2020. 07. 14.

5 módszer, hogy az egyházközösség valóban lelkileg megújító hely legyen

A legtöbb gyülekezetben van mentális problémákkal küzdő ember, ám a tanítások nagyon kis százaléka szól a helyzetükről és sokszor támogatást sem kapnak, sőt ki sem derül, hogy érintettek. Az így kialakult helyzet javítására ajánl öt gyakorlati módszert az általunk szemlézett, Relevant Magazine-ban megjelent cikk.

Azok az emberek, akik pszichológiai nehézségekkel küzdenek, előbb fordulnak a papsághoz, mint egy mentálhigiénés szakemberhezderült ki a The Clergy as a Resource for Those Encountering Physchological Distress nevű szervezet eredményei alapján.

Amerikában minden évben öt emberből egy mentális betegségben szenved, így

hirdetés

nem csoda, hogy ez az egyházban is jelen van; elvégre is, emberek alkotják.

Az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy hogyan teremthetnénk több lehetőséget olyan beszélgetésekre, amelyekkel a mentális egészségünket ápoljuk és segítjük azokat, akik kimerültek. Meggyőződésem, hogy sok lelkész barátom őszintén szeretné megismerni a lelki támogatás mivoltját és megfelelő eszközeit, hogy segíthessenek a saját gyülekezetükben lévő mentális problémával küzdő tagokon. Úgy gondolom, számos módja van annak, hogy mi mint egyházi közösség, partnerek legyünk segítségnyújtásban. Íme 5 gyakorlati példa, ami hirtelen eszembe jutott:

1. Figyelj arra, hogy kifejezésmódoddal milyen attitűdöt teremtesz a mentális egészséggel kapcsolatban!

Ha valaki szorongással, depresszióval, traumákkal és még más hangulatzavarral küzd, akkor valószínűleg már most rengeteg szégyenérzetben és reménytelenségben van része. Vagyis, ha valaki nehézségeiről elítélően vagy szégyenkezve beszélünk, az nem csak hogy azt mutatja, milyen keveset is tudunk a mentális egészségről, hanem még ront is a helyzetén, ahelyett, hogy segítene.

A gyülekezetben hajlamosak vagyunk, hogy felvegyünk egy egyfajta „Messiás-komplexus” -t, mondván, mi majd megoldjuk a problémákat. Egyszerű válaszokat adunk olyan esetekben is, amelyek lehet, jobban átgondolt megoldásokat igényelnének. A szomorú igazság az, hogy sokszor kellemetlenül érezzük magunkat mások ügyes-bajos problémái miatt, amelyeket nem is teljesen érzünk át, ezért inkább gyors megoldásokat keresünk, hogy megszabaduljunk a kellemetlenségtől, és attól az érzéstől, hogy tőlünk várnak megoldást.

Pedig, az élet egy ilyen bűnbe esett világban nem ennyire egyszerű. Az első fontos lépés a mentális egészség megértéséhez, hogy egy teljes, átfogó perspektívával rendelkezzünk. Mi testi-, lelki-, társas- és szellemi lények vagyunk. Biológiai/neurológiai, pszichológiai, társadalmi, lelki és még genetikai tényezők is befolyásolják egy ember mentális egészségét. Fontos, hogy a depresszió vagy a szorongás egészséggel kapcsolatos problémák, nem morális, teológiai vagy személyiségi meghibásodások.

2. Képezd ki a vezetőséget és egyházon kívüli embereket mentális egészség elsősegélynyújtásból és öngyilkosság prevencióból!

Manapság már rengeteg nagyon hasznos szervezet van, ahol képzett szakemberek tudnak segíteni és felvértezni másokat a mentális betegségek alapjainak és figyelmeztető jelek megértésével, valamint segít elkerülni a krízishelyzetet. Ezek gyakran egy vagy két napos képzések, melyeket megtarthatsz a csapatoddal vagy kis csoportokkal, akik első kézből tapasztalnak ilyen eseteket.

3. Szervezz egy mini konferenciát a gyülekezetben és hívj meg egy megbízható mentális egészséggel foglalkozó szakembert vagy szakembereket!

Ezt kövesse egy Kérdezz-Felelek rész vagy egy nyílt vita, amelyben átfogó megértést kaphatunk, bibliai vonatkozásokat és hasonló élettapasztalattal rendelkező embereket is bevonhatunk.

Több mint ezer vezető protestáns lelkész és 200 jelentkező töltötte ki a LifeWay kérdőívét. Jelentésük szerint „a lelkészek 41%-a ritkán vagy soha nem foglalja bele prédikációikba és nem is hozza fel témaként a mentális egészséget”, valamint „az olyan családok, ahol akut mentális beteg is van, 65%-ban egyetértenek azzal, hogy a gyülekezeteknek többet kéne nyíltan beszélniük a mentális betegségekről, hogy ne legyen annyira tabu téma”.

A történet tanulsága, hogy

az erről való beszélgetés nagyon is szükséges és rendkívül elhanyagolt.

Ha szeretnél kapcsolatba kerülni keresztény terapeutákkal és pszichológusokkal, nézd meg a helyi lehetőségeid!

4. Szervezz támogató csoportot mentális betegségben szenvedőknek vagy a családjuknak!

Megint csak lehetséges, hogy van valaki a gyülekezetben, aki ezt tanulta, ilyen képzésben vett részt. Javaslom, hogy alapíts egy támogatói csoportot megfelelő irányelvekkel azok számára, akik diagnosztizálva lettek, valamint a családjuk számára is, hogy jobban támogathassák őket. Szimplán az a tény, hogy van egy hely, ahol megoszthatjuk a tapasztalatainkat és támaszkodhatunk egymásra, elképesztően jó hatással van a gyógyulási folyamatra.

5. Legyen előkészítve egy lista a lehetőségekről krízis esetére!

Ahogy a cikk elején is említettem,

több mint valószínű, hogy a gyülekezetednek van olyan tagja, aki éppen mentális problémákkal küzd.

Ugyanabban a LifeWay kutatásban a lelkészek 59%-a mondta, hogy már beszélt a mentális egészségről egy vagy több emberrel, akik történetesen diagnosztizálva voltak ilyen problémával. Ez azt jelenti, hogy az 1000 lelkészből több mint a felük gyülekezetében volt ilyen betegségben szenvedő ember, akik kezelésre szorultak, de észre sem vették őket. Éppen emiatt bölcs lenne készenlétben tartani az öngyilkosság megelőzési vonalat és különböző kríziskezelő központok elérhetőségeit.

Végül pedig, arra kérem a gyülekezeteket, hogy vigyázzanak magukra. Ahogy már tapasztalhattuk, a kiégés valódi, és senki sem immunis a mentális megbetegedések súlyával szemben. Ennek ellenére még mindig van remény az egyháznak és a mentális egészségügynek, és hiszem, hogy jó úton haladunk a javulás felé.

Fordította: Sipka Gergő

Forrás: Relevant Magazine

Kép: Dreamstime.com

Szemle
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás