A jó házasság titka egy 50 éves házaspár szemével

Már fiatal házasokként is sokszor megkapjuk a kérdést, hogy mi a jó házasság titka. Akik már ötven éve élnek egymással, ők viszont még inkább meg tudják ezt fogalmazni. A Képmás készített interjút a Kovásznai házaspárral, amelyet most szemlézünk.

Kovásznai Margit és Béla ötven éve vannak együtt. Mindketten nagy nélkülözésben nőttek fel, ráadásul egyiküket sem egy nyugodt családi környezet vette körül. Ennek ellenére megvolt bennük a vágy, hogy gyermekeiknek más közeget teremtsenek. A házaspár már fiatalon, hamar egymásra talált.

„Tizenhét éves voltam, amikor megismertem Bélát, egy utcával laktunk arrébb egymástól a XIX. kerületben. Mivel kevés volt a pénzünk, sétálni és moziba jártunk. Nem voltak nagy vágyaink, mindig a „cowboy-páholyban” ültünk az első sorban, mert oda csak két forintba került a jegy. A sétálás pedig a mai napig a mindennapjaink része, képesek vagyunk több kilométereket gyalogolni még most is, túl a hatvanon, miközben nézelődünk – valljuk, hogy sétálás közben beszélgettük életünk legnagyobb beszélgetéseit. Csak megyünk kézen fogva, amerre visz a lábunk, és mesélünk egymásnak” – mesélte Margit az interjúban.

Béla nyolc évvel idősebb Margitnál és már 18 évesen eljegyezte őt. Pedig a nő szülei eleinte féltették gyermeküket, de aztán beismerték, hogy kellemesen csalódtak a fiúban.

„Édesanyám halála után magamra maradtam. Margit volt az egyetlen kapaszkodóm. Olyan gesztusai voltak, amelyek szíven találtak. Apróságok, de szerintem ilyen apróságokból lehet érezni, hogy a másiknak fontos vagy. Például mindketten nagyon édesszájúak vagyunk – és ő a munkahelyi ebédjéhez kapott desszertet ahelyett, hogy megette volna, rendszeresen elhozta nekem” – árulta el Béla.

hirdetés

A férj évekig lakatosként dolgozott, később azonban összeakadt egy artistacsoporttal, és mivel volt sportolói múltja, továbbá mérhetetlen elszántsága, így artista lett. Kezdetben elkísérte őt családja nyugat-európai fellépései során, később azonban a munka miatt eltávolodtak.

„Az iskolakezdés egyben ennek az életformának a végét is jelentette, így elváltak útjaink, legalábbis fizikailag. Innentől kezdve volt, hogy több éven keresztül csak levelezni tudtunk, és én minden levél végére azt írtam: „A távollét olyan, mint a szél. A kis tüzeket kioltja, a nagyokat fellobbantja.” Béla hiába volt távol, közel éreztem magamhoz. Lehet naivnak nevezni, de élt bennem egy mély ősbizalom, egy érzés, hogy ő az enyém. Akkor is, ha a hosszú, távoli utak során megdobban a szíve egy másik után. Nem fogunk hazudni, felesleges. Megdobbant. Nem is egyszer. De azt hiszem, ez abban az életkörülményben, ahogyan mi éltünk, elkerülhetetlen volt.”

Ötvenéves házasságuk gyümölcseként két lányuk és két unokájuk van és tizenöt évet töltöttek egymástól távol. Bár elmondásuk szerint voltak veszekedéseik, de házasságukon semmi nem tudott kifogni.

„Könnyű szerelmesnek lenni magába a szerelembe, de az ember megtanulja, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel. És hogy

a szerelem nem azonos az összetartozással, ami egy jóval hatalmasabb erő, legalábbis számunkra. Az összetartozás érzése: a biztos hit és tudat abban, hogy én hozzá és ő hozzám tartozik. A részem.

Úgy, ahogy senki más nem lehet. Margit ötven éve a feleségem. Sokszor megbántottam, tudom. Mert az ember önző és gyarló. De soha, senkiben nem láttam annak a külső és belső szépségnek az egységét, annak a magából mindig adni tudó nőnek a gyengédségét, ami benne megvan” – mondta Béla.

A teljes interjú itt olvasható el.

Forrás: Képmás

hirdetés