A Bonum TV Délelőtt című műsorának vendége volt Martí Zoltán, a 777 főszerkesztője. A beszélgetés során szóba kerültek az online és az offline tervek is, valamint lehullt a lepel: idén is szervezünk zarándokutat Csíksomlyóra!

A Bonum TV Délelőtt című műsorának vendége volt Martí Zoltán, a 777 főszerkesztője. A beszélgetés során szóba kerültek az online és az offline tervek is, valamint lehullt a lepel: idén is szervezünk zarándokutat Csíksomlyóra!

Élő adásban kellett reagálnia az abortuszra; a tömegmédia megszólításában nem hisz, szerinte személyes kommunikációra van szükség, hogy közösségi egyházunk legyen. Ez a jövő, hiszen pap egyre kevesebb lesz. Süveges Gergővel, a Kossuth Rádió szerkesztő-műsorvezetőjével, az NCD közösségfejlesztő program egyik hazai képviselőjével beszélgettünk.

Józsefvárosi lelkipásztor, három gyermek büszke édesapja, és a „Szólj be a papnak” rendezvénysorozat egyik legnépszerűbb személye. Ő nem más, mint Boros Dávid baptista lelkész: beszélgetés felekezetekről, Józsefvárosról és Isten felemelő erejéről.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, szombaton a Kárpát-medencében – és szerte a világon – több tízezren vettek részt egy időpontban szentségimádáson. Az „ötletgazdával”, Fábry Kornél atyával beszélgettünk a kezdeményezésről, oázisról, és a szomszédjáról.


A Csak Egyet Szolgálat új szemléletű, szociális szolgálat, ahol az evangélium hirdetése együtt jár a professzionális szociális munkával. A misszió 2011. január 1-én kezdődött meg a Király utcában, melyet azóta is Kunszabó Panni vezet.

Milánó, New York, Bécs, Tokió – számos nagy operaház színpadán visszatérő vendég Bretz Gábor operaénekes, aki mindemelett 7 gyermeket nevel feleségével. Többek között nagycsaládról, felekezetköziségről és nyugat-európai rossz tapasztalatokról beszélgettünk vele.

Hodász András atyával beszélgettünk a november 11-én tartandó Országos Katolikus Karizmatikus Találkozó kapcsán.
