• Kezdőlap
  • Imafal
  • Podcast
  • Webshop
  • Kincsesláda
  • Rólunk
  • Támogatás
777

777

Nepálban betiltották az evangelizációt

A vallásszabadságot korlátozva olyan törvényt fogadtak el az országban, ami az evangélium hirdetését bűncselekményként definiálja.

Hallod a harangokat? – A német egyházak szeretnék megőrizni a harangot, mint vallási és kultúrális kincset

Németországban több mint 100 000 harang szól, ennek ellenére sokakban alig tudatosult ez a kulturális örökség. A németországi egyházak most ezen szeretnének változtatni, a polgárok segítségével.

Ellopták II. János Pál pápa vérereklyéjét

Ellopták II. János Pál pápa vérereklyéjét egy zarándokhelyről.

Úton a Jelenlét felé

Bizonyára mindannyiunk számára ismerős az a mondat, amit még gyermekkorunk fő színhelyén, az iskolában mondtunk ki amolyan gépies módon névsorolvasás közben, a minket nevelni próbáló személyeknek, akik arra voltak kíváncsiak, – ha ugyan a szemüknek nem hittek – hogy jelenlétünkkel emeljük-e a tanórák, foglalkozások színvonalát.

Veszélyben a kínai keresztények mozgalma

Az ázsiai országban letartóztatták az egyik keresztény mozgalom vezetőjét és annak családját, beleértve az alig pár éves unokáját is.

Gyermekre vágyva – az utolsó írás

  1. Gyermekre vágyva – egy nem létező gyermek levele
  2. Gyermekre vágyva – Ketten egyedül
  3. Gyermekre vágyva – Kitörni a falak közül
  4. Miért nem lehet (még) gyerekem – átok vagy bosszú lenne?
  5. Gyermekre vágyva – az apa küzdelme
  6. Gyermekre vágyva – a családtervezés
  7. Gyermekre vágyva – néhány fontos jó tanács
  8. Gyermekre vágyva – az utolsó írás

Az elmúlt hónapokban megosztottam veletek gyermekre várásunk történetét. Nem tudok happy end-ről beszámolni, úgy tűnik még mindig hosszú út áll előttünk. Mélyen hisszük férjemmel, hogy ennek az útnak értelme van, és Istennek célja van velünk és mindazzal a sok tapasztalattal is, amit eddig átéltünk. Mélyen a szívünkben meg vagyunk róla győződve, hogy Isten meg fog bennünket ajándékozni több gyermekkel is. Ahogy tizenhárom éves koromban a leendő férjemért, úgy most a leendő gyermekeinkért imádkozom.

A csend ereje

Az elmúlt néhány hónapban arra törekedtem, hogy kicsit több időt szánjak a csendre. Félretettem a telefonomat, kikapcsoltam a Netflixet, kiléptem instagramról és igyekeztem csak csendben lenni. Próbáltam minél többet imádkozni és figyelmen kívül hagyni azt a rengeteg dolgot, ami nap, mint nap eltereli az ember figyelmét.

Tősgyökeres katolikusként az egységről

Nyugodtan állíthatom, hogy anyatejjel szívtam magamba a katolikus hitet. A családomból sokan végeztek katolikus teológiát, hittant oktatnak és élő hitű közösségbe járnak, amiért nagyon hálás is vagyok. A nagymamám csecsemőkoromtól fogva vitt be napi szinten a hittanóráira és a templomba, így a szó szoros értelmében „belenőttem” a katolikusságba. Isten mindig is az életem része volt, de 15 éves voltam, amikor egy Istenélmény kapcsán „újjászülettem”, és újfajta kapcsolatom lett Jézussal. Azóta bármikor kérdeztem Istent, mindig megerősített abban, hogy nekem itt a helyem.

Régebbi cikkek
Újabb cikkek

Népszerű termékek

Hirdetés

Blogok és interjúk

  • A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    A profilkép mögött is ember van, aki Isten képmása

    2026. 10. 15.
  • „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    „Téved, aki azt hiszi, hogy Fatima prófétikus küldetése véget ért”- Fatima titkai könyvajánló

    2026. 10. 14.
  • „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” –  20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    „Az Eucharisztia az én autópályám a mennyországba” – 20 éve hunyt el Carlo Acutis, a farmernadrágos szent

    2026. 10. 12.

Könyveink

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei

OLVASTAD MÁR EZT A CIKKET?

Hirdetés

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON!

777

Hirdetés

Instagram oldalunk

Címkefelhő

Anything in here will be replaced on browsers that support the canvas element

  • ima
  • hit
  • Isten
  • Jézus
  • házasság
  • szeretet
  • tanúságtétel
  • Biblia
  • Ferenc pápa
  • párkapcsolat
  • imádság
  • keresztény
  • egyház
  • kereszténység
  • interjú
  • blog
  • abortusz
  • karácsony
  • család
  • szerelem
  • dicsőítés
  • vers
  • koronavírus
  • életvédelem
  • fiatalok
  • katolikus
  • advent
  • zene
  • bizalom
  • szexualitás
  • hivatás
  • evangelizáció
  • A Papp válaszol!

Láttad már ezt a videót?

Legutóbbi offline

Sorozatok

  • Egy-házban vagyunk! sorozat cikkei

    Egy-házban vagyunk!

Facebook Instagram Youtube Podcast
  • Médiaajánlat
  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Hírlevél
  • About Us
  • Support Us
© 2026 777blog.hu - Minden jog fenntartva! Az oldal tetejére