáskörbe tartozó kérdéseket is. A napokban borulhat az „egység a különbözőségben”: az Európai Unió Bíróságának mérföldkőnek számító döntést kell hoznia a Coman és társai ügyben, ami alááshatja a tagállami kompetenciát a házasság- és családügyi kérdésekben. Az eset egy romániai és egy egyesült államokbeli azonos nemű pár története, akik 2010-ben „kötöttek házasságot” Belgiumban. A román hatóságok jogszabályaik értelmében nem tekintik őket házasnak, ezért a pár pert indított a román kormány ellen. A román alkotmánybíróság az Európai Unió Bíróságát kérte a kérdés értelmezésére.

A lényeg egyetlen kérdésben foglalható össze: a tagállamok kötelesek-e elismerni a partnerek jogi státuszát, ha egy másik uniós tagállamban házastársként vagy családtagként tartják őket számon? Sőt, kötelezhetőek-e erre akkor is, ha ez a jogszabályaikkal ellentétes? Azaz, ha az egyik országban házasok, akkor a másik országnak is el kell ezt fogadnia? A Coman és társai ügy eldöntheti, hogy maradhat-e az országok közötti különbözőség vagy bedől a házassággal kapcsolatos kérdésekben eddig jól bevált tagállami kompetencia.

Ha a Bíróság úgy dönt, hogy a szabad mozgás feltételezi a „házastársak” elismerését minden uniós tagállamban, a nemzeti hatáskör ebben a kérdésben teljesen megsemmisül. Újraírhatjuk az Alaptörvényt, a családjogi törvényt, a Polgári Törvénykönyvet, és minden, a házassághoz és a családhoz kapcsolódó törvényt kezdve a házasság intézményével, az örökbefogadásokon át a munkavállalásig vagy a szociális juttatásokig, és még sorolhatnám. Ha a Bíróság kötelezi a tagállamokat egy olyan „házastárs” értelmezés elfogadására, ami ellentétes a nemzeti értékeikkel és jogszabályaikkal, káoszt teremt az uniós tagállamok felében.

Az ügy érdekessége, hogy Romániából indult el, ahol éppen népszavazásra készülnek a házasság definíciójának megerősítéséről. A népszavazási kezdeményezést több mint 3 millióan támogatták, és az alkotmánybíróság is elfogadta. Ebben a kontextusban egyértelműen a demokratikus folyamatok elleni lépés lenne az azonos neműek “házasságának” ráerőltetése az országra.

A bíróságnak nem szabadna feláldoznia a tagállami hatáskörök tiszteletben tartását! Számos európai ország védi alkotmányában vagy törvényeiben a házasság intézményét. És ennek a jövőben is így kellene maradni.

 

Írásunk az alábbi cikk alapján készült:

http://freedomofthought.blogactiv.eu/2017/06/26/united-in-diversity-a-test-for-the-eu/

Frivaldszky Edit
a szerző az Emberi Méltóság Központ igazgatója

Kép: Pixabay

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás