Mit jelenthet egy férfi számára a Szűzanya tisztelete? Hogyan tud számára Mária utat mutatni? Kovács Zoltán mariológus atyával idén májusban e kérdések mentén kezdtünk el elmélkedni, ennek során szó esett a férfi és a nő szerepéről a teremtés rendjében, egymáshoz való viszonyulásuk bibliai megnyilvánulásairól, az ember hivatásáról, a Szent Család életéről, de érintettük a férfiak lelki életének néhány lényeges vonását és a cölibátus kérdését is.
Bár elsősorban a férfiak szempontjából igyekszünk feltérképezni a Szűzanyával való kapcsolódást, javasolnám, hogy induljunk kicsit távolabbról, ahogy azt mondani szokták: „Ádámtól-Évától”, hogy elhelyezzük a férfi létet a teremtés rendjében és a női léttel való összefüggésében. Zoltán atya, hogyan lehetne megragadni ennek a lényegét?
Szembetűnő a Teremtés könyvének megfogalmazása, amikor Ádám megteremtése után azt mondja az Úr, hogy „nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” (Ter 2, 18) Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy létbeli szükségszerűség, nem félember Ádám Éva nélkül, Ádám léte önmagában is teljes. Az igazi emberi kiteljesedéséhez, a hivatásának kiteljesedéséhez viszont szüksége lesz Évára, az asszonyra.
Mit jelent ez a bizonyos „emberi kiteljesedés”?
A Mulieris dignitatem apostoli levélben ezt írja Szent II. János Pál pápa: „személynek lenni az istenképiség alapján azt jelenti: kapcsolatban lenni, közösségben lenni egy másik „személlyel”. Ez előrejelzi azt a kinyilatkoztatást, amelyben a háromszemélyű egy Isten föltárja önmagát: az élő egységet az Atya, Fiú és Szentlélek közösségében.”
Az emberek az istenképiség hordozói, és ezáltal kapcsolatban vagyunk nemcsak a Szentháromság személyeivel, hanem egymással is. Így éljük meg a hiányokat, és próbálunk kapcsolódásainkban boldogulni. Személyi mivoltunkból sok jó fakad: a nemiségünk is lényegalkotó eleme személyünknek, melynek nagyon mély lelki és pszichológiai oldala is van. A férfi és a nő kiegészítői egymásnak. Önmagunkkal nem tudunk teljesek lenni, csak más személyekkel. Nem is beszélve arról, hogy az élet továbbadása is csak így fog működni.
Az asszony megalkotásának történetéhez fontosnak tartom kiemelni az a gyönyörű képet, hogy Isten az alvó Ádám oldalából emeli ki a bordát. Ez félreérthető, ugyanis nem azt jelenti, hogy az asszony alá van rendelve a férfinak. Épp ellenkezőleg, a környező kultúrák számára is azt akarja megerősíteni a szent szerző, hogy szakadjanak ki az alá- és fölérendeltség sémájából és meg akarja mutatni, hogy az asszony a férfi mellé lett rendelve. Egyenrangú társ. Társa lesz Éva Ádámnak sok mindenben – sajnos a bűnben is –, és ezt az egyensúlyvesztést lehet tapasztalni a férfi és a nő kapcsolatában is. „Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (Ter 3,1) A konfliktusok, bizalmatlanság, hűtlenség befészkeli magát az emberiség történetébe. És erre az a gyógyír, hogy – ahogy a II. Vatikáni Zsinat is fogalmaz –
Mária Jézusnak lesz a társa az üdvösség művében, épp azért, hogy az Üdvözítő ezeket a férfi-nő kapcsolatában jelen lévő sebeket is gyógyíthassa.
Nagyon érdekes ebből a szempontból az Efezusiakhoz írt levél, melyben Szent Pál a hivatásbeli kötelezettségekről ír. A férj és a feleség egymáshoz való viszonyulását fejtegeti, melyet Krisztus és az egyház kapcsolatával magyaráz. Hogyan lehet ezt jól érteni a férfi-női kapcsolatban?
Kissé zavarba ejtő elsőre a szent páli közelítés, hiszen épp azt sugallja, mintha végletesen férfiközpontú volna a szemlélete, amikor azt mondja: „az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének.” (Ef 5, 22-24) Jóllehet a korszellem rajta is fog, ne tévesszük szem elől azt, ahogy ugyanaz a Szent Pál Krisztus és az egyház kapcsolatáról beszél.
„Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte.” (Ef 5, 25) Ez már átértékeli a dolgokat. Épp arra a gyöngéd, figyelmes, önátadó, áldozatvállaló szeretetre buzdítja a férfiakat a feleségükkel szemben, ahogy Krisztus viszonyul az Ő népéhez. Isten számára nem összemosható a férfi és a női hivatás, emberi méltóságuk viszont azonos előtte. És Krisztus épp ezt emeli magasabb szintre, ahogy mondtam, hogy a férfi-nő közötti kapcsolat megsérült törésvonalait is tudja gyógyítani.
Hogyan vonatkoztatható ez az egyházra? És hol a helye ebben a történetben a Szűzanyának?
Azáltal, hogy Mária Jézus anyja, az ő Istenanyasága megmutatkozik az egyház iránti lelki anyaságában is. Azt viszont hangsúlyozni kell, hogy az apostoloknak atyasága van. A kettő nem keverendő. Mária nem akart apostol lenni, egy apostol sem volt Jézus anyja. Az apostolok atyasága pedig épp az Isten üdvözítő szeretetének a hűséges tükre. Az egyházban az egyik nincs a másik nélkül, megvan az apai és az anyai szerep, de összemosni nem lehet az egyes hivatásokat, mindegyiknek megvan a maga hatóereje és a maga hatóterülete.
Akkor lesz egy férfi-női kapcsolat is igazán jó, ha engedjük, hogy mindenben az Isten eredeti terve szerint működjön.
Az egyház küldetése is ebben az esetben teljesedik be igazán. Ezt akkor értjük meg, ha átrágtuk magunkat a Jelenések könyvének nehezebb részein is: a vége az a szerelmes várakozás, a vőlegény és a menyasszony egymásra várakozása: „jöjj el, Uram Jézus”. (Jel 22,20) Amikor végleg teljesen egymáséi tudnak lenni és „Isten lesz minden mindenben”. (1Kor 15,28) Úgy gondolom, hogy efelé vagyunk úton és ez motivál minket minden férfi-női hivatásban, mert – lehet, hogy még ennek a feszültségét éljük meg, egymás kiegészítését, a különbségeket, de – valahol az Istenben szép tud lenni mindkét hivatás. És pont maga az egyház mutatja ezt a szép ívet, amely maga is „Anya”, megszüli és összegyűjti gyermekeit a Szentlélek tüzében és a keresztvízben. Az egyházban jelen van tehát az anyaság és az apostolok atyasága is. A Jóistennek megvan a terve mindkét nemmel, és a Szűzanya ebben is mindkét nem számára hiteles segítség és jó példa tud lenni.
A Szűzanya és a férfi kapcsolódásán elmélkedve újra és újra azok a férfiak jutottak eszembe, akik életében a legközelebb voltak Máriához: Jézus és Szent József. Mária és József is átadta az életét az Istennek, mindketten engedelmeskedtek Isten akaratának, bizalommal és ráhagyatkozással. Többnyire Mária igenjét szoktuk kiemelni, de József ugyanúgy kimondta a saját igenjét és végigjárta az Úr által számára kijelölt utat. Hogyan lehet ő példa, hogy kitartsunk abban a hivatásban, amit az Úr nekünk szán?
József ugyan nem volt kegyelemmel teljes, ő is egyre inkább eltelt kegyelemmel. Először is az a legszebb, hogy Mária és József igazi ajándék voltak egymás számára. És nemcsak egymásban láthatták az Isten ajándékát, hanem közösen értékelhették a legnagyobb ajándékot: Jézust, aki rájuk volt bízva. Ha az ember értéket birtokol vagy képvisel – legyen az házastársi hűség vagy papi hivatás –, nem elég csak egyszer kimondani az igent, azt mindennap meg kell újítani. Mária az angyali üdvözletkor kifejezte, hogy „íme, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38), de hivatott volt napról napra tanúságot tenni az Úr iránti hűségéről. József és Mária esetében is látható: nem úgy működik az élet, hogy a kegyelem sínre tette a dolgaikat és minden működött. Napról napra ott voltak a megpróbáltatásaik: a Jézus fogantatása körüli körülmények: kinek a fia, kinek nem a fia, aztán hogy Jézus eleve hajléktalanként született meg egy istállóban, a gyermekmészárlás miatti menekülés Egyiptomba és az onnan való visszatérés. Ha a Szent Családot a maguk valós küzdelmei között tekintjük, akkor meglátjuk, hogy nem volt idill az életük. És amikor ezt felismerjük, akkor tudnak hiteles segítőink lenni. Mária és József
nem egymásban találta meg a végcélt, a házastársi szeretetük beteljesedését, hanem a rájuk bízott titokban, Krisztusban.
Az ő házasságuk a Szentlélekben beteljesített házasság. Jézus és József a férfi erényeket vitték a názáreti házba. Azt gondolom, hogy a férfiembert igazán az erények teszik férfivá.
A Szent Család
Fotó: Kissné Berta Rita
Mit gondol, Zoltán Atya, hogyan tud irányt mutatni a Szűzanya abban, hogy a férfi megtalálja ezt a számára Istentől rendelt szerepet?
Abból indulnék ki, hogy a mai társadalomban nagyon divatos a férfiak és nők közötti egyenlőség hangsúlyozása. Én azonban úgy látom, hogy nem vagyunk egyenlők. Gondoljunk csak arra, hogy a mennyben is hierarchia van: „Ő megfizet kinek-kinek tettei szerint”. (Róm 2,6) Az egyenlőség fogalmát gyakran úgy értelmezzük, mint egyfajta uniformizálást (aequalitas), azonban a férfi és a nő között paritás van. Egyenlők az Isten előtt méltóságban, de nem összemoshatók. Sok szó esik manapság ezen a téren is az ún. érzékenyítésről, ami ha túlzásba lendül, túlérzékenységet hoz létre – és az nem jó. Egy túlérzékeny, allergiás szervezet nemcsak túlreagál, hanem önmagát betegíti meg.
A Szűzanya kiegyensúlyozott kultusza azonban jó értelemben tud érzékenyíteni: megtanít a női méltóság és az anyaság igazi tiszteletére,
ahogy II. János Pál pápa is rámutat a Mulieris dignitatemben azok Isten szemével való szemlélésére, a szüzesség helyes értékelésére, a jegyesi hűség igényére, a nők férfiakhoz való viszonyulásának tiszta belső szabadságára. Máriát ilyennek ismerjük.
Tulajdonképpen a názáreti ház békés évei után, Jézus kereszthalálával a Szűzanya számára is egy új időszámítás indul. Egy másik férfi házába kell költöznie, aki tizenéves fiatal srácból ott a Golgotán kell percek alatt felnőjön ehhez a hatalmas feladathoz. Jánosnak férfivá kell érnie ahhoz a feladathoz, hogy Jézus anyját a házába fogadja. Felelősséget kell vállalnia Mária iránt, aki már nemcsak a Mester édesanyja, hanem lélekben az övé és a többi tanítványé is. Olyan anya, akihez a többi tanítvány is hazafuthat, ha megsérült a misszióban, és egy gyengéd anyai gyógyító pillantásra vagy sebkötöző kézre van szüksége. Jézus ezért adja a Szűzanyát, nemcsak nekik, hanem mi is ezt tapasztaljuk Máriával kapcsolatban.
Nekünk, a mai szeretett tanítványoknak, Mária közös kincsünk, akiért felelünk.
Felelősek vagyunk a Szűzanya helyes tiszteletéért és azért, hogy elfogadjuk az ő segítségét, vezetését. Úgy gondolom, ez megtaníthatja arra a férfiakat, hogy hogyan tekintsenek a hölgyekre. És még egy fontos dolgot hadd említsek: Mária is idősödik. Van, amikor az Isten épp a saját idős édesanyámat bízza rám. Nem az Ő édesanyját, hanem saját szülőmet. Meg akarom-e látni benne is az Isten ajándékát, még ha nehézkes vagy éppen rigolyás is? Átérzem-e olyankor is, hogy már nem ő felel értem, mint gyermekkoromban, hanem én felelek érte? Azt gondolom, hogy Mária életének történetét szemlélve ezt is megtanulhatjuk.
