Azt vettem észre, hogy a környezetemben mindenki állandóan pörög. El vagyunk árasztva programlehetőségekkel, barátokkal, munkával vagy tanulmányokkal.
Mégis… nem csak erre gondolok, amikor azt mondom: mi sosem unatkozunk.
Alapvetően én is a fent leírt életmódot élem. Hetekkel előre tervezek, alig van szabad estém, néha egy-egy ismerőssel csak egy villám reggeli fér bele munka előtt. (Ez hatékonyságra is nevel, ami amúgy elég előnyös, kifejlesztendő tulajdonság!)
Minden estére kimerülök, elfáradok, és csak a következő napo(ko)n jár a fejem.
hirdetésDe mindezek mellett… Azt vettem észre, hogy soha nincs üresjárat. Mert ha mégis akadna, akkor ezer lehetőség van, köztük pihenősebb és aktívabb félék.
Elmehetek hétköznap is misére, szentségimádásra. Olvashatom a Szentírást, mert hát az erős túlzás lenne, hogy jól ismerem. Olvashatok egy csomó minden mást is, amivel közelebb kerülök az Istenhez (teológiai könyvek), vagy a saját lelkemhez (pszichológiai, önismereti, lelki olvasmányok).
Imádkozhatnék a végtelenségig, hiszen a hálaadásnak és a másokért, magamért való imának igazából mindig azt tapasztalom, hogy csak az időm szab határt.
Önkénteskedhetnék egy csomó szervezetnél, ahol hálásak a vezetők és a rászorulók is. Felhívhatnám “csak úgy” egy régi barátom, hogy hogy van. Tervezgethetek, hogy hogy valósítom meg Isten tervét az én életemben (anyway, mi is a terve – idáig eljutottam?), mivel kell mások életéhez hozzájárulnom. Bárhol bármikor elmélkedhetek ilyeneken!
Az egy örök probléma, hogy nehezen priorizálunk. De az egy örök ajándék, hogy soha nem fogunk unatkozni, ha hagyjuk, hogy a végtelen Isten legyen az életünk középpontja!
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás