Első gyermekemet várva rengeteg új lelki élménnyel, tapasztalattal gazdagodom, ezeket osztom meg Anya leszek! című sorozatomban rávilágítva arra, hogy egy gyermek érkezésére való felkészülés nem csak a babaholmik beszerzését jelenti. Az új élethelyzetet Isten elé helyezve testileg és lelkileg is csodálatos folyamat részesei lehetünk, így Benne minél teljesebben megélhető az anyaság mibenléte.
Itt az esküvőszezon, minden hétvégén láthat menyasszonyt a városban, aki nyitott szemmel jár. Ilyenkor olyanok is megfordulnak a templomban, akik nem érzik magukat otthonosan ebben a közegben, inkább barátaik, rokonaik ünneplése miatt lépik át az Úr házának küszöbét. Összeszedtünk néhány hasznos tudnivalót, hogy a feszengés helyett a jeles alkalom lehessen a középpontban.
Első gyermekemet várva rengeteg új lelki élménnyel, tapasztalattal gazdagodom, ezeket osztom meg Anya leszek! című sorozatomban rávilágítva arra, hogy egy gyermek érkezésére való felkészülés nem csak a babaholmik beszerzését jelenti. Az új élethelyzetet Isten elé helyezve testileg és lelkileg is csodálatos folyamat részesei lehetünk, így Benne minél teljesebben megélhető az anyaság mibenléte.
Leszállt a Szentlélek. És utána? Egy hete ünnepeltük Pünkösdöt, mégis máris mintha sose lett volna.
Első gyermekemet várva rengeteg új lelki élménnyel, tapasztalattal gazdagodom, ezeket osztom meg Anya leszek! című sorozatomban rávilágítva arra, hogy egy gyermek érkezésére való felkészülés nem csak a babaholmik beszerzését jelenti. Az új élethelyzetet Isten elé helyezve testileg és lelkileg is csodálatos folyamat részesei lehetünk, így Benne minél teljesebben megélhető az anyaság mibenléte.
Az orgonakoncerttől a Fröccsteraszra szervezett Szólj be a papnak pódiumig a missziós meneten és a neves művészettörténész előadásán át mindenféle különleges program vár minket a következő napokban, hiszen ma kezdődnek a Városmissziós Napok Budapesten. A pontos program közlése mellett személyes élményeket is felelevenítek a korábbi évekből, hogy az Olvasó előtt is világossá váljon, az események címe mögött valódi hiteles tartalom rejlik. A szervezők nem csak dobálóznak a szép szavakkal, hiteles szolgálókkal, sokrétű, igényes programmal várnak mindenkit.
Első gyermekemet várva rengeteg új lelki élménnyel, tapasztalattal gazdagodom, ezeket osztom meg Anya leszek! című sorozatomban rávilágítva arra, hogy egy gyermek érkezésére való felkészülés nem csak a babaholmik beszerzését jelenti. Az új élethelyzetet Isten elé helyezve testileg és lelkileg is csodálatos folyamat részesei lehetünk, így Benne minél teljesebben megélhető az anyaság mibenléte.
Sok lehetőségünk van személyes imaéletünk fejlesztésére, ez az egyszerű trükk nekem rengeteget jelent.