Szerzetes leszek – Az elején máris a közepében lenni

Csupán három hónappal azután, hogy elkezdtem Istennel ismerkedni Ő máris ledobta az atomot. A hivatás még azokat is jól megkavarja, akik úgymond „gyakorlott keresztények”. Én pedig sok minden voltam, csak nem gyakorlott. Semmiféle gyakorlattal nem rendelkeztem. Pályakezdő voltam, aki még az alapképzésen sem vett részt.

Hogy az Úrnak miért pont rám volt szüksége, soha nem fogom megérteni.

Ez egy olyan igazság, amivel nagyjából mindenki egyetért. Mennyivel alkalmasabb lett volna egy olyan lány, aki már kisgyermek kora óta hittanos, és részesült minden szentségben. De Isten olykor nagyon szereti megmutatni az embereknek, hogy a lehetetlen számára nem létezik. Előszed valakit, aki már igazán mélyre került és úgy elárasztja kegyelmeivel, hogy mindenki elámul. (Én legalábbis állandóan.)

Minden tudatlanságom és hibám ellenére (vagy talán éppen azok miatt) egészen jól vettem az akadályokat – a körülményekhez képest. Persze a legtöbbször kétségbe voltam esve. Úgy éreztem, hogy akárhogyan is döntök, mindenképpen áldozatot hozok majd, csak azt nem tudtam, hogy mekkorát vár tőlem.

hirdetés

Kisebbet: ha a család mellett döntök. Mert akkor is szerethetem Isten, csak éppen nem olyan minőségben, ahogyan arra vágyom.

Nagyobbat: ha a szerzet mellett döntök. Ebben az esetben egészen Istené lehetek, de nem lesz családom. Nem lesz férjem és nem lesznek gyermekeim – márpedig az utóbbi időben egyre nagyobb vágyat éreztem ezekre (is).

Egy dolgot azonban nagyon is tudtam: a Szentlélekre kell bíznom magam.

Csak az Ő segítségével hozhatom meg a döntést. De mégis hogyan hagyatkozzam egy olyan személyre, aki csupán most kezdett kiválni az „Isten-masszából”? Fogalmam sem volt, hogy mi vagy ki az a Szentlélek. Megkérdezhettem volna Jézust, de Ő hozzá még annyira sem tudtam közeledni. A Szentháromság számomra még nagyon meredek volt, egyelőre ott tartottam, hogy egy Isten van. Így aztán azért, hogy megérthessem a Szentlelket, a Szentlélek segítségét kértem.

Hát igen, ez így elég lehetetlenül hangzik. Igazság szerint nem tudom megmondani, hogy hogyan barátkoztam meg vele, és hogyan sikerült ráhagyatkoznom. Tényleg a Szentlélek művelte. Én megakartam ismerni, birtokolni akartam Őt, hogy a lehető legjobban szolgálhassam Istent, ezért elkezdtem hozzá imádkozni és Ő elvezetett magához, majd elvezetett az Atyához és Jézus is. Ekkor ismertem meg Csiszér László átiratát a Hillsong Oceans daláról, ami akkoriban elmondhatatlanul sokat segített.

A katekumenátus (felkészítő a keresztségre) még nem kezdődött el és nem is beszélgettem a Szentháromságról senkivel, Ők mégis megmutatták magukat és a szívembe égették arcukat. Nekem csak annyit kellett tennem, hogy akarjam. Voltak kétségeim, hogy én bírhatok-e a Szentlélekkel, hiszen még csak meg sem voltam keresztelve. De éppen ekkor találkoztam a Szentírásban Kornéliusz történetével, mely nagyon nagy vigaszomra volt. És azt is nagyon szépen szemlélteti, hogy nem is feltétlenül van szükség tankönyvekhez az ismerethez. Sokkal nagyobb részben az Úr kegyelmére.

Persze arra kellett rájönnöm, hogy ez egy végtelen spirál. Minél többet kapok, minél többet látok, annál többet akarok, és annál többet kapok. Hiszen Isten végtelen – és az örömök, amiket adhat szintén végtelenek. Egy idő után már azt kezdtem érezni, hogy az arányok megfordultak: a család volna a nagyobb áldozat a részemről.

A zsidókból lett keresztények, akik Péterrel érkeztek, ámulatba estek,
hogy a Szentlélek ajándéka a pogányokra is kiárad. Mert hallották,
hogy megkapták a nyelvek adományát, és magasztalják az Istent.
Péter megszólalt: „Meg lehetne tagadni a keresztvizet azoktól,
akik a Szentlelket éppen úgy megkapták, mint mi?” (ApCsel 10,45-47)

hirdetés