Jézus Kaifásnál eltöltött éjszakája földi életének utolsó éjszakája volt. Valószínűleg folytatta az imádságát, melyet megtörtek a Getsemani kertbe betörő katonák, az árulás, majd a főpapok vádaskodása, megalázása. Virrasztott, ahogyan sok templomban az esti szertartás után mi is tettük. Nem hagytuk magára, éberek maradtunk.
Ma, nagypénteken azonban nekem is döntést kell hoznom. Pilátus udvarában oda kell állnom az egyik táborhoz. Vagy Jézus, vagy Barabás. Nincs köztes megoldás! A szavamnak pedig súlya, ereje lesz. Meghatározza a későbbi életemet is, ezért fontos, hogy mit választok.
Jézus mellett nagyon sok érv szól: gyógyítások, példabeszédek, tiszta tekintet, őszinteség, karizma, a próféták jövendölései. Viszont a tömeg, a társadalom nagy része mégis Barabás szabadon bocsátását követelte. De vajon miért, a pénzért, amit a főpapok adtak? Az egyházi elöljáróktól való félelem miatt? Vagy csak jól esik valaki ellen protestálni, még akkor is, ha semmi problémám nincs vele? Célba találtak Jézus példabeszédei és magamra ismertem bennük? Zavaros a kép és érthetetlen. Hogyan skandálhatják egy gyilkos, gonosztevő nevét a szabadon bocsátásért?
Az emberi természet nem sokat változott kétezer év elteltével. Ma hasonló képen cselekednénk. Baj van a lelkünkkel, baj van az önismeretünkkel. Mert ha a diák vagy a szülő konfliktusba keveredik a pedagógussal a konfliktuskezelés hiánya miatt a „könnyebbik” utat választják, kiiratkoznak az iskolából és hangos műsort csapva csukják be maguk mögött az ajtót. A probléma exportálása történik. Nem akarok szembesülni a hibáimmal, nem nézek tükörbe, csak megyek a saját elképzeléseim útján, kontroll személyek nélkül. A legveszélyesebb út ez…
hirdetésAmikor komoly egyházi kérdések merülnek fel családban, baráti körben vagy munkahelyen képes vagyok Barabást kiáltani. Nem merem Jézus nevét kiáltani, mert félek a megbélyegzéstől, leszólástól. A „kisebbik” rosszat választom, de ez a választás sorsdöntő, nincs vissza út. Jézus, a tömeg döntésének következtében vállára veszi a keresztet és elindul.
A Via Dolorosán halad, ahol újabb lehetőségem nyílik arra, hogy a segítségére legyek vagy éppen megnehezítsem az útját.
Választhatok a katonák, a papi közösség tagjai vagy a bámészkodó, rosszindulatú tömeg közül valakit, aki én vagyok vagy éppen Cirenei Simon, Veronika, síró asszonyok karaktere áll hozzám közelebb. Itt sincs más alternatíva: a Jézust elutasítók és Jézust szeretők gyülekezete.
A keresztút állomásai megjelennek az én életemben is. Az ítélet, a kereszt vállra vétele, az elesések, a bátorító találkozások, a segítő kezet nyújtó kezek, a bekiabálások, a gyűlölet hangjai. Ezekkel mindannyian találkozunk földi életünk során. De eleséseimből mindig tudok talpra állni? Elfogadom a segítséget? Tudok jót szólni a nálam rosszabb helyzetben lévőkhöz? Tudok példát mutatni a kételkedőknek? Életemmel evangelizálok vagy éppen ellenkezőleg? Ezeket a kérdéseket teszem fel magamnak nagypénteken. Szeretném úgy átimádkozni Jézus szenvedését, hogy abban én is ott legyek.
Megtisztelő lenne Cirenei Simonként megjelenni a történetben és nem csak egy passzív megfigyelőként, statisztaként.
Te gondolkodtál már azon, hogy kinek a helyében tudnád igazán elképzelni magad?
Vállalnád a főszerepek egyikét? Kiállnál a tömegből és felvállalnád a hitedet, még ha veszélyes is lenne?
Gondolkodjunk közösen! Álljunk az igai Győztesek oldalára!
Bese Gergő atya
Kép: Jelenet A passió c. filmből (m.blogs.christianpost.com)
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás