• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Tippek, hogy Jézushoz hasonlóan tudj imádkozni

Jézus elsősorban nem szavakkal, hanem a tettein keresztül mutatta meg tanítványainak, hogyan imádkozzanak helyesen. Azt akarta, hogy kövessék Őt, ezért konkrét példákat mutatott nekik.

Így kezdd el a Biblia olvasását!

Ha nem tudod, hogyan fogj bele a Szentírás olvasásába, itt van néhány gyakorlati tipp, mely segítségül szolgálhat.

Vérző ostya, hússá lett kenyér – megmagyarázhatatlan Eucharisztikus csodák

A 777 már korábban is foglalkozott eucharisztikus csodákkal, az itt találhatók közül a lengyelországi legnicaival részletesen is. Itt most ezenkívül három másik olyan csodát mutatunk be, amelyekre nincsen tudományos magyarázat.

Isten 6 ígérete, amit minden kereszténynek ismernie kell

Elengedhetetlen, hogy keresztényként ismerjük és megszívleljük Isten Igéjét. Problémáink, elkeseredésünk és a stressz közepette Isten ígéretei tartják bennünk a lelket. A Szentírás emlékeztet rá, hogy amíg Krisztuson tartjuk szemünket, minden nehézségen úrrá tudunk lenni. A Biblia történetei biztosítanak minket arról, hogy az Úr sosem hagy el, és mindig szeretettel fogad minket.

Miért tűnik annyira nehéznek megosztani a hitünket?

“Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” (Márk 16:15)

Mint keresztényeknek, egyik feladatunk Isten igéjének és Jézus Krisztus fényének átadása. Nem csak a barátainknak és a családunknak, hanem mindenkinek!

Egy-házban vagyunk – Révész család

  1. Egy-házban vagyunk – Kalla család
  2. Egy-házban vagyunk – Révész család
  3. Egy-házban vagyunk – Petrik-Sáfrány család
  4. Egy-házban vagyunk – Lackfi család
  5. Egy-házban vagyunk – Tajti család
  6. Egy-házban vagyunk – Gorove család
  7. Egy-házban vagyunk – Boday család
  8. Egy-házban vagyunk – Tolnay család
  9. Egy-házban vagyuk – Nagypál család
  10. Egy-házban vagyunk – Fogarasi család
  11. Egy-házban vagyunk – Hortobágyi család

A 777 olvasói nem először találkozhatnak Révész Szilvi és Lajos nevével, hiszen szemezgettünk már a házasságról szóló gondolataikból, illetve ők voltak a februári OFFLINE vendégei. Lajos baptista lelkipásztor, aki szenvedélyesen követi az Úr hívását, szóljon az Székesfehérvárra vagy Mongóliába. Szilvi éveken keresztül volt a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója, valamint létrehozta a Fogadj örökbe! programot, amellyel rengeteg mélyszegénységben élő gyermeknek segítettek már világszerte. Négy gyermekük van, akikből kettőt örökbe fogadtak: Bori, Sári, Bálint és Illés. A szülőkkel és legkisebb fiukkal beszélgettünk Isten vezetéséről, Mongóliáról, krízisekről, örökbefogadásról és az El Caminoról.

Jézus az irodában

Templomon, közösségen és családon kívül számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, amik nem a megszokott keresztény keretek között zajlanak. Ilyenkor felmerül bennünk a kérdés: „Mit is kéne tenni?”

Idén is lesz 72 óra kompromisszumok nélkül

„Éljük meg a szeretetet kompromisszum nélkül!”

Böjte Csaba fővédnökségével rendezik meg az idei 72 óra kompromisszum nélkült.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” –  20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” – 20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    2026. 10. 12.
  • A börtön sötétjétől az Isten kegyelméig – Marton Zakeus a 777 podcastben

    A börtön sötétjétől az Isten kegyelméig – Marton Zakeus a 777 podcastben

  • „Az tud jól szolgálni, aki Istenben van” – Gável Márton és Sillye Botond a 777 Podcastben

    „Az tud jól szolgálni, aki Istenben van” – Gável Márton és Sillye Botond a 777 Podcastben

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • család
  • karácsony
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • hivatás
  • szexualitás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére