Saját maga ment el megnézni egy ördögűzést a modenai érsek, akit a megszállott előbb megkarmolt, majd azt jósolta, hogy közlekedési balesetben fog meghalni.

Saját maga ment el megnézni egy ördögűzést a modenai érsek, akit a megszállott előbb megkarmolt, majd azt jósolta, hogy közlekedési balesetben fog meghalni.

Sziénai Szent Katalin a pestis kitörésekor született Sziénában, Olaszországban, 1347. március 25-én. Ő volt édesanyja huszonötödik gyermeke, bár sok testvére még egészen fiatalon elhunyt, köztük ikertestvére is. Édesanyja egyébként 40 éves volt, mikor Katalint világra hozta, édesapja pedig ruhaszárítóként dolgozott.

Kétnapos egyiptomi látogatására érkezett meg Ferenc pápa április 28-án, pénteken. A katolikus egyházfő a keresztény és muzulmán párbeszéd jegyében utazott Kairóba.

Csatlakozzuk Teréz anya csodálatos imájához, mely mindannyiunk nevében, mindannyiunk javára szolgál!

Első alkalommal látogat Budapestre Christopher West: a világhírű előadó Isten, szex és az élet értelme címmel tart előadást május 18-án, a Jégpalotában.

Korábban teljesen normálisnak tartotta a Down-kóros magzatokon végrehajtott abortuszt az a nápolyi nő, akinek végül pont ilyen betegségben szenvedő kislánya született. Az ötéves Marité-ért valósággal rajong a korábban még máshogy gondolkodó asszony, aki könyvet írt közös életükről.

Különleges tanúságtétel egy paptól, akinek különleges küldetést kellett teljesítenie.

Egyre több szó esik egyházi körökben is az ördögtől való megszállottságról. A korábban tabu témának számító démontól való megszállottság mára életünk részévé vált. Ez persze elsősorban a média által felkapott eseteknek és TV-sorozatoknak is köszönhető.
