Már az Imádság Háza kapcsán megfogott egyszer a gondolat, hogy milyen jó biztosra tudni, hogy valaki most ebben a percben is imádkozik, amikor én alszom, akkor is. A ciszterci nővérek (és biztos sok más szerzetes is) hajnalban kelnek, és imádkoznak a világért (is). Nem vagyunk egyedül, valaki mindig imádkozik, az Isten pedig 0-24 figyel ránk!
Egyik nap, ahogy a Facebook-üzenőfalamat tekertem lefelé, ez a bibliai idézet jött velem szembe: „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (1Sám 16:7) Gondolkodóba ejtett. Vajon az én szívemben mi rejlik?
A váratlan helyzetek előtt mindig megtorpanok. Nehezemre esik gyorsan dönteni, vagy válaszolni, szeretem a megfontoltságot. Főleg az tud zavarni, amikor még nincs valamiről véleményem, de mégis össze kell kaparnom valami válasz félét beszélgető partneremnek. De a hitemről tudok rögtön beszélni. Vagy ez mégsem olyan egyszerű?
Fiatal útkeresőként a legfőbb vágyunk az, hogy elfogadjanak minket. A visszacsatolások éltetnek, így a népszerű bandába tartozás a legtöbb tini álma. Legfiatalabb bloggerünk, a mindössze tizenöt éves Balázs saját tapasztalatait osztja meg velünk arról, hogy melyik bandába is érdemes valójában tartozni.
A jól megérdemelt pedagógusszabadságomat töltve a kései reggeli után a földre kucorodtam, hogy egyik legkedvesebb szórakozásomnak hódoljak és kirakjam a frissen kapott 4000 darabos kirakómat. A háttérben keresztény dicsőítő dalok szóltak, én pedig hol bekapcsolódtam az énekekbe, hol a gondolataimba merültem.
Azt hiszem, a legtöbb keresztény eljátszott már a gondolattal, milyen is lesz a világvége. Technikai részletekbe persze nem vagyunk beavatva, ám ha már hisszük, hogy lesz ilyen, elgondolkodtató, pontosan hogyan történik majd… Gondolatkísérlet következik.
Mások hibáztatása mindig könnyebb. De nekünk is van felelősségünk.
A házas életre lélekben és életben aktívan készülve egyértelmű, hogy nem lesz az emberből pap. De miért is olyan egyértelmű ez?