A humorra mindig szükség van, különösen a jelenlegi bizonytalan helyzetben. Kovács András Péter humorista volt a Képmás-estek vendége, ahol Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője kérdezte őt. A beszélgetés legjobb gondolatait szemléztük.

A humorra mindig szükség van, különösen a jelenlegi bizonytalan helyzetben. Kovács András Péter humorista volt a Képmás-estek vendége, ahol Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője kérdezte őt. A beszélgetés legjobb gondolatait szemléztük.

„Földi létünk talán egyik legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak és egymásnak. Életünk apróbb győzelmeit közösen, együtt meg kell ünnepelnünk. Az ünnepek erősítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket.” Böjte Csaba testvér ma is aktuális adventi gondolatait szemlézzük.

„Az egyik legnagyobb kihívás ebben az időszakban, hogy nem érezzük magunkat biztonságban” – kezdte üzenetét Hegyesi Zita a Baptista Női Misszió adventi sorozatában. De mit tudunk tenni ilyenkor, hogy mégse érezzük magunkat tehetetlennek? Hogyan bátorodhatunk?

Sokan sokféleképpen próbálták már leírni az adventi várakozás emelkedettségét, most Pilinszky János író-költő gyönyörű gondolatait vettük elő.

Nézzünk egymás szemébe – erre biztat mindenkit Hodász András atya az idei adventben! Az angyalföldi plébános – a 777 egyik alapítója – szerint annyira bele vagyunk temetkezve a mobiltelefonjainkba, hogy már nem látjuk egymás arcát. Gondolatait az „Angelus Communication” Youtube-csatornáján osztotta meg, ennek a rövid beszédnek a leiratát publikáljuk.

Te miért jársz templomba? Meleg van? Kényelmesek a padok? Szimpatikus a pap? Makulátlan emberek vesznek körül? Elgondolkodtató írás kering az interneten.

„Fontos arról beszélni, hogy a jó házasság nem jön magától, hanem meg kell érte dolgozni. De fontos arról is beszélni, hogy a házasság lehet minden elképzelést felülmúlóan gyönyörű.” Az Egy testté blog egyik legmegindítóbb bejegyzését szemlézzük.

Sokan a keresztény tanításokban – főleg a szexualitás terén – a tiltást látják, pedig igazából bennünket védenek: a kiégéstől, a kihasználtság érzésétől és a boldogtalanságtól!
