A választási évek minden alkalommal jelentősen fokozzák a közhangulatot, ami önmagában egyáltalán nem baj – a baj az, ha mértéket vesztünk. 2018 első hónapjai a kampány jegyében zajlanak, a közbeszéd, közéleti viták színvonala pedig bőven ad okot az aggodalmakra. Nehéz körülmények között kell helyt állni.
Vágvölgyi Gergely
Nemrégiben új irodába “költöztem” a munkahelyemen. Ilyenkor meg kell szokni az új teret, egy lakáshoz hasonlóan ezt is “be kell lakni”, aminek előfeltétele, hogy a saját cuccaid bekerüljenek, az előző “lakóé” pedig költözzenek vele tovább. Épp a régi és új holmikat rendezgettem, amikor a kezembe akadt egy bekeretezett újságcikk, amiben egy neves üzletember vall az életéről…
“Az egyháznak haladnia kéne a korral” – halljuk sokszor, bár ez az odavetett követelés általában egyfajta enyhítést céloz a tanítóhivatal tételeivel szemben, és csak ritkán szolgálja azt a szándékot, hogy a legújabb kor vívmányai által felvetett morális problémákra szülessenek reflexiók. Ez utóbbiak csöndes diskurzusokban érlelődnek. Néha azonban hallható egy-egy megnyilatkozás, ami felülírja a trendet.
Az elmúlt hetek egyik kiemelt témája a sorra felszínre kerülő szexuális visszaélések és zaklatások botrányos sora. Egymás után dőlnek le ikonok, neves művészek, külföldön politikusok esnek nagyon magasról nagyon mélyre – saját bűneik eredményeképpen. A bocsánatkérés pedig általában elmarad, vagy cinikusra sikerül, mindez pedig elfogadhatatlan.
Méltatlanul elfeledett, kiváló keresztény politikus, Esterházy János nevét viseli az az akadémia, amelynek deklarált célja, hogy a felvidéki magyarság szellemi oszlopává váljon. Gubík Lászlóval, a Via Nova – Új Út elnökével, az Esterházy Akadémia igazgatójával beszélgettünk a hit megtartó erejéről, a megtörhetetlen politikus boldoggáavatásának hátteréről és az új intézmény lelkiségre építő küldetéséről.
Ha már Wittenbergben nem sikerült, igyekezzünk mi megtenni: nyissuk meg a kapukat egymás előtt, legyünk alázattal egymás iránt, törekedjünk a párbeszédre és éljük is meg, amiről beszélünk!
Péntek 13! Rikkantja néhány (bulvár)lap és sokan máris félve lépnek ki otthonuk ajtaján. Érthetetlen számomra…
A hétfő mintha mindig visszavetné némiképp a lendületünket. A hétvégén feltöltődünk, aztán nekifeszülünk a következő napok kihívásainak, folytatódnak a végtelennek tűnő előadások az egyetemen, vagy sorakoznak a teendők munkánkkal kapcsolatban. Amit vasárnap éreztünk, ilyenkor már ismeretlen. Ha engedünk a kísértésnek.
A huszadik századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, aki keresztényként nem csupán munkásságán, de életpéldáján keresztül is példaképpé válhatott.
„Elképesztő ütemben növekszik a Föld népessége, miközben erőforrásaink egy része kifogyóban van. A bolygó nem képes ennyi embert táplálni.” Olyan mondatok ezek, amiket nap nap után hallunk, szinte dogmatikus igazságként fogunk fel – de vannak, akik ébresztőt fújnak.