#csakegygondolat – Mit kapunk, ha vért adunk?

Volt már tapasztalatotok véradással? Ha még nem, akkor se bánkódjatok, biztosan lesz még rá alkalmatok, viszont én csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy élete során legalább egyszer tegyen effajta szolgálatot mások felé.

    Most éltem át életem első véradását, mivel nemrég töltöttem be a 18. életévemet. Ennek személyes oka is volt, ugyanis egyik barátnőmnek van szüksége rá, így mondhatni erősen motivált voltam. Sajnos a vércsoportunk nem egyezett, így nem segíthettem közvetlenül neki, de ennek ellenére is beültem a székbe, és vártam a tűszúrást. Miközben lefolyt a körülbelül fél liter vér, gondolatok sokasága kavargott a fejemben.

Az elején egy kicsit féltem, ugyanis hallottam olyan eseteket, hogy valaki véradás közben rosszul lesz. Azonban a nővér nagyon kedves volt, elszállt a félelmem, és úgy eltelt az a 8-10 perc, mintha 2 másodperc lett volna.

Lehet, hogy furán fog hangzani, de az jutott eszembe, hogy egy életmentő vagyok, vagy egy „hétköznapi hős”. Igen, egy életmentő, és nem is kerül semmibe. Nekem ez ingyenes, valakinek, akinek szüksége van rá, egy élet. Felfoghatatlan élmény volt, úgy éreztem, én is kaptam, és nem csupán adtam. Ehhez hasonlót akkor éltem át , mikor először hívtam fel karácsony előtt az adományvonalat. Higgyétek el nekem, hogy „jónak lenni jó”, én megtapasztaltam. Békét kaptam általa, és örömet, mivel hasznos dolgot tehettem  mások, embertársaim számára. Bátorítalak hát benneteket is, hogy kövessétek Szent Pál apostol szavát, melyet a Galatákhoz írt levelében így fogalmazott meg:

hirdetés

„Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel.” (Gal 6,9-10)

Úgy gondolom, valamelyest ez az esemény egy fordulópontot hozott az életembe, ugyanis megnyitotta a szívemet, hogy észrevegyem, ha valaki gondokkal küzd. Megértettem, hogy mennyi minden van, amiért hálát adhatok, és amiket mégis olyan gyakran természetesnek vélek. Olyan érzésem volt, mintha a véradással egy másik emberré váltam volna. Jó volt látni közben azt a sok embert, akik sorban álltak, hogy segítsenek, és ezáltal „hétköznapi hősökké” váljanak.

    Bár a barátnőm számára nem én tudtam vérrel szolgálni, de őt majd imáimmal támogatom a nehéz pillanatokban, bízva Isten gondviselésében, irgalmában és végtelen szeretetében, hiszen tudom, hogy az Úr meghallgatja azokat, akik hittel kérik az Ő segítségét.

Jeso Eszter

hirdetés