Ember-e a magzat? – 777
Bartos Lídia Lelle, Életbevágó

Ember-e a magzat?

Kérlek, csukd be a szemed és képzeld el, hogy az édesanyád méhében vagy. Ahogy épp élvezed ezt a roppant kényelmes kis otthont, egyszer csak meghallod, ahogyan az anyukád vívódik: nem vagyok ehhez túl fiatal/öreg? Mit fognak szólni az emberek? Nincs pénzem, hogyan fogom felnevelni? Ha a párom ezt megtudja, biztosan elhagy… rendellenességet találtak, megtartsam?  Hányan élik meg ezt életük első pár napján… Sokan vannak, akikre ma példaképként tekintünk, az anyaméhben mégis a halálukat kívánták. Hogy is van ez, ember a magzat?

Nemrég egy kutatást végeztem, amiben azt vizsgáltam, hogy az emberek a magzatot embernek tekintik-e. Ennek része volt az is, hogy egy online kérdőívben mértem fel a különböző vélekedéseket. Meglepően sokan, kereken 750-en töltötték ki, és a mai napig érkeznek válaszok a kérdéseimre. Nagyon különböző emberek töltötték ki így elég változatos véleményekkel találkoztam.

Érdekes volt látni, hogy szinte senki sem vonta kétségbe azt, hogy a magzat ember. A válaszadók nagy része nem a meg nem született gyermekek ember mivoltát kérdőjelezte meg, hanem a létjogosultságukat.  Több száz olyan válasz érkezett, amiben leírták, hogy értik, hogy az ott egy ember, de ha beteg, vagy a szülők életkörülményei nem engedik meg hogy gondoskodjanak róla, akkor nincs mit tenni… Íme egy ilyen válasz a sok közül:

„Noha úgy gondolom, hogy már a megtermékenyülés időpontjától embernek tekinthető a születendő gyermek (inkább spirituális, mintsem biológiai szempontból), egyáltalán nem vagyok abortuszellenes. Az abortusz hátterében (az én ismertségi körömben legalább is) a felkészületlenség és a megfelelő háttér hiánya áll, tehát ha a gyermek megszületne, problémás körülmények közt nőne fel, ami nem tenne jót se neki, se a szülő(k)nek. Inkább akkor szüljön az ember, ha már készen áll a gyereknevelésre. Nem hiszem, hogy érdemes csak azért rossz körülmények közé szülni egy gyermeket, hogy megszülessen.”

Philip K. Dick egyik novellájában egy olyan világról ír, ahol onnantól tekintenek valakit embernek, hogy képes magasabb matematikai műveletek végrehajtására, amit 12 éves kortól számítanak. Ha pedig egy szülő addig úgy döntene, hogy mégsincs szüksége 12 év alatti gyermekére, túl sok problémával jár, vagy már nem fér bele az életébe, akkor szól az abortuszautónak, amivel elviszik, és kiszívják a gyerekekből a levegőt, ez az abortusz.

Meglehetősen elgondolkodtató. Mikortól tekintünk valakit embernek? A fogantatástól? Tizenkét hetes korától? Ha megszületett? Ha tud járni? Ha már beszél? Ha tud olvasni? Ha képes magasabb matematikai műveletek elvégzésére? Az egyik válaszadó szerint onnantól beszélünk emberről, „ha már értelmes gondolatai vannak”. A biológia és a katolikus teológia szerint: a fogantatás pillanatától emberről beszélünk, nem kisdínóról. Akkor milyen jogon kérdőjelezi meg bárki a magzatok létjogosultságát?

Többen írták,hogy hamar ki kell szűrni, hogy beteg-e a gyerek, hogy gyorsan lehessen abortálni. Had mondjak erre egy példát: egy ismerősömnek született egy teljesen egészséges gyermeke, akinek 10 éves korában balesete volt, így  a gyerek teljesen lebénult és megvakult. Akkor most öljük meg? Kétlem, hogy erre bárkinek igen lenne a válasza. Nem tudhatjuk, hogy a méhen belüli gyermek később milyen problémákkal fog járni.

A másik kérdéskör a szülők helyzete. Nem mindenki születik alkalmas körülmények közé, vagy alkalmasnak vélt időben. Ettől még van joga az élethez, ha csak kicsit belegondol az ember, szerintem ez nem kérdés. Az örökbefogadás pedig állandó opció, sokan várnak így babára.

Őszinte leszek: sok válasz nagyon fájt. Olyan ítélkezéssel és közönnyel találkoztam, ami nem egyszer megsiratott. Beleborzongtam, ahogy egyesek Istent játszanak, és élet-halál urának képzelve magukat alkotnak véleményt. Sajnálom, ha kiábrándító vagyok: de nekünk nem tisztünk életek felett dönteni. Visszagondolva a cikk elejére: mit tennél, ha te lennél az a magzat? Mit mondanál az életed felől döntő édesanyádnak? Kérnéd, hogy hagyjon életben a fellépő problémák ellenére? Ne legyünk süketek a hangtalanok kiáltására!

Bartos Lídia Lelle

kép forrás: pexels.com

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás

Szólj hozzá