• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Mennyit ér az életünk?

Egy fabatkát sem? A világ minden kincsét? Netán 100 hektárnyi őserdőt? Vagy csak egy tevét? De meg is fordíthatjuk a kérdést: hány életet ér az élővilág, a földi klíma megmentése? Hány gyermeknek kell meghalnia már az anyja méhében a mai kor eszméi, múló társadalmi gondolatok miatt?

Elindult az első protestáns rádió Budapesten

A protestáns Sola lesz a Katolikus Rádió és a Mária Rádió mellett a harmadik Budapest körzetében hallgatható vallási elkötelezettségű adó.

„Csonka a lelkünk és a testünk” – egyre több fiatal sterilizáltatja magát

Manapság már egyáltalán nem meglepő, ha valaki úgy dönt, nem vállal gyereket. Azonban 18 évesen azért küzdeni, hogy végre elvégezzék az emberen a sterilizáló műtétet, több mint meglepő, és jóval mélyebb indokokról van szó puszta önzőségnél.

Ámulva csodálták Csaba testvér ajándékát az iraki gyerekek

Ünnepélyesen megnyitották azt az iskolát az iraki Erbilben, amelyet a magyar állam támogatásából építettek: az eseményen készült fotók tanúsága szerint a gyerekekhez eljutott az a különleges ajándék is, amelyet Csaba testvér küldött nekik a 777 OFFLINE szeptemberi eseményén.

Apa leszek! – Először látni, először hallani

  1. Apa leszek! – A legnagyobb öröm
  2. Apa leszek! – …és megtartod?
  3. Apa leszek! – Először látni, először hallani
  4. Apa leszek! – Örülj, hogy apa vagy!
  5. Apa leszek! – Levél leendő gyermekeim édesanyjának
  6. Apa leszek! – Fel lehet erre készülni egyáltalán?

A szülői hivatásra való felkészülés rengeteg nagy élményt, katartikus, amolyan „sohanemfelejtem” pillanatot rejt magában, amiket aztán időről-időre feltár a leendő anyuka és apuka előtt. Izgatottan várom, milyen hasonló pillanatok várnak még ránk, de az elmúlt hónapokban is volt néhány, amely tényleg életem végéig megmarad…

Partyarcból apáca – remek portréfilm Sára nővérről – VIDEÓ

Az MTVA nagyszerű filmet készített Sára nővérről, akivel korábban a 777 is foglalkozott. Nagyon mélyről jött, hatalmas utat járt be, mostanra viszont az egyik legszigorúbb zárdában szolgálja Istent.

Gyere velünk (újra) Csíksomlyóra!

Idén pünkösdkor (május 17-21) újra útra kerekedünk, hogy részt vegyünk a híres csíksomlyói búcsún! Ezúttal úgy állítottuk össze a programot a Spiritours vezetőivel, hogy ne csak hitéletileg, de kulturálisan is feltöltődve érkezzünk haza!

Így evangelizálhatnak a tárgyaink

Mindenki számára teljesen természetes, hogy az egyházi személyek, papoktól/lelkészektől a szerzeteseken át az apácákig, jellegzetes öltözékükkel kitűnnek a szürke tömegből. A papi ing elővillanása persze szolidabb jelzés mint a reverenda, de ezekben mind az a közös, hogy egyértelműen jelzik a személy elköteleződését, Istenhez tartozását. De mit tud tenni az egyszerű hívő, hogy öltözékével is bizonyságot tegyen hitéről?

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

  • Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Bérmálási ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    Ministráns ajándékcsomag – idézetes képeslap és 3D nyomtatott rózsafüzér
    1800 Ft
  • Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    Pedagógusnapi ajándékcsomag – idézetes képeslap és fa könyvjelző bojttal
    1800 Ft

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    „Az Ő sebei árán gyógyultunk”- az idei húsvét kegyelme, melyet Istentől kaptam

    2026. 04. 05.
  • „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

    „Az üres sír sejtelme mindent mozgásba lendít” – domonkos nővérek a 777-en

  • A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    A kereszt drámája után, a feltámadás előtt – nagyszombat a hit fegyelme

    2026. 04. 04.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • házasság
  • Jézus
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Ferenc pápa
  • Biblia
  • párkapcsolat
  • imádság
  • interjú
  • keresztény
  • karácsony
  • kereszténység
  • egyház
  • abortusz
  • blog
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • advent
  • fiatalok
  • katolikus
  • szexualitás
  • bizalom
  • A Papp válaszol!
  • evangelizáció
  • hivatás
  • #csakegygondolat

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére