Molnár Mária kalandos életet élt, megjárta a frontot, utcalányok lelkigondozója volt Győrben, végül Isten a melanéziai emberevő bennszülöttek földjére szólította őt. A Képmás magazin cikkét szemlézzük.

Molnár Mária kalandos életet élt, megjárta a frontot, utcalányok lelkigondozója volt Győrben, végül Isten a melanéziai emberevő bennszülöttek földjére szólította őt. A Képmás magazin cikkét szemlézzük.

Lackfi János író és költő volt a Mária Rádió ,,Tálentum” című műsorának a vendége, ahol többek között az apaságról is megosztotta gondolatait.

A 64 éves Iliana Monteagudot mintha egy természetfeletti erő ébresztette volna fel, és irányította volna a Champlain Towers South hatodik emeletétől a szabadság felé.

Lehet, hogy a kicsi gyermekek szülei nem képesek szakadatlanul imádkozni, de Isten akaratának elfogadása ezekben a pillanatokban a legnagyobb áldozat, amelyet felajánlhatnak Neki.

Már fiatal házasokként is sokszor megkapjuk a kérdést, hogy mi a jó házasság titka. Akik már ötven éve élnek egymással, ők viszont még inkább meg tudják ezt fogalmazni. A Képmás készített interjút a Kovásznai házaspárral, amelyet most szemlézünk.

Szinte egyszerre léptek az Úr szolgálatába a brazil édesanya, aki szerzetesnővérként és fia, aki papként teljesít szolgálatot. Jonas atya az ACI Prensa katolikus lap olvasóival maga osztotta meg a hivatásuk történetét.

2011. június 27-én hunyt el kis hazánk főállású remetéje, aki Fallóskút kegyhelyének és legendájának őrzője volt. Súlyos sérüléseiből felépülve, hálából ajánlotta életét Istennek.

Nem mindegy, hogy miről beszélgetünk egymással. Nem mindegy, hogy az emberi kapcsolataink pletykálkodásra, vagy mély beszélgetésekre épülnek. Révész Szilvi új bejegyzésében komolyan elgondolkodtat bennünket a pletykálásról, mások kibeszéléséről, melyet keresztény körökben „ima-témaként” is képesek vagyunk emlegetni.