Miben más egy férfi kötődése a Szűzanyához, mint egy nőé?
Egy férfi – azt merem állítani –, ha eléggé érett, akkor megtapasztalja, hogy mennyire hiánypótló ez a kapcsolat. A férfiember lelki érését is elősegíti, ha felnőtt, érett kapcsolata van először is a saját édesanyjával, illetve ha vannak tiszta, építő jellegű lelki kapcsolatai komoly, tiszta hölgyekkel. Ez oda-vissza nagyon sokat gazdagít. A Szűzanya megdicsőült állapota ebben nem távolság. Ő is élő személy az életünkben, közünk van egymáshoz, a szentek közösségében egy nagy családot alkotunk. Érdemes János apostol szemszögéből megközelíteni ezt a kérdést, akire Mária rá lett bízva. Ma a szeretett tanítványok mi vagyunk, akik hivatottak házukba fogadni Máriát. Ez azt jelenti, hogy kitárjuk előtte lelki életünket, rábízzuk magunkat az Ő vezetésére, és így
Mária szívében mi is otthonra lelünk, mint annak idején János apostol.
Mi segítheti a férfiakat a megnyílásban a lelki mélységek és a Szűzanya felé?
Erre egy személyes emléket idéznék. Egyik korábbi szolgálati helyemen, ahol plébános voltam, elindult egy apák-férfiak imaköre. Nem én kezdeményeztem, csak igyekeztem teret adni, támogatni és néha-néha velük imádkozni. Azt tapasztaltam, hogy ebben a körben hihetetlen mélységek nyíltak meg, ahogy férfiak mertek egymás előtt imádkozni. Először kevesen voltak, aztán egyre többen. Egy férfinak kell a másik férfi tere. Láttam, ahogy az egyik férfi vezeti be a másikat az imába, megmutatta neki a rózsafüzért, elkezdtek együtt imádkozni az Oltáriszentség előtt. Ennek ragyogó megnyilvánulása volt, amikor az ima után még ott maradtunk a templomban és megosztották egymással lelki tapasztalataikat.
Van a lelki életnek egy bizonyos intimitása, amit egy férfi csak egy számára teljesen megbízható másik férfi előtt tud megélni,
aki nyilván nem játszotta el a bizalmát. Azt láttam, hogy így tudott egy igazi barátság szövődni a Szűzanyával, és az ő vezetésével tovább mélyültek a meglévő férfi kapcsolatok, barátságok is. Azt gondolom, hogy ez önmagáért beszél. A férfinak is van igénye a lelki intimitásra, arra, hogy kitárja a szívét. És
fel tudja ismerni, hogy a Szűzanya mennyire gyöngéd, határozott segítő, mennyire tud pótolni bizonyos hiányokat, mennyire jó vele ez a személyes kapcsolat.
Kovács Zoltán atya
Fotó: Szabó Csaba
Szó esett már férfi-női kapcsolatokról, a házasságról. Mindenképpen említést tennék a férfiak egy másik hivatásáról, a papságról és a cölibátusról. Mária egyszerre volt anya, feleség és szűz. Józseffel tiszta házasságban éltek, így életük példaként állhat a cölibátusban élők számára is. Zoltán atya hogyan ragadná meg ennek a képnek a lényegét?
A cölibátus azok számára, akik nem élnek benne, kissé misztikus dolognak tűnhet. Szerintem éppen ezért jó és éppen ezért nem szabad bántani, mert egy prófétai jel, egy felkiáltójel. Ha a Szent Család élete felől közelítjük meg, pont a cölibátusnak a kincs mivoltát sejthetjük meg sokkal jobban. Igen, néha tud küzdelmes lenni, és pont ettől hiteles. Összességében mégsem egy boldogtalan állapot, nem is azt mondanám, hogy természetes, inkább természetfölötti. Nem hiányérzet jellemzi, ahogy sokan gondolják, mert pont a hivatás ajándék mivolta dominál benne. Ez nyilván csak akkor van így, ha van hozzá megfelelő Istenkapcsolat.
