A pápa a június 22. és 26. között megrendezett Családok Világtalálkozóján üzent a házaspároknak, hangsúlyozva, hogy a házasság egy lendületes, kiszámíthatatlan és csodálatos utazás – akárcsak az Istennel való élet. A szülők számára kiemelte, hogy ahogy Isten nem aggodalmaskodó és túlféltő, úgy ők se védjék meg gyermekeiket a legkisebb nehézségektől, szenvedésektől. Ferenc pápa beszédét a katolikus.ma oldalról szemlézzük.
Közeledik a gyereknap – na de hogyan vonatkozik ez ránk, felnőttekre? Tényleg lehetnek olyan pillanatok, amikor a terheket, gondokat elengedve csak a mennyei Apukánk ölébe ülhetünk? Amikor megfeledkezhetünk minden másról és örülhetünk annak, hogy élünk?
Ahogy belenézek a tükörbe semmi mást nem látok, csak a hatalmas karikákat a szemem alatt. Fáradt vagyok, nagyon-nagyon fáradt. És mintha a csukott fürdőszoba ajtó egy cseppet se tompítana a gyereksíráson… Lehet azért, mert most már az agyamban is csak az órák óta tartó ordítást hallom.
A másodikos fiam jövő hónapban lesz elsőáldozó. Nagy megtiszteltetés segíteni a gyermekemet, miközben arra készül, hogy első alkalommal vegye magához Jézust. A kisfiam is rendkívül izgatott a szentséggel kapcsolatban, de az elmúlt néhány hétben többször kaptam rajta, hogy fennhangon ábrándozik arról, mi mindent fog majd venni az elsőáldozásra kapott ajándék pénzből. Tavaly végignézte, ahogy a bátyja egymás után nyitotta ki a nagylelkű ajándékokat tartalmazó borítékokat, és tudja, hogy most rajta a sor. Hogy érheti el egy szülő, hogy a nyolc éves gyereke mindeközben Jézusra tudjon koncentrálni? Íme néhány tipp, mely remélhetőleg a segítségedre lesz ebben!
Emlékszem, mikor életemben először hallottam a terrorizmusról. Hét éves voltam 2001. szeptember 11-én. Mélyen belém égtek a pillanatok, mikor világomnak kitörölhetetlen része lett a tudat, léteznek olyanok, akik elterveznek és végrehajtanak ekkora gonoszságot. Mit is kezdtem a gondolattal? Hogy aludtam el aznap éjszaka?
Ahogy eltettem a férjemnek írt levelet a fiókom legmélyebb pontjára, reméltem elásom vele együtt a csalódásokat, a fájdalmat is. Harmonikus, boldog házasságba szerettük volna fogadni leendő gyermekünket, ahol mindent elsöprő szeretettel várják. Félre akartam tenni a kudarcérzést és az elmémbe kúszó gyilkos gondolatokat…
Hogy hogy jön a kereszténységhez a padlizsán? És hogy kell megtéríteni a figyelmetlen cukrász kisasszonyt? A gyerekek megmondják!
Az egész szerkesztőségben nagyon jókat mosolyogtunk kacagtunk azokon, amiket kommentekbe írtatok egy múltkori aranyköpéses cikkünk alá. Annyira jók voltak, hogy lehozzuk őket egyben. Ez a magyar valóság!
Akinél van kisgyerek a családban vagy a környezetében, jól ismeri az érzést: akkora cukiságokat tudnak mondani, hogy nem bírja ki az ember nevetés nélkül. A következő gyűjteményben néhány hitéleti aranyköpéssel mosolyogtatunk meg Benneteket!
Kicsiként féltem a temetőben, kelletlenül mentem szüleimmel a sírokhoz, emlékszem az érzésre. Ahogy nőttem, fejlődtem, természetesen a halállal való kapcsolatom is megváltozott. Természetesen? Nem biztos. Kérdés, mennyiben természetes a mai ember halálról alkotott képe – vagy annak hiánya.
Tisztelni két dolgot lehet, a teljesítményt és a személyt.
Az első feltételes: amennyiben valaki teljesít, annyiban jár neki a tisztelet. Amennyiben apám, anyám helyt álltak az életben, feladataikat becsülettel ellátták, a rájuk bízottakról nagylelkűen és figyelmesen gondoskodtak, önzetlenek, melegszívűek, megbízhatóak, együttműködőek, irgalmasok, jólelkűek, megbocsátók voltak, annyiban tisztelem őket. (Ez esetben valószínűleg nem lesz szükségem pszichológusra ahhoz, hogy rendbe tudjam tenni az életemet.)
