2017. 03. 08.

Szerzetes leszek – Az első lépések….

Életem első 24 éve pogányként telt el. Persze egy állandó keresés jellemezte az életemet. Buddhizmus, vonzástörvénye, saját elmélkedések az „élet nagy kérdéseiről”. A 24. évemben pedig éppen hippinek vallottam magam. Nem csodálom, hogy egyik sem ragadt meg rajtam igazán. Egyedül a kereszténységet nem voltam hajlandó megismerni. Erkölcsök és célok, no meg munka nélkül teltek a napjaim, amikor Isten megelégelte a bénaságomat.

A legkevésbé sem akartam munkát, több helyre is kiközvetítettek, de mindegyiket passzoltam. Aztán ezzel a közvetítő lappal is, mint egy mellékesen besétáltam a tűzoltóságra. Gondoltam, hogy majd adnak egy időpontot, amikor be kell mennem interjúra, de azonnal felvittek, hogy elbeszélgessünk. Mondom magamban, „jó, majd biztosan még meghallgatnak másokat is és felhívnak az eredménnyel, akkor még bőven lesz időm visszautasítani, ha szükséges”. De két perc után már mondja is a nő, hogy „vágjunk bele”. Köpni-nyelni nem tudtam, csak annyit mondtam, hogy OK. Leforrázva mentem haza, hogy akkor most két nap múlva tényleg fel kell kelnem reggel 6-kor? (Azóta sem értem, hogy miért egyeztem bele, egyáltalán nem fért össze azzal, amit akkoriban akartam.)

Nem telt bele sok idő és kiszúrtam az egyik tűzoltót, akit később az egyik kolléganőm úgy jellemzett, hogy „a tüzi legjobb pasija”. Meg is beszéltünk egy randit, az egyik helyi romkocsmába. Bár arra a helyre azóta sem jutottam el, azért a randi egészen jól sikerült. Az első feszélyezett körök után belelendültünk a beszélgetésbe. Gyorsan kiderült, hogy katolikus.

Valószínűleg nem folytattam volna az ismerkedést, ha nem olyan hihetetlenül jóképű, de az Úr tudja, hogy hogyan fogja meg az embereket.

Másfél héttel az első randink után elhívott egy vasárnapi misére. Nagyon törtem a fejemet, hogy hogyan bújhatnék ki ez alól, de mivel semmi olyan nem jutott eszembe, amivel egy picit is meg ne bántanám, végülis elmentem.

Borzalmasan éreztem magam. Persze semmit sem értettem az egészből. A rengeteg új inger miatt igazán figyelni sem tudtam semmire. Előttem a Hozsanna lapjain az állandó részek szövegei, majd ide-oda lapozgatva az énekek… teljes káosz. Mellettem Szűz Mária szobra, előttem egy hatalmas életnagyságú feszület. Nagy és rideg templom. Hol felállnak, hol ülnek, aztán megint állnak, de a következő pillanatban már térdelnek is. Énekelnek, hallgatnak, beszélnek, énekelnek, halleluja, békesség, megint csönd, megint beszéd, megint ének. Mindenki sorban áll, egy kis előételért az ebédhez, egyedül maradok a padban, aztán csönd, és keresztvetés, majd ének és vége.

Ezek itt tényleg mind tudják, hogy mikor mit csinálnak? És miért van zöldben a pap? És ez a sok ember tényleg hisz Istenben a XXI. században?

Persze kísérőm közben többször is megkérdezte, hogy jól vagyok-e? Bólogattam, nem akartam, hogy miattam kelljen otthagynia a misét a felénél. Aztán a végén azt gondoltam, hogy a legjobb lesz, ha mély hallgatásba burkolózom, de ez gyorsan megdőlt. Ő kérdezgette, hogy mi volt a baj, de képtelen voltam válaszolni. Erre ideges lett, kiabált, én sírtam, hogy akkor itt most mindennek vége. Akkor Ő megenyhült, bocsánatot kért és felhívta rá a figyelmem, hogy ha e miatt sírok, akkor valószínűleg fontos nekem ez (Ő), és nem lesz vége.

Valóban nem lett vége, de eszem ágában sem volt újra elmenni misére.

Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.
Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. (Ef 5,19.)

A Szerzetes leszek! harmadik része kifejezetten ünnepi időpontban, március 15-én jelenik meg!

Szerzetes leszek
hirdetés

1 Komment

  • Válasz Somogyiné Zsédöly Katalin 2017. 03. 08. 20:42

    Alig várom a folytatást!!!???