Házasságra készülő párként az esküvőszervezés legkülönbözőbb feladatai kerülnek elénk nap mint nap. Már hozzászoktunk ahhoz, hogy ismerőseink sorra teszik fel a kérdéseket: milyen színű lesz a dekoráció, hány emeletes lesz a torta, ki fog zenélni, és – amire sosem számítottunk volna: írunk-e házassági szerződést.
Ahogy az ember tervezi az esküvőjét, rengeteg olyan dologgal találja szemben magát, ami elviszi a fókuszt a lényeges dolgokról az anyagiak irányába. Biztosan megvan a helyszín, amit szeretnénk, aztán olyat választunk, amit meg is engedhetünk magunknak. Lehet, hogy a menyasszony álma egy drága ruha, de ha átlagosak a lehetőségeink, végül olyanra esik a választás, amihez még nem kell a Cofidis. És bár kétségtelen, hogy az esküvő szervezésének döntő többsége az anyagiakról szól, talán mégis kár volna abba a hibába esni, hogy az esküvő utáni évekre is kizárólag így tekintsünk.
2018-ra stabillá vált, hogy a világ jelentős részén az életet szervező legfontosabb szempontokat közgazdaságtani kifejezésekkel írjuk le. Aszerint élünk, aszerint rendezzük dolgainkat, és aszerint váltunk lakhelyet akár országokon át, hogy mennyi pénzünk van, és abból mennyit tudunk fogyasztani. Az életünk pénzalapú lett.
És ez a szemlélet a házasság szentségébe is befurakodott, méghozzá a házassági szerződés formájában.
Hiszen miről is szól a házassági szerződés? Elforintosítja, gazdasági alapokra helyezi két ember szövetségét, a házasságot puszta anyagi haszonra épülő intézményként értelmezi. Természetesen ott a jól ismert érv: de hát a házassági szerződés csak válás esetén lép valójában életbe. Mi pedig erre azt válaszoljuk: hogy nevezhetsz valamit házasságnak, ha már az eskü kimondása előtt azt gondolod, benne van a pakliban a válás?
A házassági szerződés a bizalomhiány megtestesítője és a válás előszobája.
Ez pedig nyilvánvalóan nehezen érthető a jóban-rosszban, holtomiglan, holtodiglan tükrében.
A paragrafusokkal való bíbelődés, a folyószámlák és lekötések összeszámolása és elosztása helyett a jegyesség, a közös életre való felkészülés alatt talán érdemesebb lenne egymásra figyelni, az anyagiakat elengedni és olyan emberrel összekötni az életed, akivel egy ilyen bizalomhiány szóba sem kerül. Mert elsősorban nem az a lényeg, hogy a jövőben elváltok-e, hanem az, hogy tudjátok, soha nem akartok így tenni.
Hrozik Adél & Nemesrévi Marcell
2 hozzászólás
Egyetértek a cikk mondandójával. Én is így álltam hozzá a házassághoz. Aztán a feleségem egy nap úgy döntött, hogy neki elég volt a házasságból két év, és abból nem kér többet. Nem így az ezalatt megtakarított pénzem, mert az viszont kellett neki. Egy házassági szerződés megvédett volna tőle, hogy elvegye, de én teljesen megbíztam benne, hiszen kell a bizalom a kapcsolathoz, és amúgy is egy mélyen hívő nő volt, mitől is kellene félnem? Végül aztán sok pénzzel és egy feleséggel lettem szegényebb, és egy élettapasztalattal gazdagabb. A cikk szerzőinek és olvasóinak azt kívánom, hogy ne jussanak a sorsomra a jószándékú naivitásukkal.
Mi nagyjából követtük a régi, helyi, székely szokásokat, így alapból kizártunk egy halom divatos giccset és pénzkidobást. Arra viszont így is volt alkalmunk rájönni, hogy manapság egész ipar épül a házasulandók “óhajainak” kielégítésére, vagyis, pontosabban fogalmazva az ifjú pár pénzének kicsalására. Kell egy kis józanság, ha nem akarjuk, hogy minden felesleges, habos lópikulára rábeszéljenek. Persze, mindenki másképp csinálja, mindenkinek más a fontos. 🙂
Ami tényleg fontos, azon nem spóroltunk. Ami nekünk számított, az megvolt. A finom, házias ételek, a jó bor, a házi pálinka, és a fergeteges zene bizony megérte az árát, de ezek is csak kellékek voltak a legfontosabbhoz: hogy az összes rokonunk és barátunk velünk együtt felhőtlenül érezze magát és reggelig táncolva ünnepeljünk. Kipipálva! 🙂 Sőt, akad olyan, addig ritkán látott rokon, akivel azóta rendszeresen s örömmel tartjuk a kapcsolatot.
Ami a házassági szerződést illeti, említésre méltó “vagyonunk” nem volt, így legfeljebb a tollat foglalhattuk volna bele, amivel aláírjuk. Otthonunk azóta van. Közös.
Érdekelne-e a lakás vagy a pénz ha tönkremenne a házasságunk? Nem. A világ omlana össze és nem jelentene sem elégtételt, sem vigasztalást sem az “igazságos” osztozkodás, sem egyéb, s ha valaki őszintén, feltétel nélkül, bízva szereti a társát, nem hiszem, hogy másképp érez.