A házas életre lélekben és életben aktívan készülve egyértelmű, hogy nem lesz az emberből pap. De miért is olyan egyértelmű ez?
Kategória
#csakegygondolat
Nem csak a fejemben, hanem már kommentben is felmerült legutóbb egy munkahelyi cikk kapcsán ez a téma: hosszúhétvége vagy ünnep? Persze lényegében mindkettő, de melyik a fontosabb?
Egy elég egyszerű hasonlat jutott eszembe a napokban, de azért szeretném megosztani Veletek.
Volt már tapasztalatotok véradással? Ha még nem, akkor se bánkódjatok, biztosan lesz még rá alkalmatok, viszont én csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy élete során legalább egyszer tegyen effajta szolgálatot mások felé.
Jézus Kaifásnál eltöltött éjszakája földi életének utolsó éjszakája volt. Valószínűleg folytatta az imádságát, melyet megtörtek a Getsemani kertbe betörő katonák, az árulás, majd a főpapok vádaskodása, megalázása. Virrasztott, ahogyan sok templomban az esti szertartás után mi is tettük. Nem hagytuk magára, éberek maradtunk.
Mindannyiunkhoz máshogy szól Isten, és mindannyian máshogy érezzük a kéztetést Isten iránti szeretetünk és hálánk kifejezésére. De vannak, akik nem veszik észre az Ő szeretét, viszont nem szabad engednünk, hogy ez minket gátoljon hitünk kifejezésében.
Azt vettem észre, hogy a környezetemben mindenki állandóan pörög. El vagyunk árasztva programlehetőségekkel, barátokkal, munkával vagy tanulmányokkal.
Mégis… nem csak erre gondolok, amikor azt mondom: mi sosem unatkozunk.
Van valami megható abban, ha egy hajléktalan Bibliát olvas az aluljáróban, miközben várja, hogy a Nyugatinál áramló tömeg megszánja egy kis alamizsnával. Persze sokakban visszatetszést is kelthet, de én úgy érzem, inkább tanulhatnék tőle.