Magamon és másokon is gyakran tapasztalom, hogy zseniálisan játszunk a szavakkal. Kiváltképp igaz lehet ez, amikor a hitünkről esne szó, a hittől kicsit távolabb álló közegben: a munkahelyen. Tehetségünk van a hallgatáshoz, a tereléshez, a színészkedéshez. Lássunk néhány példát!
Egy kisebb cégnél dolgozom, kevesebb, mint tízen vagyunk az irodában. Mindannyian normális felnőtt emberek vagyunk, nagyjából ugyanaz a generáció, sokszor nevetünk együtt, szoktunk beszélgetni, nagyjából képben vagyunk egymás életével, még a főnökkel is megvan egy alapszintű közvetlenség.
De ez mind csak egy kis köret volt a főétel, az igazi téma mellé. Most néhány olyan helyzetről szeretnék írni, amivel talán Ti is találkoztok, és ahol kifejezetten fontos lehet a hiteles viselkedés, hogy ne bújjunk ki a hitünk felvállalása alól.
hirdetés„Hogy telt a hétvége?”
Hétfő reggeli kávé melletti beszélgetés. Mit mondunk?
A) Jól, jól, barátokkal voltunk vidéken
B) Jól, a közösségemmel lelkigyakorlatoztunk
Végülis nem hazugság az első sem. Nem kell meggyóni, ugye? Csak hát… játszunk a szavakkal. Nehezen meséljük el, hogy más a fontos – pedig milyen jó is volt az a lelkigyakorlat! És milyen jó tervezni a szabadságot, amikor egy hétig megyünk majd valamilyen keresztény programra! (És persze azt is, amikor nem keresztényre 🙂 )
„Pont most akartalak hívni!” vagy „Igen, már épp megírtam, küldöm is!”
Vagy épp teljesen elfelejtettem, de tudom, hogy gyorsan ki tudom javítani a dolgot. Pedig nem állna semmiből azt mondani, hogy „Ne haragudj, pont mást csináltam, de máris intézem.” Érdemes gyakrabban bocsánatot kérni, vagy belátni, ha valakinek igaza van. Ez nem csak keresztény erény.
„Mondd, hogy épp megbeszélésen van.”
Sok kis fedősztori, amikor valamit épp nem tudunk vagy nem akarunk megcsinálni. Sajnos ez is hazugság, ha más kér rá, akkor is. Mostanában nem szoktam beszállni… megfogalmazom magamban úgy, hogy az ne nettó kamu legyen, és mondjuk csak azt mondom: „Épp nem elérhető.”
Olyan sokszor ferdítünk, kerülünk témákat! Figyeld meg magadon, hogy mikor mennyire vállalod fel a véleményed, mennyire ferdítesz, vagy felelsz csak 50%-ban egy kérdésre. Félsz valamitől? Meg akarsz felelni valakinek? És ez fontosabb, mint az értékrended vagy mint Isten?
Én nem vagyok az aktívan evangelizáló típus, de ezekre az apró-cseprő dolgokra elkezdtem egyre jobban figyelni, mert a „sok kicsi sokra megy” elv miatt már nagyon zavartak. Biztos ciki, de azért büszke szoktam lenni magamra, amikor helyt állok valamelyik fentihez hasonló helyzetben. Nem veszi észre senki, nincs a homlokomra írva, hogy most piros pontot kaptam Jézustól.
Azt sem veszi észre senki, ha kisétálok az erkélyre, és imádkozom pár percet. Miért ne? Más dohányozni jár ki.
A céges telefon is csöröghet Hillsong-ra, és lehet a háttere valamilyen keresztény tartalom.
Az irodában is fel lehet vállalni, ha pénteken nem eszem húst.
Annyi ilyen kisebb szituáció van, amikor kötelességünk helyt állni! Nem magamutogató módon, de határozottan, a helyzetnek megfelelően. (Egy másik blog témája lenne, hogy orvosként vagy szociális munkásként vagy ügyvédként mit jelent megélni a jézusi tanításokat, de erről nem tudok nyilatkozni.)
És még egy utolsó példa „mások nevelése” kapcsán:
„Az Istenit neki… Jézus Mária…”
A kollégám már tudja, hogy nem rajongok a fölösleges, tartalom nélküli „istenezésekért”. Tudja, hogy ez nekem többet jelent, mint egy „A francba”, még akkor is, ha nem kifejezetten káromkodás, amit mond. És majd talán egyszer vele is kialakul egy beszélgetés emiatt. Állok elébe!
Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás