Melyik az a hely, ahol, bár nincs demokrácia, mégis tökéletes? Kell-e félnie Európának az iszlámtól, és milyen hatást váltottak ki a terrortámadások Belgium katolikusaiból? Kire szavazzunk és meddig mehet el egy lelkipásztor a vasárnapi prédikációjában? Izgalmas kérdések a Szólj be a papnak! februári alkalmán. Tudósításunk.
Vágvölgyi Gergely
Kedves Fiúk! Sándor, Shaoang, Csaba és Viktor! Messze vagytok, ma mégis nagyon közel kerültetek a szívünkhöz! Figyeltünk Titeket, szurkoltunk Nektek és most együtt örülünk Veletek! Szeretnénk gratulálni és megköszönni mindazt, amit kaptunk Tőletek!
Aki már átélte, annak nem kell magyaráznom, milyen, amikor a nagy Ő eléd áll és bejelenti a legnagyobb hírt, aztán megindul és forog veled a szoba, egyszerre sírsz és nevetsz, boldog vagy, olyan érzést tapasztalsz, amit még soha – apa leszel! Elképesztő kaland, nem kis izgalom és óriási felelősség. Indul az utazás…
A közösségi média kinyitott egy kaput, amin, feltételezem, látta maga előtt beözönleni az innováció nyújtotta áldást; a véleménynyilvánítás lehetőségeinek kitárulását, a szélesedő társadalmi diskurzusokat – és ne legyünk naivak, a növekvő felhasználói aktivitáson keresztül a növekvő profitot is. De ami érkezett, az sokszor nagyságrendekkel veti vissza a társadalmi kohézió kiépítését.
Bolondmisét celebráltak egy németországi templomban – szól a hír, és az egyszeri, konzervatív katolikus összerezzen, mert érzi, valami olyasmi következik a leírásban, ami bár ne történt volna meg. Botrányos eset, ami inkább kétségbe ejt, mintsem egy “aranyos egyház” képét festené…
A közelmúltban egy publicista az alábbi mondattal fordult egy keresztény (egyébként lelkész) politikus felé: „ha ateista volnék, komoly érv lennél a világnézetem mellett”. A kemény megfogalmazás kapcsán felmerült bennem a kérdés: mit tehetünk mi, a közélettel foglalkozó keresztények annak érdekében, hogy életünk ne az ateizmus melletti érv legyen?
Béndek Péter konzervatív filozófus még karácsony előtt tett közzé értekezést, amelyben úgy vélekedett, a politikai kereszténység értelme mára mindössze a nacionalizmus támogatására szorítkozik, mi több, nem is támogatja, hanem kiszolgálja azt. (A politikai filozófiában mély ismeretekkel rendelkező szerző ez esetben nacionalizmus alatt nem érzületre, hanem ideológiára gondolt.) A magam részéről azonban máshogy látom: a politikai kereszténységnek jelentős feladata és terrénuma van még a nihilizmus által sanyargatott XXI. századi Európában is.
Orbán Viktor az elmúlt időszakban több alkalommal is használta a nyugat-európai társadalmi és szellemi viszonyok leírására a posztkeresztény jelzőt. Itt az ideje végiggondolnunk, mi is az a posztkeresztény korszak.
Két kedves barátom, akik arra készülnek, hogy összekötik az életüket, nemrégiben arról írtak remek blogot, hogy véletlenül sem akarnak házassági szerződést kötni. Írásukkal kapcsolatosan olvastam pár érdekes kommentet (“a házassági szerződés nem a válás miatt kell … de azért jól fog jönni, ha elválnak” – mi van?), Leelőssy Ádám pedig védelmébe vette az intézményt.
A hódmezővásárhelyi beszéd után magasra csaptak a médiavihar hullámai, sokan sokféle véleményt fogalmaztak meg a konkrét szituációval kapcsolatban, melynek során Németh László plébános a szentmise záró áldása előtt kortesbeszédet mondott a közelgő időközi polgármester-választás kormánypárti aspiránsa mellett és a függetlenként induló, ellenzéki pártok által támogatott – egyébként gyakorló katolikus – jelölttel szemben. Az eset kapcsán ebben a cikkben a lényegre szeretnék szorítkozni.