2018. 08. 20.

“Nem hiába születtünk Erdélybe” – beszélgetés Simon Kerekes Borókával

Simon Kerekes Boróka fiatal erdélyi magyar lány, akivel a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón, a CSIT-en találkoztunk. A marosvásárhelyi születésű Boróka Kolozsvárott tanul, de korábban az anyaországban is eltöltött fél esztendőt. Beszélgetés kisebbségi sorsról, az erdélyi fiatalság jövőjéről, az otthontalanság szomorú érzéséről, és persze mindenekelőtt Istenről.

Hatodik éve szolgálóként segítesz a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozón, ez igen nagy áldozat. Miért tartod ezt fontosnak?

Már tinédzserkoromban is fontos volt, hogy nyaranta kiszakadjak kicsit az otthoni környezetemből, és más közösségekkel töltsem el ezt az időszakot. A CSIT szervezőcsapatába beletartozni, és ezáltal Isten országát építeni egy fantasztikus dolog, nagy kegyelem, hogy ebben részt vehetek. Évről-évre személyesen látom, hogy az itt lévő fiatalok hogyan formálódnak, hogyan közelednek Istenhez.

Milyen egy keresztény magyar fiatal lány élete Erdélyben?

Gyerekkorom óta kisebbségben élek, még ha nem is „nyomott kisebbségben”. Nehéz volt magyarként megélnem az iskolában ért negatív hatásokat, vagy azt, hogy nem dönthettem el, hogy szeretnék-e románul tanulni vagy sem.

Próbáld meg elképzelni, hogy a szülőhazádban nem használhatod a saját anyanyelvedet.

És ha őszinte akarok lenni, akkor sehol nem érezhetjük magunkat igazán otthon: itt Erdélyben magyar vagyok, Magyarországon pedig lerománoznak. Ezt nehezen dolgoztam fel, hiszen én magyar vagyok.

Az anyaországban ért téged negatív megkülönböztetés, mert erdélyi vagy?

Igen, többször is lerománoztak sajnos. Fél évig tanultam Magyarországon, és habár nem volt mindennapos ez, de többször éreztem magam otthontalannak, mert voltak olyanok, akik teljesen máshogy kezdtek viselkedni velem, miután megtudták, hogy erdélyi magyar vagyok. Előfordult, hogy rácsodálkoztak arra, hogy tudok magyarul…. De természetesen voltak pozitív élményeim is, voltak akik nyitottan és szeretettel fogadtak, ami igazán jól esett. A tanáraim az egyetemen teljes nyitottak és készségesek voltak, nem tettek különbséget, sőt támogattak és segítettek. Emellett a keresztény közösségekben is megtapasztalhattam a szeretetteljes viszonyulást.

Visszatérve a gyakorló kereszténységre, ez ugye egy dupla kisebbségi helyzet…

Igen, ez így egy kettős kisebbség. Meg kell harcolnunk mind a kettő identitásunkért, felvállalnunk a magyarságunkat és a kereszténységünket is, hiszen mindkettőre büszkék lehetünk.

A CSIT mennyiben tudja segíteni ennek a két identitásnak a megerősítését?

Ilyenkor az ember rádöbben arra, hogy nincsen egyedül, hogy milyen sokan vannak ugyanebben a helyzetben itt Romániában. Nagyon sokat jelent az a támogatás, amit egymásnak adunk:

az hogy együtt magyar nyelven dicsőíthetjük Istent, felbecsülhetetlenül nagy dolog,

illetve látni felnőni ezt az ifjúságot amelyiknek rendkívül fontos a hit.

Ugyanakkor nagy problémát okoz az erdélyi fiatalok kivándorlása…

Ez valóban mélyen érint bennünket. Én azt vallom, hogy ahova születtél, oda álmodott meg téged a Jóisten: nem hiába születtünk Erdélybe. De látni kell, hogy nagyon nehéz a fiatalok helyzete, például Romániában nem támogatott a diákmunka, ugyanakkor az egyetem után már rögtön tapasztalatot kérnek a munkaadók. Ugyanakkor ami pozitívum, hogy a magyarok között látni összefogást is: lassan eljön a mi generációnk ideje, és sokan szeretnénk itt maradni, ez mindenképpen pozitív. Nekünk kell tennünk azért, hogy jó legyen itt élni, hogy jó legyen magyarként itt lenni, hogy meghallják a hangunkat.

Nekem Budapestről mindig úgy tűnt, hogy az erdélyi magyarság – kiváltképp a székelyek – megmaradásának és erejének egyik kulcsa a mély, rendíthetetlen hit. Te is így látod?

Jól látod, hiszen főleg az igazi székely városokban és falvakban az emberek ragaszkodnak a hitükhöz, a vallásossághoz. De az is igaz, hogy ez gyakran kimerül „a vasárnapi kereszténységben”: az itteni embereknek természetes, hogy vasárnap elmennek templomba. Hálás vagyok, hogy megmaradtunk a hitünk mellett, és azért is hálás vagyok, hogy a mi generációnknak is ez fontos: itt a CSIT-en is több százan teszünk tanúságot a hitünkről. De mondhatnám példának a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében tett fellépésünket is, ahogyan hallattuk a hangunkat, és most úgy tűnik, hogy megérte harcolnunk az igazunkért.

Ez kell, hogy legyen a jövőnk: kiállni a számunkra fontos dolgok mellett, itt a szülőhazánkban, Erdélyben!

Interjú
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás