Várszegi Asztrik megnyitotta az apátság kapuit a menekültek előtt. A hvg-nek adott interjújában a mai keresztény Európa létezését kérdőjelezi meg, a kultúrák együttélését pedig a történelemmel hozza párhuzamba. A teljes beszélgetés a hvg.hu-n olvasható.
HVG: Miközben magyarországi püspököktől, papoktól olyanokat lehet hallani, hogy Ferenc pápa „nincs képben”, amikor azt kéri a plébániáktól, szerzetesközösségektől, hogy fogadjanak be egy-egy menekültcsaládot, önök megnyitották előttük a kolostort. Most akkor ki látja reálisan a helyzetet?
Várszegi Asztrik: Ferenc pápa – ezt ne feledjük – nem a posztkommunista világból jött, hanem Latin-Amerikából, ahol a nyomornak emberi arca van; büdös, éhes, sír és az utcán hal meg. Aki ezzel találkozik, az vagy elmenekül előle, vagy azt mondja, hogy tennie kell valamit. Túlzónak érzem, hogy valami hőstettet hajtottunk volna végre. A középkorban a kolostorok a rablóktól a királyokig mindenkinek menedéket nyújtottak. Bencések bújtatták Vak Bélát, Pannonhalma védelmet adott a francia forradalom elől menekülő apácáknak, s nemrég akadtam egy iratra, amely szerint 1920-ban elődeink egy kommunista rabbit fogadtak be, aki innen járt le a zsinagógába, hogy összejöjjön az istentisztelethez szükséges tíz ember. A múlt században – ez ismert történet – több ezer számkivetettnek adtunk szállást: zsidóknak, katonaszökevényeknek, ötvenhatos forradalmároknak. A mostani menekültáradat fő sodra elkerült ugyan minket, de már csak a történelmi előzményeink okán is megvolt bennünk a készség és elhatározás, hogy aki zörget, azt befogadjuk. Három hullámban mintegy félszáz muszlim embernek, javarészt családoknak adtunk szállást – megköszönték, de persze eszük ágában nem volt Magyarországon maradni. Ez tehát egyszerű elsősegélynyújtás volt.
– Mit gondol, amikor arról beszélnek politikusok, hogy a „keresztény Európa megvédése a tét”, vagy „Európát a kereszténység különbözteti meg a többi kontinenstől”?
– Annál találóbbat, mint amit egy angol történésznél olvastam, nehezen mondhatnék: Európa, úgy ahogy van, minden esendőségében keresztény konstrukció. És lám, mire jutottunk? De ki tudja, mi lett volna – teszi hozzá –, ha nincs kereszténység? A hagyományaink, a tradícióink ízig-vérig keresztény gyökerűek, de ez nem jelenti, hogy cselekvésben és hozzáállásban is azok vagyunk.
hirdetésA keresztény Európa, keresztény Magyarország utópia, ábránd. Akik az ellenkezőjét hangoztatják, őszintén feltehetnék a kérdést: tényleg a kereszténységünket védelmezzük? Nem inkább a jólétünket, a kényelmünket és a biztonságunkat féltjük?
– Egyszerű elhatározás kérdése volna csupán a harmonikus együttélés a másfajta kultúrából, vallásból érkezőkkel?
– Nehéz itt bölcsnek lenni, de az együttélés kérdései jelentéktelenek ahhoz viszonyítva, hogy képesek vagyunk-e megnyitni a szívünket. Ha a történelmet nézzük, számos párhuzamot tudunk felvonultatni, hogy népek hogyan szorítottak ki virágzó vagy hanyatló civilizációkat, hogyan léptek az örökségükbe, hogy aztán néhány évszázad után ők is átadják a helyüket valami másnak. Most azonban nem a történelmi erők mozgásának ezt a dinamikáját érzékelem, hanem a feszült légkört, a felszított indulatokat. Ráadásul mi, magyarok, mintha leragadtunk volna az Egri csillagok török- és iszlámszemléleténél. Pedig nem a XVI. század Oszmán Birodalmával állunk szemben! Nemrég a bencés apátok gyűlésén Fekete-Afrikában jártam, valahol mélyen az Egyenlítő alatt. Hihetetlenül hatott rám az ottani nyomorúság. Rövidesen ez az Afrika is megjelenhet – sőt már meg is jelent – Európában.
Már csak ezért sem lehet keresztény–muszlim ellentétre egyszerűsíteni, ami történik. Több ismeretre és józan hangra lenne szükség.
De sajnos a politikai ráhatás és – ha lehet így fogalmazni – az egyházi tájékozatlanság erősíti egymást, táptalajt ad az egysíkú gondolkodásnak.
(forrás: hvg, fotó: pannonhalma.network.hu)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás