Az elmúlt időszakban többször hallottam a vallás kifejezést pejoratív értelemben keresztények szájából. Azt gondolom, ennek a szónak a presztízse komolyan kapcsolatban áll az egyházról alkotott általános képpel. Sokak számára a vallásos kiüresedett, szokások rabjaként tengődő látszatkereszténységet takar. Mindez egy végtelenül fájdalmas folyamat egyik mellékterméke, ennek a sebnek a begyógyításán Isten kegyelmében mi is munkálkodhatunk!
Fontos lépést tettem, mikor napi szinten olvasni kezdtem az Igét, rengeteget fejlődöm a Biblia által, ám aki szintén ezen az úton halad, tudja, hogy a Szentírás nem minden része ugyanolyan könnyen befogadható, olvasmányos, mint mondjuk az evangéliumok.
Ha az Evangélium hirdetésének erről a formájáról esik szó, általában mindenki húzza a száját. Az utcán tevékenykedő „térítőkről” szekták, akaratoskodó, kellemetlenkedő emberek jutnak az eszünkbe, akik láttán inkább úgy teszünk, mintha telefonálnánk. Valóban csak ez az útja az utcai evangelizációnak? Hogyan fogadjuk, ha minket szólítanak meg? Nekünk is meg kell jelennünk az utcán?