2018. 03. 05.

Így evangelizálhatnak a tárgyaink

Mindenki számára teljesen természetes, hogy az egyházi személyek, papoktól/lelkészektől a szerzeteseken át az apácákig, jellegzetes öltözékükkel kitűnnek a szürke tömegből. A papi ing elővillanása persze szolidabb jelzés mint a reverenda, de ezekben mind az a közös, hogy egyértelműen jelzik a személy elköteleződését, Istenhez tartozását. De mit tud tenni az egyszerű hívő, hogy öltözékével is bizonyságot tegyen hitéről?

Öltözködésünk és tárgyaink sok mindent elárulnak rólunk. Kedvenc zenekarunk pólója egyértelmű üzenetet közvetít, egy vicces felirattal humorunkat csillogtathatjuk meg, de számtalan következtetést vagyunk képesek levonni mások kinézetéről, a viselt tárgyaikról. Keresztényként kifejezhetjük Istenhez tartozásunkat egy kereszttel a nyakunkban, de számtalan lehetőség kínálkozik még ezen kívül arra, hogy vallást tegyünk! Hoztunk pár ötletet, amik kimozdítanak a megszokott keretekből.

 

Csak kreatívan!

Sosem várt hatásai voltak a #mutiabibliád kezdeményezésünknek lassan két éve, amikor egyik olvasónk, Néma Balázs úgy döntött, hogy kreatív módon mutatja meg az utca emberének Bibliáját. Egy átlátszó, műanyag táskába rakta a Szentírást, amit fényfűzérekkel világított meg. Ő így bíztatta a hasonló kísérletekre vállalkozókat:

hirdetés

“Imádkozzatok az ébredésért és kérjétek az Urat, hogy tegyen alkalmassá és használjon titeket!”

 

Nyaklánc másképp

Évekkel ezelőtt kaptam a szüleimtől egy medált, amin az IHS felirat látható, pontosan úgy, ahogyan az úrvacsorai ostyán, hiszen annak a mintájára készült az ékszer. Nem olyan egyértelmű, mint a kereszt, így sokan rákérdeznek, hogy mit ábrázol. Sok beszélgetést kezdeményezhet egy ilyen tárgy, ugyanakkor nekünk is vennünk kell a bátorságot hozzá (ha egyébként kissé félénkebbek vagyunk), hogy kimondjuk: – Ez egy Krisztus jelkép.

Feliratos pólók, kulcstartók

Remek példák az evangelizáló tárgyakra a feliratos pólók, és egyéb tárgyak. A 777 webshopban vásárolható termékekkel te is kifejezheted, hogy a hit nem magánügy. Akár futás közben a melegítő felsődön viseled a feliratot, vagy láthatóvá válik, amikor előkerül a kulcstartód. A tárgyak gátat törhetnek fel két ember kommunikációjában, és izgalmas beszélgetések kerekedhetnek ki az ilyen helyzetekből. Hagyd, hogy Isten felhasználja ezeket a helyzeteket: az elkapott pillantásokat, a kérdéseket, vagy a megerősítő mosolyokat!

 

A te tárgyaid hogyan tesznek tanúságot a hitedről?

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Egyéb Harmati Dóra
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás