Néha egyszerűen nem megy az ima. Semennyire. Gondolok én az Istenre – de nem találok kapcsolódási pontot, nem tudom mibe kapaszkodhatnék. Sem az Istennel, sem úgy az életem nagy részével nem vagyok kibékülve, teljes lelki szárazságot érzek, és tanácstalan vagyok, hogy hogy is lehetne kimászni ebből. Próbálkozások vannak, de gyengék, nem visznek közelebb az Istenhez (vagy csak nem érzem). Marad a nyugtalan távollét Tőle.
Irigykedve gondolok Charles de Foucauld atya önátadás imájára (amit talán már olvastál nálunk) és az agyam pont fordítva diktálja az egyébként gyönyörű imát…
