Majdnem az összes eddigi amerikai elnök vallásos volt, beleértve a jelenleg kormányzó Donald J. Trumpot – summáz a Pew Research Center.

Majdnem az összes eddigi amerikai elnök vallásos volt, beleértve a jelenleg kormányzó Donald J. Trumpot – summáz a Pew Research Center.
A napokban publikált „Magyar Ifjúság Kutatás 2016” eredményeit felvonultató tanulmány hamar hatalmasat turnézott az összes on- és offline médiafelületen, elemzések széles skáláját hozva magával. A 777 Bese Gergő atya gondolatébresztő írásával nyitott, amelyben a szerző erős aggodalommal teszi fel a kérdést az egyház(ak)hoz stabilan kötődő fiatalok számának rohamos csökkenése kapcsán: „Hogyan lehetünk hitelesebbek az emberek szemében?”.
Várszegi Asztrik megnyitotta az apátság kapuit a menekültek előtt. A hvg-nek adott interjújában a mai keresztény Európa létezését kérdőjelezi meg, a kultúrák együttélését pedig a történelemmel hozza párhuzamba. A teljes beszélgetés a hvg.hu-n olvasható.
Időnként úgy érezhetjük, szinte teljesen ki kell szakadnunk világnézetünk miatt az átlagemberek életéből, mivel teljesen más az értékrendünk. Amit mi értéknek tekintünk, az a vallástalan ember számára gyakran csak nevetség tárgya, rosszabb esetben abnormálisnak is tekinthetik.
A belvárosi templomban véget ér a prédikáció, ki örömmel, ki megkönnyebbülve ad hálát Istennek, miközben nagy igyekezettel ülésből feltápászkodik, hogy csak úgy belereccsennek a padok. Aki volt már misén tudja, hogy ezt követően jön a hitünk megvallása, itt erősítjük meg a mi legfontosabb értékeinket, gyönyörű és súlyos téttel bíró mondatokat elmondva.