Az Axióma csapata újabb rövid videót tett közzé, amelyben ezúttal Földi-Kovács Andrea, a Hír TV műsorvezetőjének abortusszal kapcsolatos gondolatait ismerhetjük meg. A videó alatt az elhangzott szöveg teljes leiratát is megtalálhatjátok!

Az Axióma csapata újabb rövid videót tett közzé, amelyben ezúttal Földi-Kovács Andrea, a Hír TV műsorvezetőjének abortusszal kapcsolatos gondolatait ismerhetjük meg. A videó alatt az elhangzott szöveg teljes leiratát is megtalálhatjátok!

Bár rengeteg keresztény szervezet segíti a hajléktalanokat, mégis sokszor keresztény körökben is nehezen tudunk viszonyulni hozzájuk. Pedig sokan keményen küzdenek, hogy kikerüljenek ebből a közegből, ami nem könnyű, de szerencsére vannak pozitív példák is. Balatoni Ágnes, a tatabányai Utcai Szociális Segítők Egyesületének elnöke egy ilyen történetet osztott meg a Kemma.hu oldallal.

Nagy-Britannia életvédelmi mozgalma az elmúlt héten jelentős parlamenti győzelmet aratott az abortusz-lobbi által támogatott két törvénymódosítási javaslat visszavonása által.

Susan Brinkmann korábban New Age feminista volt, most katolikus hitvédő, díjnyertes szerző, harmadrendi karmelita, író, rádió- és TV házigazda, dolgozik a Living His Life Abundantly-nak és a Women of Grace-nek. Legutóbbi könyve a Katolikus útmutató a Mindfulnesshez figyelmeztet a legújabb keleti meditáció veszélyeire. A szerzővel az National Catholic Register készített izgalmas interjút, a fordítást a Rejtett dolgok blognak köszönhető.

Nyár van. Hétköznap van. Semmi különleges. Éljük a mindennapjainkat, tesszük a dolgunkat, olvassuk a híreket, véleményt mondunk, elszomorodunk, felháborodunk és néha örülünk is. Miért csak néha?

A legtöbb gyülekezetben van mentális problémákkal küzdő ember, ám a tanítások nagyon kis százaléka szól a helyzetükről és sokszor támogatást sem kapnak, sőt ki sem derül, hogy érintettek. Az így kialakult helyzet javítására ajánl öt gyakorlati módszert az általunk szemlézett, Relevant Magazine-ban megjelent cikk.

Újabb hollywoodi film készül, amely Jézust torzítva ábrázolja, nem is akárhogy: ezúttal egy nő fogja alakítani, akinek egy másik nővel van romantikus kapcsolata. Az istenkáromló film megjelenése ellen petíció indult, amelyet már közel félmillióan aláírtak.

Kimondottan hiánypótló beszélgetést hozott össze a ShoeShine csapata a szex, szerelem, elköteleződés témakörében: Stumpf Kata vezetésével egy asztalhoz ültették Bellovics Gábor jezsuita szerzetest, Hamar Donát vloggert, Fally Veronika trénert és Huszár Domonkost, a rendezvényt szervező csapat egyik alapítóját.