Ahogy a férfi-női kapcsolat vonatkozásában már említettük, ebben is így lehet megtalálni az irányt, hogy az Isten terve szerint működjön?
Pontosan, ahogy a kapcsolatban az önátadás lelki oldala, úgy az önmegtartóztatás is úgy tud funkcionálni, ha tudatosítja az ember, hogy miért vagy kiért csinálja. Ebben nagyon erős kulcsfogalom az osztatlan szív. Az Istennek szentelt osztatlan szív öröme, mely minden emberi ragaszkodást, emberi kapcsolatot fölül tud írni.
A teljes személy – test és lélek – Isten országának szenteltsége, egy prófétai jel. A mennyország jelét adja már ebben a világban.
Pont az a szép, hogy – ahogy már említettük – Mária és József figyelme sem egymásba gabalyodik, és nem egymásban találja meg a végcélját, hanem mindig kifele néznek: a közös kincsre, a misztériumra figyelnek. Az ő szerelmüket a Szentlélek teljesíti be. Ők tulajdonképpen kimerítik a szentségi házasság lényegalkotó elemeit: a hűség, a felbonthatatlanság ott van az életükben. Aztán a gyermekáldás elfogadása, náluk ugyan épp nem a biológia rendje szerint, hanem a természetfölötti beavatkozása, a Szentlélek teremtő ereje által. Ezek azok, amire a felek konszenzusban ígéretet tesznek a házasságkötéskor. És a cölibátust itt lehet megtapasztalni és megérezni, hogy ez nem egy megcsonkítása a férfi természetének, hanem egy hivatás, egy nehéz út. És ha az Isten meghívott rá, akkor Ő maga fogja megadni a kegyelmet.
Egyúttal a boldogságnak is forrása. Velem is sokszor előfordult már, hogy egy nehéz nap után be tudtam menni egyedül a templomba. Csak Jézus meg én.
És meg tudtam élni a templom csendjében és a félhomályban azt a jelenlétet, azt a békét, amelyet csak Ő ad.
Különleges az a tudat, hogy nem kell hazasietnem, nincs mással dolgom, nekem Vele van dolgom. Jobban vissza tud tartani a hűtlenségtől, hogy tudatosítom: nem egy eszménnyel, hanem egy élő személlyel van dolgom. És nemcsak egyszer teszek Neki ígéretet, hanem nap mint nap Neki ígérem magam, Neki újítom meg ezt. Ha valami nem ment tökéletesen, Elé teszem bűnbánattal. Tehát mivel Ő is egy személy, nem élhetek vissza a bizalmával.
Ha élő kapcsolatunk van Vele, akkor a természetfölötti be tudja tölteni azt a természetes űrt.
Ha nincs ott az a hatalmas láng, amit az Isten iránti hivatás lángja jelent, akkor ha meggyulladnak az illegitim kis lángok, hogy semlegesítem? Van egy régi mondás, mellyel az idősebb papok nevelték a fiatalokat: „ha egy papnak nincs Máriája, könnyebben lesz Évája”. Ha ott van a kandalló tüze, abba bele tudom vetni a kis gyufalángot. Ha nincs ott a nagy tűz, akkor a kis láng fogja átvenni a szerepet, az fog dirigálni, az fog felgyújtani mindent. Ahogy a VIII. században Montecassinói Pál is utal rá: „a tűz tűz által vész el” („ignis ab igne perit”). Ha van egy másik nagy láng, akkor a hűtlenség éppen keletkező kis parazsát bele lehet vetni. Ahhoz viszont tennem kell, hogy legyen ez a nagy tűz. Ez nem magától értetődő, nap mint nap tennem kell a hűség tüzére, fel kell szítani, ez nem megy magától. Ahogy Mária és József is a misztériumra figyel, érte vállalnak minden megpróbáltatást és Jézus közelében értik meg – és értjük meg mi is –, hogy
érte minden áldozat megéri.
Borítókép – Fotó: dreamstime.com
hirdetés
